Elfogadták a MOL Liga versenyszabályzatát

 

Egri Gergely sportigazgatói kinevezésén kívül további fontos döntések is születtek az MJSZ csütörtöki elnökségi ülésén.

Az testület a végleges nevezések ismeretében elfogadta a korosztályos bajnokságok lebonyolítási rendjét. Ezekről korosztályonként részletesen írunk még, a változásokat kiemelve. Kismértékben módosult az átigazolási szabályzat, és néhány tao-ügyben is döntés született. Elhalasztotta a testület a két szövetségi kapitány, a felnőttekért és a juniorokért felelős Rich Chernomaz és az ifik, valamint a fiatalabb korosztályok munkáját irányító Glen Williamson szerződésének jóváhagyását, mert a két szakvezetővel még nem zárultak le teljes körűen az egyeztetések.

mjszelnml_160614_001_resize

Fotó: Mudra László (MJSZ, archív)

Jóváhagyták a MOL Liga új versenyszabályzatát, amelyben néhány fontos változás lesz a korábbiakhoz képest. Más lesz a hosszabbítások lebonyolítása. Az alapszakaszban 5 perces 3 a 3 elleni játék következik, ha egy mérkőzés a rendes játékidőben döntetlennel zárult, ezt követik a büntetők. Eltörölték azt a két éve bevezetett újítást, hogy a rájátszásban nem lehetnek büntetőlövések. A negyeddöntőkben és az elődöntőkben 10 perces 3 a 3 elleni játékot követően jöhetnek a büntetők, a döntőben viszont 20 perc 4 a 4 elleni játék következik döntetlen után. Ha itt sem születik győztes gól, büntetőlövésekkel döntenek a csapatok.Az MJSZ Elnökségének kérésére a MOL Liga csapatai újra megfontolták a párhuzamosan más bajnokságokban is induló klubok két csapata közötti átjátszás szabályait. Kompromisszumos döntés született, amelynek az a lényege, hogy a két csapatot a nevezéskor teljesen el kell különíteni egymástól. A MOL Ligából más bajnokságba korlátozás nélkül át lehet játszani, viszont más bajnokságból a MOL Ligába való átjátszásnál az alábbi szabályok érvényesek:

? mérkőzésenként 5 magyar állampolgár korlátozás nélkül átjátszhat
? a csapatnak további, öszesen 6 magyar állampolgárságú játékos átjátszatására van lehetősége, ám ahányan pluszban átjátszanak a korlátozás nélkül engedélyezett 5-ön felül, annyi játékossal csökken a mérkőzésre nevezhető légiós játékosok száma

Ez a döntés a szezont esetleg korábban befejező válogatott játékosok formában tartása érdekében született. A példa kedvéért: szélsőséges esetben az adott EBEL-csapatból összesen akár tizenegy magyar állampolgárságú játékos is jégre léphet a klub MOL Liga-csapatában, ám ekkor a gárda MOL ligás bejegyzésű légiósai közül egyetlen egy sem juthat szóhoz az adott mérkőzésen.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum