HKM Zvolen U16?Magyarország U18 2-9

   

Mindhárom harmadot megnyertük, komoly ellenállást nem tanúsított a juniorok helyére lépő zólyomi serdülőgárda.

A Zólyomba látogató magyar U18-as válogatott az előzetes tervekkel ellentétben az U20-as HKM Zvolen helyett az U16-ossal találkozott csütörtökön. A házigazdák indoklása szerint túl sok sérült volt a juniorjaiknál, így velük nem tudtak volna kiállni. A magyar válogatott mindennek ellenére komolyan vette a feladatot, és mindhárom harmadot magabiztosan nyerve végül 9-2-re nyert. A góljainkat Varga B. (3), Pós (2), Selmeci, Szeghalmi, Szabó Zs., Horváth O. szerezte. A kapunkat ezúttal Sági Máté védte.

“Amit kértük, azt túlnyomórészt teljesítették a játékosok és mindhárom harmadot megnyertük ? értékelte a látottakat Horváth András edző ? Sok lövésünk volt, sok gólt szereztünk, de ez alapvetően nem olyan színvonalú meccs volt, amilyet szerettünk volna játszani, nem készített fel minket a divízió 1/A-s feladatokra. A játékosaink ettől függetlenül jól teljesítettek, tartották a taktikai fegyelmet, a szisztémát. Remélem, pénteken a két évvel idősebbek ellen komoly tempójú, jó mérkőzést játszhatunk, ahol hatvan percig kell majd koncentrálnunk.”

U18-as keretünk mérkőzései (Zólyom, Szlovákia):

augusztus 25., 15:00 HKM Zvolen U16?Magyarország U18 2-9
augusztus 26., 15:30 HKM Zvolen U18?Magyarország U18

Magyarország U18 kerete a zólyomi páros mérkőzésre:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Farkas Gergely 2000 Vasas
Sági Máté 2000 MAC
Hátvédek:
Egyedi Zsolt 2000 UTE
Futó Máté 2000 Miskolc
Halasi Márk 1999 Fehérvár
Horváth Olivér 1999 UTE
Kruppa Nándor 2000 MAC
Szabó Zsolt 2000 UTE
Türmer Gábor 1999 MAC
Tóth Krisztián 1999 KMH
Csatárok:
Gáspár Soma 1999 UTE
Horváth László 2000 Győr
Kedves Richárd 1999 MAC
Korchma Bence 1999 MAC
Páterka Bence 2000 UTE
Pós Bertalan 1999 Miskolc
R. Szabó András 2000 Miskolc
Selmeczi András 1999 UTE
Szeghalmi Kevin 2000 Vasas
Szigeti Máté 2000 Debrecen
Takács Noel 1999 Vasas
Varga Balázs 1999 Pesterzsébet

A stáb:

Vezetőedző: Horváth András
Edző: Peterdi Imre
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum