Két csapat kiszállt a Vesey-versenyből

 

Detroitban biztosan, Pittsburghben valószínűleg nem fog játszani az NCAA legértékesebb játékosa. Viszont bejelentkezett az Islanders.

Továbbra is nagy a hype a Harvardon végzett Jimmy Vesey körül, bár a szakértők nem szűnnek felhívni a figyelmet arra, hogy a Hobey Baker Award nyertese még egyetlen percet sem játszott a felnőttek között. Ez hatalmas bizonytalansági tényező azt illetően, hogy megállja-e a helyét a világ legerősebb bajnokságában, nem beszélve arról, hogy milyen azonnali hatást lesz képes kiváltani, azaz első évében mennyit tud segíteni csapatának. Kétségtelen, hogy népszerűségének az olcsósága is oka, hiszen első szerződésében az alapfizetése nem haladhatja meg a 925 ezer dollárt, vagyis nagy anyagi áldozatokat nem kell hozni a kockázatért. Nem csoda hát, hogy féltucat csapat áll sorban, hogy ajánlatot tehessen neki.

vesey1

Közülük elsőként a Detroit Red Wings esett ki. Ryan Martin, a csapat általános igazgatóhelyettese már az első napon azt nyilatkozta, minden tőlük telhetőt megtettek, de a játékos közölte, bostoni otthonához közelebb szeretne játszani. Azt persze nem tudjuk, mennyire komoly ez az indok, de ha az, akkor rossz hírt jelent a jelentkezők közül a Chicago, a Buffalo és a Toronto számára is. Utóbbi csapatnál árnyalja a képet, hogy Vesey apja a Maple Leafs alkalmazásában áll, Nolan öccse pedig a franchise farmrendszerének játékosa. E szerint a logika szerint viszont jelentősen javultak a Boston Bruins, a New York Rangers, a New Jersey Devils és a Pittsburgh Penguins esélyei.

A kör tovább szűkült szerdán, amikor a Pens szerződést hosszabbított Matt Cullennel, így nem nagyon maradt elkölthető dollárja, bár egyes elemzések szerint egy szerződés tökéletes választás lett volna a játékos és a klub számára is. Tekintve, hogy így sem férnek be a fizetési plafon alá, Jim Rutherford általános igazgatónak kisebb bűvészmutatványra lenne szüksége, hogy felszabadítsa azt a több mint négymillió dollárt, ami ahhoz kell, hogy Vesey ott játsszon a következő szezonban.

A vadászat tehát folytatódik, csütörtökön a New York Islanders vezetősége látogatott el Bostonba a játékoshoz. A különítmény tagja volt John Tavares csapatkapitány, aki személyes jelenlétével igyekezett meggyőzni Veseyt arról, hogy náluk lesz a legjobb helyen. Ez nem szokatlan húzás, a Sabres Jack Eichellel, a Maple Leafs Auston Matthews aktív közreműködésével igyekszik meggyőzni a harvardi friss diplomást. De a hírek szerint Sidney Crosby is felemelte a kagylót, és Patrick Kane is beszélt a csatárral.

Nem győzzük hangsúlyozni, eddig nem nagyon volt példa arra, hogy az NCAA-ből érkező játékos első szezonjában megváltsa a világot. Szakértők szerint Kevin Hayes és Blake Wheeler teljesítményének megismétlése lehet a legoptimistább forgatókönyv a játékos számára, ők 45 pontot értek el első szezonjukban.

Abban biztosak lehetünk, hogy Vesey ismét dobni fogja a sémákat, és meg fogja lepni a ligát, mint tette azt annyiszor. Azt nem tudjuk, mennyire fog beválni az NHL-ben, de hogy intelligenciája már-már zavarba ejtően páratlan, semmi kétség. Hozzá közel álló források szerint nem fog kapkodni, bár legkorábban péntekre már így is meg lehet a döntés.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum