Három túlkoros játszhat vissza a juniorokhoz

 

Kezdjük a nem jó hírrel: a magyar U20-as bajnokságban a tavalyi 8 csapat helyett csak 7 indul ősztől. Reméljük, a számbeli zsugorodás a minőség emelkedésével jár.

Az U20-as korosztály a 2016/17-es szezonban az 1997. január 1. és 1998. december 31. között születettek versengése. Ebbe a sorozatba korlátlanul feljátszhatnak az U18-as korosztály játékosai. A serdülők számára orvosi és szülői engedély szükséges. Az új idényben három túlkoros szerepeltethető a meccseken, és csak egy évvel idősebbek, tehát az 1996-ban születettek vethetők be. A külföldiek száma is maximum három lehet ? külföldiből csak U20-as játszhat, túlkoros nem ?, annyi korlátozással, hogy a túlkorosok és a légiósok együttes létszáma nem haladhatja meg a hármat. A meccsekre legalább 11 játékossal lehet kiállni. Ezek a szabályok megegyeznek a magyar U20-as bajnokságban és az EBEL nemzetközi juniorligájában, az EBYSL-ben.

A magyar bajnokságban a Debrecen, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, a MAC Budapest, a DVTK Jegesmedvék, a Vasas-Continental maradt a 2015/16-os szezonból. Sajnos két nagy múltú csapat, az UTE és a DAB nem tud indulni a junioroknál, és Pesterzsébeten is elfogytak a hadra fogható U20-asok. Már az előző szezonban látszott, hogy ezen csapatoknál gondok lehetnek, viszonylag kevés játékossal álltak ki a mecsekre, és hátul is végeztek a tabellán, egymáson kívül mást alig tudtak legyőzni. A fővárosi csapatokból főként az újonnan induló KMH-hoz igazolnak a játékosok, ez utóbbi budapesti csapat az egyik új belépő.

A másik újonc az Egerszegi Titánok. A zalaegerszegiek nevezése némileg meglepő, eddig az U16-os korosztály volt a legmagasabb, ahol részt vettek, ott tavaly a 13. helyet szerezték meg. A Ferencvárostól távozó edző, Szabó István igyekszik lendületet adni az egerszegi utánpótlás-nevelésnek.

Az EBYSL-ben a MAC, Vasas, Fehérvár, Debrecen-Miskolc négyeshez csatlakozik a KMH, így már öt magyar csapat indul az EBEL ötországos U20-as versengésében.

AVSMACU20

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum