Norvégia elteniszezgetett Ausztriával

   

Az olaszok pedig Szlovéniában verték a Kopitarral felálló házigazdát. Kedden még egy lett?dán az előkészületeket jelenti, csütörtöktől dübörögnek az olimpiai selejtezők.

Az északiak két nap alatt kétszer ütötték ki szomszédunkat. Előbb 6-1-re, majd 6-2-re. Az olimpiai selejtezők előtt már egy mérkőzést játszanak, ahogy írtuk is a bevezetőben.

Japán minden meccsét elvesztette a németországi edzőtáborban, a DEL-es csapatokkal szemben 4-0-ra maradt alul a távol-keleti válogatott. Ausztria sem túl fényesen készült, odahaza Szlovákia ligacsapata, idegenben Norvégia adott ízelítőt a modern hokiból, utóbbi kétszer is simán verte Rotteréket. Fehéroroszország dominál ezen a szinten.

És van egy néhány ország, amely nem játszik felkészülési meccset. Ilyen például Kazahsztán, amely egy csapatra épül, a Barisz pedig sorozatban játszik KHL-meccseket.

Olaszország az előmeccsek legkomolyabb meglepetését okozta hétfőn. Bledben az alábbi összeállításban jégre lépő Szlovániát verte, ráadásul hátrányból fordítva, a hosszabbításban: Kroselj (Kristan) ? Kovacevic, Repe, Urbas, A. Kopitar, Z. Pance ? Stebih, Kranjc, Ograjensek, Mursak, Verlic ? Gregorc, Robar, Kuralt, Music, Pem ? Pavlin, Vidmar, Pesut, M. Rodman, Sabolic.

Kopitar szerzett vezetést a 27. percben, ezt D. Kostner az 53.-ban egyenlítette, majd S. Kostner a 61. percben 2-1-es győzelmet szerzett Olaszország javára.

A mérkőzés után Szlovénia keretet is hirdetett az olimpiai selejtezőre, és így tett Lengyelország is. Utóbbiak vb-ellenfeleink lesznek áprilisban, és most már bevetik ők is a honosítás fegyverét, a 26 éves kanadai Michael Cichy csatár személyében, aki az elmúlt szezonban parádés teljesítményt nyújtott, 55 lengyel bajnokin 113 pontot termelt.

SLOITA

Felkészülési mérkőzések az olimpiai selejtezőkre:

augusztus 19., Straubing Tigers (DEL)?Japán 3-1
augusztus 21., Augsburg Panther (DEL)?Japán 3-1
augusztus 24., Ausztria?Szlovákia 0-2
augusztus 25., Litvinov (CZE-1.)?Lengyelország 3-1
augusztus 26., Franciaország?Fehéroroszország 2-5
augusztus 26., Vitkovice (CZE-1.)?Lengyelország 5-3
augusztus 26., Köln (DEL)?Japán 5-1
augusztus 27., Düsseldorf  (DEL)?Japán 2-1 h.u.
augusztus 27., Németország?Franciaország 4-0
augusztus 27., Norvégia?Ausztria 6-1
augusztus 28., Fehéroroszország? Németország 3-2
augusztus 28., Norvégia?Ausztria 6-2
augusztus 29., 18:00 Szlovénia?Olaszország 1-2 h.u.
augusztus 30., 18:30 Lettország?Dánia

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum