Véget ért a Vesey-saga

   

A féltucat NHL-csapat által megkörnyékezett játékos a Rangerst választotta.

Ahogy azt várni lehetett, péntek éjjel megszületett a döntés Jimmy Vesey jövőjével kapcsolatban. Az NCAA idei legértékesebb játékosáért sorban álltak a csapatok, a kérők között ott volt a Boston, a Buffalo, a Chicago, a Detroit, a Toronto, a New Jersey, a Pittsburgh és a New York Islanders is, ám a 23 éves játékos végül a városi rivális Rangerst választotta. Vesey kétéves entry level-kontraktust kapott maximális fizetéssel, ami évi 925 ezer dollárt jelent számára.

vesey1


Korábbi cikkünkben
már foglalkoztunk azzal, mi várhat Veseyre az NHL-ben, mert hiába tehetséges, a nagyok között még nem bizonyított. Az egyetemről rögtön a legjobbak közé lépő játékosok ugyanis nem szoktak kiugró eredményt produkálni. Brian Burke, a Calgary Flames hokis ügyekért felelős igazgatója például a maga kendőzetlen stílusában egyenesen úgy fogalmazott, az NCAA-ből érkező játékosok “drámaian jelentéktelen mértékben emelik a liga színvonalát”. Vesey természetesen szerinte is kivételt képez, de ezzel együtt egy 40-45 pontos első szezon már kifejezetten jónak számítana tőle. Hogy miért állnak akkor sorban érte a legnagyobb klubok mégis? Noha Vesey nem olyan korszakos zseni, mint Crosby, Ovecskin vagy McDavid, a fizetési sapka szorításában igen értékes lehet egy 23 éves játékos, aki szellemileg, fizikailag és mentálisan is készen áll a feladatra. Még ha kell is neki némi idő, mire akklimatizálódik, semmi esetre sem telik évekbe, mire kész játékost faragnak belőle, aki nagy hasznára lehet a csapatának. Ha pedig a benne rejlő potenciál mégsem jön ki belőle, az évi 925 ezer dolláros fizetés nem jelent akkora kockázatot, amely elviselhetetlen anyagi terhet róna a klubokra.

vesey2

A Rangersnél bíznak abban, hogy már az első évben kijöhet ez a tehetség, bár a Gardenben azt is tudják, milyen érzés felsülni egy hype-olt egyetemi játékossal. 2009-ben a legjobb NCAA-játékosnak járó Hobey Baker-trófeát Matt Gilroy kapta. A hátvéd nem vett részt a drafton, így 25 évesen hatalmas tehetségként és várakozással írt alá szabadügynök játékosként a Parkőrökhöz. A kezdeti sikerek után azonban nem tudta felvenni az NHL ritmusát, a Rangers pedig megszabadult tőle. 2010 óta Gilroy kilenc csapatban fordult meg, amiből négy volt NHL-es, jelenleg pedig a KHL-ben szereplő Szpartak Moszkva játékosa. Pozitív példák is vannak azonban, maga Vesey is elismerte, hogy szerződtetésében nagy szerepe volt Chris Drurynak, aki a Boston University játékosaként szintén elvitte a Hobey Bakert, majd hasonló utat járt be, mint fiatalabb pályatársa most. Drury három esztendeig volt a Rangers csapatkapitánya, jelenleg a klubban folyó játékosképzésért felel.

Vesey tehát szokatlan döntést hozott tavaly, ám elképzeléseihez végig tudta tartani magát, nagyon szisztematikusan felépített elvek szerint választott magának csapatot, a helyzet kicsit a fordítottja volt annak, amit ő maga is megtapasztalt a többek által csak marhavásárnak becézett scouting combine-on, amikor a klubok vizsgáztatják a draftra jelölt játékosokat és amiről hosszabb esszéjében mesélt. Egyetlen tényezőt hagyott ki a számításból, mégpedig azt a rettenetes médiavisszhangot, amivel ez az egész hercehurca járt. Ted Donato, a játékos korábbi edzője elmondta, mi sem áll távolabb a játékos karakterétől, mint ez a fajta felkapottság, Vesey csendes, alázatos, keményen dolgozó, emellett két lábbal a földön járó típus, aki nem vágyik felesleges szereplésre. Ha vágyott, ha nem, most megkapta, pénteken más sportágak New York-i klubjainak sportolói mellett olyan celebritások buzdították arra, hogy írjon alá, mint Susan Sarandon vagy a Run DMC-s Darryl McDaniels. Pletykák szerint Liam Neeson még egy kis filmet is összevágott az Elrabolva című filmjére utalva, amelyben azt üzente a játékosnak: “Jimmy, ha nem írsz alá a Rangershöz, megtalállak.”

Nem lehet tudni, hogy Vesey megbirkózik-e ezekkel az elvárásokkal, mint ahogy azt sem, beválik-e a Gardenben, de a hetekig tartó csapatkeresés után érdemes lesz figyelemmel kísérni a pályafutását.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum