Újabb szlovák légiósok Galacon

 

Nem egészen három héttel a MOL Liga rajtja előtt az egyik újonc, a Dunarea Galati újabb külföldieket tesztel.

Hétfőről keddre virradó éjszaka két szlovák játékos érkezett az Al-Duna partján fekvő városba. A 27 éves Ondrej Rusnák Poprádról érkezett. Több, mint 250 szlovák extraligás mérkőzés van a háta mögött, ifi korában volt az U18-as bajnokság pontkirálya is, és járt ifjúsági és junior világbajnokságon is a korosztályos válogatottal. A Slovannal szlovák bajnoki címet is szerzett. Centerként elsősorban a védekező játéka kiemelkedő. Bár ez nem tartozik az érdemei közé, de vele kapcsolatban érdemes elmondani, hogy a hoki a génjeiben van, édesapja Darius Rusnák, a ’80-as évek csehszlovák válogatottjának egyik törzstagja, mindenféle világbajnoki érem és egy olimpiai ezüstérem tulajdonosa.

ondrej_rusnak

Fotó: hokej.sk

A 26 éves Vladimir Lantos szélső csatár poszton játszik. Az előző idényt Szakolcán kezdte, ám a Skalica anyagi gondjai miatt vándorlásba kezdett, a szezont ő is Poprádon fejezte be. Volt gól- és pontkirály is a juniorbajnokságban, a válogatottakba nem került be. Több, mint 100 extraligás meccs van a háta mögött.

vladimir_lantos

Fotó: hokejportal.net

Rusnákkal és Lantossal együtt jelenleg már több légiósa van a galaciaknak, mint amennyit a szabályok engednek, hiszen a tavalyi bajnokcsapatból maradt Durkech és Krajici, érkezett Csíkszeredáról Bednár, most Rusnák és Lantos, valamint szó van egy fiatal szlovákiai kapusról is, akinek a sorsáról a MOL Liga TRIM meetingje óta semmit nem lehetett hallani. Mellettük a kanadai Lindoff kapus és az amerikai Bushbacher is a klubnál van. Ha Bushbacher honosítását sikerül a MOL Ligába való nevezése előtt megoldani, akkor is hat olyan légiós marad, akinek a neve hivatalosan is ismert, rajtuk kívül pedig még a szlovák kapus. Ugyanakkor a hazai játékosoknál jelenleg elég kicsi a mozgástér, Nagy István távozása után mindössze 16 vagy 17 romániai útlevéllel is rendelkező játékos áll Julius Pénzes rendelkezésére, így éppen hogy megvan a 4 sornyi játékosa a klubnak. Nagy távozásának okáról a Viata Libera című helyi lap internetes kiadása azt jegyzi meg, hogy a játékos az elmúlt hétig ugyan Galacon edzett, de nem tudott megegyezni a klubbal a szerződés részleteiről, így a Brassóba távozás mellett döntött. Vele a védelem egyik oszlopa dőlt ki. Így jelenleg összesen 7 hátvéd található a keretben, ami a kettős terhelést, és a MOL Liga és a román bajnokság alapszakaszában összesen lejátszandó 62 mérkőzést, valamint a román kupát és a kontinentális kupát tekintve egyáltalán nem tűnik soknak.

A Viata Libera arról is ír, hogy a pénteki és szombati csíkszeredai mérkőzéseken felül még egy edzőmérkőzést sikerült lekötniük a galaciaknak. Mielőtt visszautaznának Galacra, hétfőn a Progym román bajnokságra készülő csapatával is megmérkőznek Gyergyószentmiklóson, helyi idő szerint 19 órai kezdettel.

A Dunarea Galati nyári játékosmozgásai:

maradt:
Bogdan Popa (kapus)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)
Pál Zoltán (csatár)
Alexandru Cristian Munteanu (csatár)
Hildebrand Szabolcs(csatár)
Adrian Irimia (csatár)
Flinta Botond (hátvéd)
Juraj Durkech (SVK, hátvéd)
Robert Krajci (SVK, csatár)
Lőrincz Levente (csatár)
Bogdan Neagos (csatár)
Viorel Radu (kapus)
Alexandru Ionut Munteanu (hátvéd)
Mircea Necula (csatár)
Anton Popa (csatár)

érkezett:
Phil Bushbacher (USA, csatár), UTE (MOL)
Mihály Ede (csatár), Csíkszereda (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Debrecen (MOL)
Pál Zsombor (hátvéd), Ferencváros (MOL)
Erik Bednár (SVK, hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Breton Lindoff (CAN, kapus), Dunaújváros (MOL)
Julius Pénzes (SVK, vezetőedző), Jertisz Pavlodar (KAZ)
Ondrej Rusnák (SVK, csatár), SKP Poprad (SVK)
Vladimir Lantos (SVK, csatár), SKP Poprad (SVK)

távozott:
Dmitrij Nyimenko (UKR, csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Szergej Csernyenko (UKR, csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Konsztantyin Rjabenko (UKR, hátvéd), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Vitalij Donyika (UKR, csatár), ?
Roman Serbatyuk (UKR, hátvéd), ?
Antti Ojanen (FIN, csatár), ?
Lucian Hangan (kapus), ?
Nagy István (hátvéd), Corona Brassó (MOL)

Felkészülési mérkőzések:

2016. augusztus 26. 17:00 SC Csíkszereda?Dunarea Galati (Csíkszereda)
2016. augusztus 27. 17:00 SC Csíkszereda?Dunarea Galati (Csíkszereda)
2016. augusztus 29. 18:00 Progym Gyergyószentmiklós (ROM)?Dunarea Galati (Gyergyószentmiklós)
az időpontok magyar idő szerint vannak feltüntetve

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum