Dustin Boyd 3-4 hónapig nem játszhat

 

A kazah válogatott csatára a szezon második felére épülhet fel súlyos sérüléséből.

A bariszos Damir Riszpajev életre szóló eltiltásának történetéről szinte mindent megírtunk az elmúlt hetekben, azt viszont nem részleteztük, csak érintettük, hogy miért kezdett ámokfutásba minden idők egyik legszínvonaltalanabb verőlegénye. A kunlunosok utáni augusztus 8-ai hajtóvadászat előzménye az volt, hogy három nappal korábban, 5-én már összecsapott egymással a pekingi és az asztanai KHL-csapat. Ezen a találkozón súlyos sérülést szenvedett Dustin Boyd, a Barisz és a kazah válogatott eredetileg kanadai csatára, akit kőkeményen leütközött a palánknál Eetu Pöysti, a Kunlun finn légiósa. Boydot hordágyon kellett levinni, majd csakhamar kiderült, hogy nyílt lábtörést szenvedett.

Pöysti akcióját nem szankcionálták, de már akkor kitört egy kisebb tömegverekedés. Riszpajev nélkül, minthogy arra a mérkőzésre nem nevezte őt a Barisz szintén botrányhős vezetőedzője, Andrej Nazarov. Nem úgy a következőre: a 8-ai meccs előtti előzetes hírekben az orosz sajtó nem keveset foglalkozott azzal, hogy jégre küldi-e a bosszú angyalát a mester. Ha fogadhattunk volna erre, sokat aligha nyerünk a fix igennel. A többit ismerjük, Riszpajev a második cseréjében orvul leütötte ? nem Pöystit, hanem ? a szlovák Tomas Marcinkót, majd mindenkire rárontott, akinek a közelébe került, és a mérkőzés is félbeszakadt. Folytatásképpen a KHL előbb az előszezonra függesztette fel az ámokfutó játékjogát, majd a liga fegyelmi bizottsága példát statuált: életfogytiglani eltiltást szabott ki rá.

Most ott tart az ügy, hogy Riszpajev fellebbezett, de nagy kérdés, hogy reménykedhet-e a büntetés enyhítésében. Sokak szerint az ilyen játékosoknak semmi keresnivalójuk a KHL jegén, mások ellenben a kelleténél sokkal súlyosabbnak tartják az ítéletet.

Értelemszerűen utóbbiak tartozik Dustin Boyd is, akivel az yvision.kz készített interjút. Napjaink legeredményesebb kazahjainak egyike, a Boyd, Dawes, Bochenski szupertrió tagja ? 292 KHL-meccs, 98 gól, 119 assziszt ? úgy érzi, nincs igazság. Miközben ő 3-4 hónapra kidőlt, kedves barátját, Riszpajevet pedig örökre kivették a hokiforgalomból, aközben a Jokeritből a Kunlunba átigazolt favágó Pöysti ? 62 KHL-meccs, 7 gól, 6 assziszt ? elnézést sem kért tőle.

A kiváló támadó lábát az eset után előbb az asztanai kórházban próbálták összedrótozni, utána az orvosok engedélyezték, hogy hazarepüljön Kanadába. Winnipegben feküdt kés alá, a műtét ? mint mondja ? meglehetősen összetett volt, öt csavarral és egy fémlappal rögzítették az elmozdult csontokat.

Russia Hockey Worlds

Boyd nemcsak amiatt szomorú, hogy Riszpajevet ilyen brutálisan elmeszelték ? noha sérülés sem történt a verekedések alkalmából ?, az is fáj neki, hogy ebben a naptári évben már aligha segítheti csapatát. Az orvosok legalábbis semmi jóval nem biztatják. Ezzel együtt reméli, hogy nélküle is sikerül helytállnia a Barisznak.

A lábadozó támadó 2011-ben érkezett Kazahsztánba, egyszerre Dawesszel és Bochenskivel. Két társánál kevesebb pontot szerez ugyan, de az ő szerepe sem elhanyagolható abban, hogy a Barisz azóta állandó résztvevője volt a KHL rájátszásának, és csak a legutóbbi kiírásban maradt le róla.

A csatárt mi is láthattuk nemzeti színekben tavasszal a Tüskecsarnokban ? aktívan tett-vett a szemszögünkből 2-3-mal véget ért magyar?kazah edzőmérkőzésen ?, majd az A csoportos világbajnokságon is játszott. 2+3 pontja és a csapat összteljesítménye azonban kevés volt ahhoz, hogy Kazahsztán bent maradjon. Így ha rendben felépül és ismét beválogatják, 2017 áprilisában is találkozhatunk vele. Mármint a kijevi divízió 1/A-s vb-n, a feljutásért folytatott harcunk közepette.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum