Nagy István Brassóban folytatja

 

Három hete még cáfolta a hírt a Corona Brassó, hétfőn viszont bejelentette: leigazolta a válogatott hátvéd Nagy Istvánt.

“Bár már kialakult a játékoskeretünk, mégis úgy véltük, hasznos lépés lesz leigazolnunk Nagyot, az egyik legjobb romániai védőt ? nyilatkozta a csapathonlapnak Emilian Cernica szakosztályelnök. ? Biztos vagyok abban, hogy rendkívül fontos láncszeme lesz a védelmünknek.” A honlap nem felejti el megjegyezni, hogy Nagy István több román bajnoki címmel rendelkezik, továbbá komoly nemzetközi tapasztalata is van, többek között a Kontinentális Kupából, amelyben a Csíkszereda és a Galac csapataival is részt vett.

Nagy István az első három MOL Liga-idény legeredményesebb játékosa volt, amennyiben részese mind a két csíkszeredai MOL Liga-győzelemnek, 2009-ben a HC Csíkszereda, 2011-ben a HSC Csíkszereda tagjaként. Közben 2010-ben az Újpestben játszva ezüstérmet szerzett.

Nagy_Istvan

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)
Mihály Árpád (csatár)
Imecs Attila (hátvéd/csatár)
Mátyás Zsolt (hátvéd)
Nagy Csaba (hátvéd)
Balázs Zsombor (csatár)
Molnár Zsolt (csatár)
Péter Zsolt (csatár)
Petres Tivadar (csatár)
Tranca Dániel (csatár)
Zsók Levente (csatár)
Béres Szilárd (kapus)
Fodor Csanád (csatár)

érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
Richard Filip (SVK, hátvéd), SHK37 Piestany (SVK-1.)
Patrik Polc (SVK, kapus), HC Detva (SVK-2.)
Ian McDonald (CAN, csatár), MAC (MOL)
Rory Rawlyk (CAN, hátvéd), Orlando Solar Bears (ECHL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), MAC (MOL)
Gyenyisz Zabludovszkij (csatár), Steaua Rangers (ROM)
Roberto Gliga (csatár), Caen (FRA-2.)
Jevgenyij Jemeljanyenko (UKR, hátvéd), Steaua Rangers (ROM)
Martin Lacroix (CAN, vezetőedző), Bordeaux (FRA-1.)
Nagy István (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)

távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)
Alekszej Alekszejev (RUS, csatár), próbajáték

érkezett:
János Imre (hátvéd), Brassó (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16
Salamon Tamás (hátvéd), Csíkszereda U18
Bors Arnold (hátvéd), Fehérvár U20
Tom McCarthy (CAN, vezetőedző), Espanola Express (NOJHL)
Ivan Zolotuhin (RUS, csatár), Almati (KAZ-1., próbajáték)
Dmitrij Kovjazin (RUS, csatár), Altaj Barnaul (RUS-3., próbajáték)
Holéczy Sámuel (csatár), MAC U20 (próbajáték)

távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (MOL)
Kalvis Ozols (hátvéd), MHC Martin (SVK-1.)
Sofron Ádám (csatár), Fehérvári Titánok (MOL)
Mihail Konyajev (hátvéd), Progym Gyergyószentmiklós (ROM)
Erik Bednár (SVK, hátvéd), Dunarea Galati (MOL)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)
Godó Dániel (csatár)
Nagy Péter (kapus)
Vincze Péter Tamás (csatár)
Hári Norbert (csatár)

érkezett:
Gyenes Dávid (kapus) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Pleszkán József (kapus), UTE (MOL)
Németh Attila (csatár), MAC (MOL)
Kovács Viktor László (csatár), FTC (MOL)
Varga Arnold (hátvéd), Fehérvár (EBEL)
Pados László (hátvéd) UTE (MOL)
Alekszej Koszourov (RUS, csatár), Dizel Penza (VHL)
Artyom Bezrukov (RUS, hátvéd), Juzsnyij Ural Orszk (VHL)
Pavel Vorosnyin (RUS, hátvéd), Krisztall Szaratov (VHL)
Vjacseszlav Szelujanov (RUS, hátvéd), Juzsnyij Ural Orszk (VHL)
Szergej Kocsetkov (RUS, csatár), Juzsnyij Ural Orszk (VHL)
Szergej Piszkunov (RUS, csatár), Molot-Prikamje Perm (VHL)

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Tyimur Raszulov (RUS, hátvéd), HK Szahalin (AL)
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Dunaújváros (MOL)
Fjodor Kozlovszkij (RUS, csatár), Metallurg Novokuznyeck (KHL)
Könczei Áron (csatár), MAC (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Dunaújváros (MOL)
Izsák Róbert (csatár), Poprad (SVK-1., próbajáték)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (csatár)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (hátvéd)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)
Lencsés Tamás (hátvéd)

érkezett:
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Debrecen (MOL)
Lévai Máté (hátvéd), FTC (MOL)
Brandon Pfeil (CAN, hátvéd), Brown University (NCAA)
Joey de Concilys (CAN, hátvéd), Strasbourg (FRA-1.)
Azari Zsolt (csatár), Sanok (POL-1.)
Horváth Dávid (hátvéd), Ferencváros (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Debrecen (MOL)
Keegan Dansereau (CAN, csatár), DVTK (MOL)
Justin Cseter (csatár), DVTK (MOL)
Becze Tihamér (csatár), Fehérvár (MOL)
Alex Kangas (USA, kapus), Idaho Steelheads (ECHL), próbajáték
Kevin Ray (USA, csatár), S-Kiekko (FIN-3.)

távozott:
Peterdi Imre (csatár), visszavonult
Breton Lindoff (CAN, kapus) Dunarea Galati (MOL)
Dörök Bence (hátvéd), ?
Michael McCann (USA, csatár), ?

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Tóth Adrián (csatár)
Kiss Bence (kapus)
Láda Balázs (hátvéd/csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Gőz Balázs (hátvéd)
Pavuk Attila (csatár)
Ritó László (csatár)
Adorján Attila (kapus)
Jarkko Leppanen (FIN, hátvéd)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)

érkezett:
Doug Bradley (USA, vezetőedző)
Kovács Arnold (hátvéd), DVTK U20
Bernáth Milán (hátvéd), DVTK U20
Laczkó Ákos (hátvéd), DVTK U20
Szeszák Martin (csatár), DVTK U20
Magyar Balázs (csatár), DVTK U20
Albert Tibor (csatár), DVTK U20
Karda Milán (csatár), DVTK U20
Szopos Ottó (csatár), DVTK U20
Sági Martin (csatár), Linz U20 (EBYSL)
Benedek Roland (csatár), DVTK U20
Nikola Glavonjic (SRB, másodedző)
Magosi Bálint (csatár) (Briancon, FRA-1.)
Rastislav Stana (SVK, kapusedző), Kassa
Farkas Tamás (kapusedző), Székesfehérvár
Colin Joe (CAN, hátvéd), Colorado Eagles (ECHL)
Peter Sakaris (CAN, csatár), Wichita Tunder (ECHL)
Paul Cianfrini (CAN, hátvéd), Wheeling Nailers (ECHL)

távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Kalvin Sagert (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)
Fekti Ádám (csatár) ?
Somogyi Balázs (csatár), MAC Budapest (MOL)
Gyenes Dávid (kapus), Debrecen (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd), Debrecen (MOL)
Keegan Dansereau (CAN, csatár), Dunaújváros (MOL)
Justin Cseter (csatár), Dunaújváros (MOL)
Jon Booras (USA, csatár), Orlik Opole (POL)
Garrett Clarke (CAN, hátvéd), Orlik Opole (POL)
Brad Smith (CAN, hátvéd), Orlik Opole (POL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)
Andrew Sarauer (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Kóger Dániel (csatár)
Hetényi Zoltán (kapus)
Antonin Manavian (FRA, hátvéd)

érkezett:
Tyler Dietrich (CAN, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kocsis Ferenc (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Reisz Áron (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Szabó Krisztián (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Szabó Bence (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)
Szabó Dániel (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Sofron István (csatár), Klagenfurt (EBEL)
Erdély Csanád (csatár), Sioux Falls (USHL)
David Makowski (USA, hátvéd), Allen Americans (ECHL)
Chris Owens (CAN, hátvéd), Missouri Mavericks (ECHL)
Vas János (csatár), Slavia Praha (CZE-2.)
Justin Maylan (CAN, csatár), HC Val Pusteria (ITA)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), Lausitzer Füchse (DEL-2)
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Kevin Wehrs (hátvéd), Villach (EBEL)
Ryan Martinelli (hátvéd), Belfast Giants (EIHL)
Nagy Gergő (csatár), Comarch Cracova (POL-1.)
Varga Arnold (hátvéd), Debrecen (MOL)
Bartalis István (csatár) Schwenninger Wild Wings (DEL)
Kovács Csaba (csatár), MAC (MOL)
Chris Francis (csatár), Quad City Mallards (ECHL)
Benk András (csatár), UTE (MOL)
Sikorcin Ladislav (csatár), UTE (MOL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Láday Tamás (hátvéd)
Preston Shupe (CAN, csatár)
Reiter Attila (hátvéd)
Reiter Richárd (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Vizi Dániel (csatár)
Varga Balázs (csatár)
Alex Scola (USA, kapus)
Szaller Márk (hátvéd)
Arany Máté (hátvéd)
Szabó Dávid (hátvéd)
Szász Norbert (csatár)
Szita Donát (csatár)
Kiss Patrik (csatár)
Pillók Martin (csatár)
Hamvai Szilárd (csatár)
Korbuly Gergely (hátvéd)
Mazzag Dániel (csatár)
Balogh Bence (csatár)
Devon Krogh (CAN, hátvéd)

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
Adrien Lemay (CAN, kapus), Wichita Thunder (ECHL)
Sofron Ádám (csatár), Csíkszereda (MOL)
Kyle Just (CAN, csatár), Tilburg Trappers (GER-3.)
Baranyai Balázs (hátvéd), Fehérvár (U20)
Antal Arnold (hátvéd), Fehérvár (U20)
Sándor Flórián (hátvéd), Fehérvár (U18)
Erdei Zoltán (csatár), Fehérvár (U18)
Prácser Ádám (csatár), Fehérvár (U20)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Kocsis Ferenc (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Reisz Áron (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Szabó Krisztián (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Szabó Bence (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)
Szabó Dániel (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)
Tóth Gergő (csatár), UTE (MOL)
Farkas Tamás (kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Mitch Holmberg (CAN, csatár), Wichita Thunder (ECHL)
Becze Tihamér (csatár), Dunaújváros (MOL)
Janis Kalnins (LAT, kapus), Dinamo Riga (KHL)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Fliszár Zalán (csatár)
Papp Csaba (csatár)
Farkas Lőrinc Simon (csatár)
Mach Márton (csatár)
Erdélyi Tamás (hátvéd)
Üveges Gábor (hátvéd)
Komjáti Gábor (csatár)
Soós László (kapus)

érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
Henrich Jaborník (SVK, hátvéd), Poprad (SVK-1.)
Lengyel Levente (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)
Kiss Ákos (csatár), UTE (MOL)
Szappanos Dávid (csatár), MAC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), UTE (MOL)
Németh Árpád (csatár), MAC (MOL)
Gerencsér Dominik (hátvéd), Long Beach (WSHL)
Michael Schwindt (CAN, hátvéd), Morzine-Avoriaz-Les Gets (FRA-1.)
Inglis Ákos (hátvéd), MAC (U20)
Horváth Bence (csatár), Vasas (U20)
Egyed Márk (csatár), UTE (MOL)
Hardi Márton (csatár), Bradford Bulls (GMHL)
Stefan Boskovic (SRB, hátvéd), Metro Jets (NA3HL)

távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Lévai Máté (hátvéd), Dunaújváros (MOL)
Horváth Dávid (csatár), Dunaújváros (MOL)
Ágoston Olivér (kapus), UTE (MOL)
Horváth Bence (csatár), Dübendorf (SUI-3.)
Kovács Viktor László (csatár), Debrecen (MOL)
Joona Manninen (FIN, csatár), ?
Marko Luomala (FIN, csatár), ?
Niko Suoraniemi (FIN, hátvéd), ?
Tomášs Valecko (SVK, hátvéd), ?
Kiss Gábor (csatár), visszavonult, KMH U18 (edző)
Zalavári Bence (hátvéd), visszavonult
Linus Schellin (csatár), ?

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Majoross Gergely (vezetőedző)
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Arany Gergely (kapus)
Bálizs Bence (kapus)
Nagy Krisztián (csatár)
Egyed Róbert (csatár)
Silló Arnold (csatár)
Bödök Bence (csatár)
Zaka Norbert (kapus)
Jászai Dávid (hátvéd)
Lakatos Levente (hátvéd)
Tóth Gergely (hátvéd)
Felföldy Philipp (csatár)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)
Somogyi Balázs (csatár), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Könczei Áron (csatár), Debreceni HK (MOL)
Keresztury Erik (csatár), Düsseldorf U19 (GER)
Jeff Jubinville (CAN, csatár), Sparta Sarpsborg (NOR-1.)
Ryan Ruikka (USA, hátvéd), South Carolina Stingrays (ECHL)
Kovács Csaba (csatár), Fehérvár (EBEL)
Nagy Gergő (csatár), Fehérvár (EBEL)
Sean Escobedo (USA, hátvéd), Manitoba Moose (AHL)
Winston Day Chief (CAN, csatár), Rapid City Rush (ECHL)
Fejes Nándor (hátvéd), MAC (U18)
Antal Norbert (csatár), Borlange (SWE-U20)

távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16
Szappanos Dávid (csatár), FTC (MOL)
Németh Árpád (csatár), Ferencváros (MOL)
Jeff Hayes (CAN, csatár), Lausitzer Füchse (DEL2)
Ian McDonald (CAN, csatár), Brassó (MOL)
Niko Saarenpaa (FIN, csatár), Asplöven (SWE-3.)
Herner Olivér (hátvéd), University of Maine (NCAA)
Kovács Attila (hátvéd), UTE (MOL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), Brassó (MOL)
Nagy Patrik (hátvéd), UTE (MOL)
Németh Attila (csatár), Debrecen (MOL)
Garát Zsombor (hátvéd), Cedar Rapid Roughriders (USHL)
Stipsicz Bence (hátvéd), Cedar Rapid Roughriders (USHL)
Herszényi András (hátvéd), visszavonult
Michael Quinn (CAN, hátvéd), ?
Drew Olson (USA, hátvéd), ?

UTE mez

UTE:

maradt:
Csányi Karol (csatár)
Turbucz Martin (csatár)
Nemes Benjámin (csatár)
Garbacz Ádám (hátvéd)
Virág Tamás (csatár)
Dömötör Róbert (csatár)
Dósa Krisztián (hátvéd)
Gröschl Tamás (csatár)
Pichler Ádám (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Ales Sila (SLO, kapus)
Peter Huba (SVK, hátvéd)
Kiss Dániel (hátvéd)

érkezett:
Pápa Márton (csatár), Vasas (U20)
Tóth Gergő (csatár), Fehérvár (MOL)
Szalma Zsolt (csatár), UTE (U18)
Garbacz Máté (kapus), UTE (U18)
Andrej Hebar (SLO, csatár), Grenoble (FRA-1.)
Kovács Attila (hátvéd), MAC (MOL, U20)
Nagy Patrik (hátvéd), MAC (MOL)
Ágoston Olivér (kapus), Ferencváros (MOL)
Martin Frolík (CZE, csatár) Érsekújvár (SVK-2.)
Benk András (csatár), Fehérvár (EBEL)
Nilan Nagy (USA, hátvéd), Wheeling Nailers (ECHL)
Sikorcin Ladislav (csatár), Fehérvár (EBEL)

távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), Topolcany (SVK-2.)
Kiss Ákos (csatár), FTC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), FTC (MOL)
Victor Axelsson Lindgren (AUT-SWE, hátvéd) VEU Feldkirch (AHL-AUT)
Egyed Márk (csatár), FTC (MOL)
Pleszkán József (kapus), Debreceni HK (MOL)
Erik Pance (SLO, csatár), Jesenice (AHL-SLO)
Pados László (hátvéd), Debrecen (MOL)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:
Bogdan Popa (kapus)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)
Pál Zoltán (csatár)
Alexandru Cristian Munteanu (csatár)
Hildebrand Szabolcs(csatár)
Adrian Irimia (csatár)
Flinta Botond (hátvéd)
Juraj Durkech (SVK, hátvéd)
Robert Krajci (SVK, csatár)
Lőrincz Levente (csatár)
Bogdan Neagos (csatár)
Viorel Radu (kapus)
Alexandru Ionut Munteanu (védő)
Mircea Necula (csatár)
Anton Popa (csatár)

érkezett:
Phil Bushbacher (USA, csatár), UTE (MOL)
Mihály Ede (csatár), Csíkszereda (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Debrecen (MOL)
Pál Zsombor (hátvéd), Ferencváros (MOL)
Erik Bednár (SVK, hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Breton Lindoff (CAN, kapus), Dunaújváros (MOL)
Julius Pénzes (SVK, vezetőedző), Jertisz Pavlodar (KAZ)

távozott:
Dmitrij Nyimenko (UKR, csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Szergej Csernyenko (UKR, csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Konsztantyin Rjabenko (UKR, hátvéd), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Vitalij Donyika (UKR, csatár), ?
Roman Serbatyuk (UKR, hátvéd), ?
Antti Ojanen (FIN, csatár), ?
Lucian Hangan (kapus), ?
Nagy István (hátvéd), Corona Brassó (MOL)

HK-Beograd-mez

HK Beograd

érkezett:
Samir Saliji (SVK, csatár), SHK37 Piestany (SVK-1.)
David Sefic (SLO, csatár), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Hugo Turcotte (CAN, csatár), Herner EV (GER-3.)
Alekszej Trifonov (RUS, kapus), Partizan Beograd (SRB)
Arsenije Rankovic (kapus), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Petar Stepanovic (kapus), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Ivan Anic (hátvéd), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Dominik Crnogorac (hátvéd), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Ugljesa Novakovic (hátvéd), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Pavle Podunavac (hátvéd), MAC U20
Szabados Róbert (hátvéd), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Uros Bjelogrlic (csatár), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Marko Brkusanin (csatár), Partizan Beograd (SRB)
Dimitrije Filipovic (csatár), Partizan Beograd (SRB)
Ivan Glavonjic (csatár), Daugavpils (LAT-2.)
Nikola Kerezovic (csatár), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Petar Novakovic (csatár), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Srdjan Ristic (csatár), Partizan Beograd (SRB)
Nemanja Vucurevic (csatár), Eispiraten Crimmitschau (GER-2.)
Luka Vukicevic (csatár), SHKL Crvena Zvezda (SRB)
Andrej Zwick (csatár), SHKL Crvena Zvezda (SRB)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum