Egyre több a lentről jövő NHL-edző

Az NHL-es edzők korábban szűk körből rekrutálódtak, mostanában egyre többször fordul elő, hogy az üres helyekre alacsonyabb ligákból választanak szakembert.

A sort David Hakstol nyitotta tavaly, akit az NCAAs University of North Dakota kispadjáról került Philadelphiába. Hogy képet alkothassunk arról, mekkora ugrást jelentett ez, elég felidézni: utoljára 1982-ben került Bob Johnson Wisconsinból a Calgary Flames kispadjára. Ő akkorra már négy világbajnokságon és egy olimpián volt az amerikai válogatott vezetőedzője, tehát az nem volt akkora meglepetés. Az azt megelőző két évben elődöntőig ment csapatával, és NHL-es debütálására sem lehetett panasz, első évében rájátszásba vezette csapatát. Ez annál is nagyobb fegyvertény volt, mert a főiskolás hoki és az NHL között a szakemberek szerint nagyobb a szakadék, mint az utánpótlás és az NCAA között.

A legfontosabb kihívás a kevesebb edzéslehetőségből adódik, de általános szakvélemény szerint is az NHL-ben kevésbé számít az edző személye. Az utánpótlástól felfelé haladva egyre inkább a rendelkezésre álló játékosállomány tehetségén múlik a siker. A Puck Daddy-n megjelent elemzés szerint a kevés kivételek közé az olyan nagyágyúk számítanak, mint Mike Babcock, aki nagyobb igazolás nélkül is rá nyomni bélyegét a Maple Leafs játékára. A csapat kerete egy év alatt csak gyengült, azonban a korongbirtoklási mutatóban, amit a tengerentúlon az egyik legkomolyabb mérőszámnak tartanak, még ilyen körülmények között is látványosan előre tudott lépni a csapat. Hogy mindez csak arra volt elég, hogy az egy szezonnal korábbi 68 helyett 69 pontot érjenek el, sokat elmond arról, milyen határai vannak az edzőknek a világ legerősebb bajnokságában. Igaz ez még akkor is, ha tudjuk, Torontóban rengeteg volt az egygólos vereség, vagy az üres kapura elért találattal kétgólosra növelt különbségű kudarc.

Az edzésmunka és ezen belül is a kialakított játékrendszer elsajátítása juniorban a legfontosabb, a főiskolán is már kevésbé fontos, és így tovább felfelé lépegetve a ligákban, az ECHL-től az AHL-en keresztül egészen az NHL-ig, ahol mindennél jobban számít az egyéni tehetség. Ez azt is jelenti, hogy minél alacsonyabb ligáról van szó, egy edző munkája annál könnyebben értékelhető. Nem véletlen, hogy a múlt héten a Colorado Avalanche is az AHL-ből választott edzőt Patrick Roy helyére. Jared Bednar az elmúlt hat évben két kupát is nyert: 2009-ben a South Carolina Stingrays az ECHL-es Kelly Cupot, a mögöttünk álló szezonban a Lake Erie-vel az AHL-es Calder Cupot hódította el.

Bednar csapatai az elmúlt hat évből háromszor voltak a legjobb 9 között a lövésstatisztikában, a lőtt gólok számában négyszer kerültek a legjobb tíz közé. Külön érdekes vetni egy pillantást a kapusstatisztikákra, mivel ez még inkább függ az edző által kitalált és megtanított játékrendszertől, főleg az alacsonyabb ligákban. Nos, ebben a tekintetben csak egyetlenegyszer nem kerültek be a legjobb nyolc közé, ami önmagáért beszél.

Forrás: Puck Daddy

A következő szezon egyik nagy kérdése, hogy mire megy az Avalanche csapatával, amely nem szűkölködik tehetséges játékosokban. Csodát vagy túl sokat a fenti okok miatt nem lehet várni tőle, azonban a statjai által is mutatott konzisztens szakértelem érkezése az Avs kispadjára mindenképpen fontos lépés, főként azok után, hogy Roy a liga egyik legrosszabb edzőjének bizonyult. Ha Bednar beválik, annak nem csak Denverben fognak örülni, átalakíthatja az NHL-es vezetőedzők eddig meglehetősen elitista munkaerőpiacát, utat nyitva további, alsóbb ligákban már bizonyított szakemberek számára.