Kanadai centert igazolt a Fehérvár

   

A 25 éves Justin Maylan az olasz ezüstérmestől igazolt a magyar EBEL-csapatba.

Maylan klubkarrierjének eddigi csúcsa egyértelműen az 5 AHL mérkőzése, bár ezeken pont nélkül maradt. Nem így egy szinttel lejjebb, az ECHL-ben ugyanis közel állt a meccsenkénti 1 pontos átlaghoz. Európai karrierjét Dániában kezdte, ahol ugyanebben a szellemben folytatta. Pályafutásában az olaszországi szerződés sem jelentett törést, első évében a Gherdeina színeiben 37 meccsen 55 pontig jutott ezt a második évbena Val Pusteriában 57 mérkőzésen szerzett 74 pontjával és bajnoki ezüstéremmel fejelte meg. Ezzel a liga hetedik legjobb pontszerzője lett, csapatában is csak az EBEL-ből is ismert Francois Bouchard és Kevin DeVergilio tudta megelőzni. Centerként is igazi pontgyárossal van dolgunk, akitől joggal várhatjuk, hogy húzóember lesz a kék-fehéreknél is.

player-maylan

fotó: HC Val Pusteria

“Képzett támadónak mondanám magam, szeretem járatni a korongot és helyzetbe hozni a társaimat, gólt lövetni velük. Úgy gondolom, hogy jól látok a pályán és keményen dolgozom” – nyilatkozta magáról a Fehérvár honlapjának, ahol azt is elmondta, már régóta figyelte az EBEL-t, és Tyler Dietrich-hel folytatott beszélgetése győzte meg arról, hogy a következő idényben Fehérváron van a helye. A remek játékos hétfőn már be is kapcsolódik a fehérváriak felkészülésébe.

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)
Mihály Árpád (csatár)
Imecs Attila (hátvéd/csatár)
Mátyás Zsolt (hátvéd)
Nagy Csaba (hátvéd)
Balázs Zsombor (csatár)
Molnár Zsolt (csatár)
Péter Zsolt (csatár)
Petres Tivadar (csatár)
Tranca Dániel (csatár)
Zsók Levente (csatár)
Béres Szilárd (kapus)
Fodor Csanád (csatár)

érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
Richard Filip (hátvéd), SHK37 Piestany (SVK-1.)
Patrik Polc (SVK, kapus), HC Detva (SVK-2.)
Ian McDonald (CAN, csatár), MAC (MOL)
Rory Rawlyk (CAN, hátvéd), Orlando Solar Bears (ECHL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), MAC (MOL)
Gyenyisz Zabludovszkij (csatár), Steaua Rangers (ROM)

távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)

érkezett:
János Imre (hátvéd), Brassó (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16
Salamon Tamás (hátvéd), Csíkszereda U18
Bors Arnold (hátvéd), Fehérvár U20
Egils Kalns (LAT, csatár), Liepaja (LAT-1., próbajáték)
Viktors Jasjonis (LAT, csatár), Kurbads (LAT-1., próbajáték)
Raimonds Tubelis (LAT, hátvéd), Liepaja (LAT-1., próbajáték)
Ilja Makarovs (LAT, hátvéd/csatár), Liepaja (LAT-1., próbajáték)
Makszim Tyitok (BLR, csatár), Nyeman-2. (BLR-2., próbajáték)
Vjacseszlav Sipilo (BLR, hátvéd), Lida (BLR-1., próbajáték)
Oleg Filippov (BLR, hátvéd), Lida (BLR-1., próbajáték)
Jevgenyij Kastanov (BLR, csatár), Torun (POL-1., próbajáték)

távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (MOL)
Kalvis Ozols (hátvéd), MHC Martin (SVK-1.)
Sofron Ádám (csatár), Fehérvári Titánok (MOL)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)
Godó Dániel (csatár)
Nagy Péter (kapus)
Vincze Péter Tamás (csatár)
Hári Norbert (csatár)

érkezett:
Gyenes Dávid (kapus) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Pleszkán József (kapus), UTE (MOL)

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Tyimur Raszulov (RUS, hátvéd), HK Szahalin (AL)
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Dunaújváros (MOL)
Fjodor Kozlovszkij (RUS, csatár), Metallurg Novokuznyeck (KHL)
Könczei Áron (csatár), MAC (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Dunaújváros (MOL)
Izsák Róbert (csatár), Poprad (SVK-1., próbajáték)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)
Michael McCann (USA, csatár)
Lencsés Tamás (hátvéd)

érkezett:
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Debrecen (MOL)
Lévai Máté (hátvéd), FTC (MOL)
Brandon Pfeil (CAN, hátvéd), Brown University (NCAA)
Joey de Concilys (CAN, hátvéd), Strasbourg (FRA-1.)
Azari Zsolt (csatár), Sanok (POL-1.)
Horváth Dávid (csatár), Ferencváros (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Debrecen (MOL)
Keegan Dansereau (CAN, csatár), DVTK (MOL)
Justin Cseter (csatár), DVTK (MOL)

távozott:
Peterdi Imre (csatár), visszavonult

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Tóth Adrián (csatár)
Kiss Bence (kapus)
Láda Balázs (hátvéd/csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Gőz Balázs (hátvéd)
Pavuk Attila (csatár)
Ritó László (csatár)
Adorján Attila (kapus)
Jarkko Leppanen (FIN, hátvéd)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)

érkezett:
Doug Bradley (USA, vezetőedző)
Kovács Arnold (hátvéd), DVTK U20
Bernáth Milán (hátvéd), DVTK U20
Laczkó Ákos (hátvéd), DVTK U20
Szeszák Martin (csatár), DVTK U20
Magyar Balázs (csatár), DVTK U20
Albert Tibor (csatár), DVTK U20
Karda Milán (csatár), DVTK U20
Szopos Ottó (csatár), DVTK U20
Sági Martin (csatár), Linz U20 (EBYSL)
Benedek Roland (csatár), DVTK U20
Nikola Glavonjic (SRB, másodedző)
Magosi Bálint (csatár) (Briancon, FRA-1.)
Rastislav Stana (SVK, kapusedző), Kassa
Farkas Tamás (kapusedző), Székesfehérvár

távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Kalvin Sagert (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)
Fekti Ádám (csatár) ?
Somogyi Balázs (csatár), MAC Budapest (MOL)
Gyenes Dávid (kapus), Debrecen (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd), Debrecen (MOL)
Keegan Dansereau (CAN, csatár), Dunaújváros (MOL)
Justin Cseter (csatár), Dunaújváros (MOL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)
Andrew Sarauer (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Kóger Dániel (csatár)

érkezett:
Tyler Dietrich (CAN, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Sofron István (csatár), Klagenfurt (EBEL)
Erdély Csanád (csatár), Sioux Falls (USHL)
David Makowski (USA, hátvéd), Allen Americans (ECHL)
Chris Owens (CAN, hátvéd), Missouri Mavericks (ECHL)
Vas János (csatár), Slavia Praha (CZE-2.)
Justin Maylan (CAN, csatár), HC Val Pusteria (ITA)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), Lausitzer Füchse (DEL-2)
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató
Kevin Wehrs (hátvéd), Villach (EBEL)
Ryan Martinelli (hátvéd), Belfast Giants (EIHL)
Nagy Gergő (csatár), Comarch Cracova (POL-1.)
Varga Arnold (hátvéd), ?
Bartalis István (csatár) Schwenninger Wild Wings (DEL)
Kovács Csaba (csatár), ?

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Preston Shupe (CAN, csatár)
Reiter Attila (hátvéd)
Reiter Richárd (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Vizi Dániel (csatár)
Varga Balázs (csatár)
Alex Scola (USA, kapus)

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
Adrien Lemay (CAN, kapus), Wichita Thunder (ECHL)
Sofron Ádám (csatár), Csíkszereda (MOL)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)
Tóth Gergő (csatár), UTE (MOL)
Farkas Tamás (kapusedző), DVTK Jegesmedvék

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Fliszár Zalán (csatár)
Papp Csaba (csatár)
Farkas Lőrinc Simon (csatár)
Mach Márton (csatár)
Erdélyi Tamás (hátvéd)
Üveges Gábor (hátvéd)
Komjáti Gábor (csatár)
Soós László (kapus)

érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
Henrich Jaborník (SVK, hátvéd), Poprad (SVK-1.)
Lengyel Levente (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)
Kiss Ákos (csatár), UTE (MOL)
Szappanos Dávid (csatár), MAC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), UTE (MOL)
Németh Árpád (csatár), MAC (MOL)
Gerencsér Dominik (hátvéd), Long Beach (WSHL)
Michael Schwindt (CAN, hátvéd), Morzine-Avoriaz-Les Gets (FRA-1.)
Inglis Ákos (hátvéd), MAC (U20)
Horváth Bence (csatár), Vasas (U20)
Egyed Márk (csatár), UTE (MOL)
Hardi Márton (csatár), Bradford Bulls (GMHL)

távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Lévai Máté (hátvéd), Dunaújváros (MOL)
Horváth Dávid (csatár), Dunaújváros (MOL)
Ágoston Olivér (kapus), UTE (MOL)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Majoross Gergely (vezetőedző)
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Arany Gergely (kapus)
Bálizs Bence (kapus)
Nagy Krisztián (csatár)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)
Somogyi Balázs (csatár), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Könczei Áron (csatár), Debreceni HK (MOL)
Keresztury Erik (csatár), Düsseldorf U19 (GER)
Jeff Jubinville (CAN, csatár), Sparta Sarpsborg (NOR-1.)
Ryan Ruikka (USA, hátvéd), South Carolina Stingrays (ECHL)

távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16
Szappanos Dávid (csatár), FTC (MOL)
Németh Árpád (csatár), Ferencváros (MOL)
Jeff Hayes (CAN, csatár), Lausitzer Füchse (DEL2)
Ian McDonald (CAN, csatár), Brassó (MOL)
Niko Saarenpaa (FIN, csatár), Asplöven (SWE-3.)
Herner Olivér (hátvéd), University of Maine (NCAA)
Kovács Attila (hátvéd), UTE (MOL)
Tomás Klempa (SVK, csatár), Brassó (MOL)
Nagy Patrik (hátvéd), UTE (MOL)

UTE mez

UTE:

maradt:
Csányi Karol (csatár)
Turbucz Martin (csatár)
Nemes Benjámin (csatár)
Garbacz Ádám (hátvéd)
Virág Tamás (csatár)
Dömötör Róbert (csatár)
Dósa Krisztián (hátvéd)
Gröschl Tamás (csatár)
Pichler Ádám (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Ales Sila (SLO, kapus)

érkezett:
Pápa Márton (csatár), Vasas (U20)
Tóth Gergő (csatár), Fehérvár (MOL)
Szalma Zsolt (csatár), UTE (U18)
Garbacz Máté (kapus), UTE (U18)
Andrej Hebar (SLO, csatár), Grenoble (FRA-1.)
Kovács Attila (hátvéd), MAC (MOL, U20)
Nagy Patrik (hátvéd), MAC (MOL)
Ágoston Olivér (kapus), Ferencváros (MOL)

távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), Topolcany (SVK-2.)
Kiss Ákos (csatár), FTC (MOL)
Gágyor Péter (csatár), FTC (MOL)
Victor Axelsson Lindgren (AUT-SWE, hátvéd) VEU Feldkirch (AHL-AUT)
Egyed Márk (csatár), FTC (MOL)
Pleszkán József (kapus), Debreceni HK (MOL)
Erik Pance (SLO, csatár), Jesenice (AHL-SLO)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:
Bogdan Popa (kapus)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)
Pál Zoltán (csatár)
Alexandru Cristian Munteanu (csatár)
Hildebrand Szabolcs(csatár)
Adrian Irimia (csatár)
Flinta Botond (hátvéd)

érkezett:
Phil Bushbacher (USA, csatár), UTE (MOL)
Mihály Ede (csatár), Csíkszereda (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Debrecen (MOL)
Pál Zsombor (hátvéd), Ferencváros (MOL)

távozott:
Dmitrij Nyimenko (csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Szergej Csernyenko (csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Konsztantyin Rjabenko (hátvéd), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum