Hogyan mentette meg Tom Gaglardi a Dallast?

A mögöttünk hagyott esztendőben számos olyan írással találkoztunk, amelyet a szezon pörgése közben nem volt alkalmunk megosztani olvasóinkkal. Ezúttal egy tulajdonost mutatunk be, egy kanadai üzletembert, aki Texasban virágoztatta fel ismét a hokit.

Az utóbbi évek egyik legszerethetőbb csapata Dallasban állt össze: fiatalok, gyorsak, ügyesek. A mögöttünk hagyott idény alapszakaszában 82 meccsen 265 gólt szereztek, közel hússzal többet, mint az ebben a kategóriában második helyen álló, egyébként az alapszakaszt megnyerő Washington Capitals. Meccsenként 3,23 gólt lőttek, hármas átlag fölé szintén csak Ovecskinék tudtak emelkedni. A csapat tündöklése a régi szép időket idézi, amikor Mike Modano vezetésével, az ezredforduló környékén két egymást követő évben is döntőbe jutottak, első alkalommal el is nyerték a trófeát. A cél most sem lehet más, mint a rendelkezésre álló kerettel ismét Texasba vinni a Stanley Kupát. Írásunkban a franchise történetét ismertetjük.

Az NHL 1993-ben érkezett Dallasba Minnesotából. Az elődöt, a North Starst az 1967-es bővítéskor vették fel a ligába, 1993-ra azonban olyan mértékű pénzügyi nehézségek keletkeztek a klub körül, hogy székhelyét kénytelen volt áttenni Délre. Az új csapat meglepően hamar sikeres tudott lenni, az ötödik évben már konferenciadöntőt, a hatodik és hetedik évadban döntőt játszott, utóbbiban már címvédőként. A csapat 2001-ben be is költözött az American Airlines Centerbe és minden tekintetben az egyik legjobb franchise voltak a ligában. Az aranykorszak azonban nem tartott sokáig. Az akkori tulajdonos Tom Hicksnek pénzügyi gondjai akadtak, a csapat teljesítménye visszaesett, ami a nézőszámon is meglátszott. 2010-re a klub csődközeli állapotba került, a liga igyekezett új tulajdonost találni, aki új életet lehelhetne a franchise-ba.

Ekkor került a képbe egy kanadai üzletember, Tom Gaglardi. Az éttermek és szállodák üzemeltetésével foglalkozó Gaglardiról első kevesen gondolnák, hogy ilyen feladatra alkalmas lehet, ő azonban a liga előtt korántsem volt ismeretlen szereplő. Már 2004-ben igyekezett többségi tulajdont szerezni a Vancouver Canucksban, majd 2007-ben megvette a kanadai junior A ligában, a WHL-ben szereplő Kamloops Blazerst. 2010-ben azzal állt elő, hogy megveszi az Atlanta Trasherst és Kanadába költözteti. Ilyen előzmények után 2011-ben 240 millió dollárt fizetett a Dallasért, a tulajdonlásért folytatott versenyben egy helyi érdekcsoportot győzve le, amely olyan nevekből állt, mint Billy Quinn, az olajmágnás, Mike Modano és Jim Lites, aki Hicks alatt a klub elnöke volt.

Ekkoriban a csapat évi vesztesége 30 millió dollár volt. A bérletesek eltűntek, akárcsak a legjobb munkatársak, akik a csőd elől menekülve minél előbb igyekeztek elhagyni a süllyedő hajót. A csapat soha nem látott mélységekig esett vissza. Bár megmaradtak a középmezőnyben, a rájátszásba 2008 óta nem tudtak bekerülni. Mindeközben a városi rivális, az NBA-ben szereplő Dallas Mavericks története legfényesebb diadaljait aratta, 2011-ben bajnok lett, legyőzve a Kobe Bryanttel felálló Los Angeles Lakerst, valamint a LeBron Jamesszel, Dwayne Wade-del és Chris Boshsal felálló Miami Heatet is.

A kanadai Gaglardinak ilyen körülmények között kellett volna feltámasztani poraiból a csapatot, egy számára ismeretlen terepen, Texasban. Mindenki, akivel beszélt, azt mondta neki, hogy egyetlen dolog biztos: a korábbi elnök, Jim Lites vissszahozatala nélkül halálra van ítélve a projekt. Litesnak kulcsszerepe volt az ezredforduló környéki sikerekben, Hicks 2007-ben rúgta ki, miután megtagadta, hogy általános igazgatónak szerződtesse Brett Hullt. Utólag úgy tűnik, valóban ez volt a csapat életében a döntő fordulat, ami a kudarcokhoz vezetett. Gaglardi számára azonban Lites a régi iskolát képviselte, nem tűnt olyasvalakinek, aki képes volna új dinamikát vinni a klub életébe, ami pedig elengedhetetlennek tűnt. ?Akkoriban úgy gondoltam, egy húsz évvel fiatalabb Jim Litesra van szükségem ? mondta erről Gaglardi.?

Lites neve azonban minduntalan előkerült, így végül az új tulajdonos találkozott vele. A visszaemlékezések szerint a hotelbeli megbeszélés körülbelül így folyhatott:
?Ez akkor egy állásinterjú ? kezdett agresszíven Gaglardi.?
?Meglehet ? felelte Lites.?
?Hány éves ön? ? folytatta udvariatlan hangnemben Gaglardi.?
Lites hátrahőkölt: ?58, de az Egyesült Államokban illetlen dolog ilyet kérdezni. Sőt, valójában illegális.?
?Kanadában is törvénytelen ? replikázott Gaglardi, továbbra is tartva a kemény tempót. ? Mi a francnak alkalmazzak én egy olyan fickót, aki korábban már kétszer is volt elnök, a franchise pedig ilyen szorult helyzetben van??
?A francba, ne engem hibáztasson, amiért a klub ilyen helyzetbe került. Én nem dönthetek jól a tulajdonosok helyett.?

Negyedóra elteltével Lites már legszívesebben ott is hagyta volna beszélgetőpartnerét, ám valahányszor távozásra utaló mozdulatot tett, Gaglardi mindig visszaültette. Eltelt egy óra. Aztán még egy. Meg még egy. ?Ha már ennyi ideje dolgozol ebben a businessben, ennyi ősz hajszálad van már, akkor elvársz egy csöppnyi tiszteletet a másik embertől, amit ő egyáltalán nem adott meg nekem ? emlékszik vissza Lites a Gaglardival folytatott első megbeszélésükre. ? A legelejétől kezdve teljesen feldühített és ezzel az információk minden morzsáját kiszedte belőlem.?

Gaglardi például megkérdezte, hogyan állna neki a klub működtetésének. Lites azt felelte, hogy a háttérszemélyzet minden tehetséges tagja elhagyta már a klubot, úgyhogy jobb lenne az egészet lecserélni egy tapasztalt csapatra. Azt is elmondta, hogy elsősorban felvenne valakit, aki ért az értékesítéshez. Aztán a dallasi üzleti közösséggel fenntartott kapcsolatokat is szorosabbra kellene fűzni. Ezt követően Lites belekötött abba az emberbe, akit Gaglardi kiszemelt magának az elnöki székbe és aki szintén Kanadából származott, mégpedig Ottawából: ?Hozhat ide egy kanadait, Dallasba, Texasba, de nem fog tudni semmit elérni. Viccel velem? Sok szerencsét hozzá!?

Amikor végre vége volt az ebédnek, Lites felhívta a feleségét, hogy beszámoljon neki a történtekről: ?Hát, egyelőre ne mondjunk fel a munkahelyünkön! ? tréfálkozott a korábbi elnök. Este Lites az American Airlines Centerbe volt hivatalos, ahol a régi személyzet tagjai gyűltek össze. A csapat eladása miatt mindenki úgy érezte, lezárult egy korszak. A Stars nyert, a hangulat a tetőfokára hágott. Mígnem megjelent Tony Tavares, a klub liga által kinevezett ideiglenes vezetője és így szólt Liteshoz: ?Imád téged. Teljesen levetted a lábáról. Fel akar venni.? Két hónappal később a klub bejelentette régi-új elnökét, Jim Litesot.

Bajtársiasság és magabiztosság

Ha Tom Gaglardi valakinek megszorongatja a golyóit, azt többnyire azért teszi, mert nagyra értékeli a lojalitást és az őszinteséget. Az első munkaebédnél használt hangnem meghatározta a kommunikációt nem csak a Lites és Gaglardi között, de az egész szervezeten belül. A front office tagjai között kézzel fogható volt a bajtársiasság és a nyíltság. Emellett olyan magabiztosság lett úrrá mindenkin, mintha nem is a közelmúltban fenyegetett volna a megszűnés réme. Lites Gaglardi vezetési stílusát leginkább a Detroit Red Wings tulajdonosáéhoz, Mike Illitchéhez vélte hasonlatosnak: ?amennyiben ő is ösztönösen érzi, mit akarnak az emberek, és sziklaszilárdan kiáll az alkalmazottai mellett, lojális azokkal az emberekkel szemben, akik neki dolgoznak.?

Gaglardi bikakemény ember. Középiskolás korában hokizott, nem is rosszul: jól korizott, ügyes keze volt és érezte a kaput is. De a gimi végén letett arról, hogy sportoló leegyen, inkább apja üzletét akarta tovább vinni. Cégüket, a szálloda- és étteremfejlesztéssel foglalkozó Northland Properties Corporationt apja alapította az 1960-as években Vancouverben. Az 1980-as évekre a cég meghatározó szereplő lett a piacon, de aztán a későbbi kemény években kis híján tönkrement. Tom már a középiskola ideje alatt dolgozott, legalulról kezdte, hétvégenként hotelekben fogadta a szállóvendégeket és pincérkedett is. A főiskola idején már építésvezetőként dolgozott, 1994-ben, 26 évesen lett a cég elnöke. A Northland ekkorra már ismét virágzott és közel állt ahhoz, hogy Kanada legnagyobb vendéglátóipari családi cége legyen.

A Starsnál Gaglardit ugyanez a türelem és eltökéltség jellemezte, Litesszal megújították a személyzetet, 20 milliót lefaragtak a 30 milliós adósságból, a többit pedig a megnövekedett bevételekből szándékoztak pótolni. Bizonyos elemei összeálltak annak a csapatnak, amely méltó utódja lehetett a 13 évvel korábban Stanley Kupát nyerő brigádnak. Volt néhány tehetségük és övék volt az egyik legígéretesebb kanadai hokis, Jamie Benn. De a jövő csapatának nagy része ekkor még az utánpótlásban játszott. ?Az emberek elveszítették hitüket a klubban ? meséli Matt Bowman, jegyértékesítésért felelős alelnök. ?Az apátiát volt legnehezebb legyőzni. Mindenkit meg kellett győzni, hogy ismét erős és dinamikus csapat leszünk, hogy újjáépítjük az egész szervezetet.?

Az erőfeszítések sikerrel jártak. 2014-ben visszavonultatták Mike Modano mezét, ráadásul éppen a Minnesota elleni meccsen. Győzelemmel tisztelegtek a 9-es előtt egy telt házas mérkőzésen. Később a csapat egész arculatát újratervezték. De az igazi fordulatot az jelentette, amikor 2013-ban sikerült a csapathoz csábítani Jim Nill általános igazgatót. Az ő érkezésével olyan fiatal szupersztárokat igazoltak, mint Tyler Seguin vagy Patrick Sharp és az utánpótlást is rendbe tette. Nill célja az volt, hogy megteremtse egy olyan csapat alapjait, amely tíz évig vagy tovább is sikeres lehet. Ehhez képest a siker előbb jött, mint gondolták, már a 2015/16-os szezonban két kört is mentek a rájátszásban.

A szurkolók visszahódítása és a dallasi üzleti világ megnyerése bizonyult a legnagyobb kihívásnak. Ez utóbbit külön is nehezítette, hogy a tulajdonos Vancouverben élt. Annak érdekében, hogy áthidalják ezt a nehézséget egy tulajdonosi tanácsadó testületet állítottak fel, amely úgy működött, mint egy kisebbségi tulajdonosokból álló csapat, azzal a kivétellel, hogy a tagok egyikének sem volt tulajdonrésze a csapatban. Ehelyett viszont élvezték minden előnyét annak, mintha tulajdonosok lennének: beléphettek a tulajdonos páholyába, utazhattak a csapat repülőjével. Cserébe különféle természetbeni juttatásokat, útmutatást és tanácsokat adtak.

?Csak annyit kértünk az emberektől, hogy segítsenek a nézőszám növelésében ? mondja a legnagyobb észak-texasi vállalatok vezérigazgatóit magában tömörítő csoportról Lites. ? Azt kértük tőlük, hogy mutassanak be bennünket a marketing osztályuk, a hirdetési részlegük vagy a jogi csoportjuk munkatársaival. Tulajdonképpen mindegy is, hogy melyikkel. És ez átkozottul bejött, dollármilliókat hozott a konyhára.? Az elvégzett munka az elmúlt években kifizetődött: az éves bérletek eladásából származó bevételeket sikerült megduplázni, a vállalati együttműködésekből eredő vállalati támogatások mértéke az első tízben van az NHL-ben. Olyan cégek állnak a csapat mögött, mint az AT&T, a Lexus, a Frito-Lay, a Pizza Hut és a 7-Eleven. A tavalyi szezonban a Stars produkálta a legnagyobb növekedést a nézőszámban.

Üzletek a páholyból

A tulajdonos páholya fontos mikrokozmosza a dallasi üzleti közösségnek. Nill, Lites és a klub más prominensei ülnek ott és tárgyalnak a legnagyobb cégek képviselőivel. Előfordul, hogy amazok meghívják távolról érkezett üzletfeleiket. Gaglardi három-négy hetente látogat Dallasba, ekkor semmi más dolga nincs, mint beülni a páholyába, meglapogatni néhány vállat, megosztani pár sört a régió legjelentősebb üzleti vezetőivel. Ez egy hatékony módszer annak a hátránynak a leküzdésére, hogy a tulajdonos 3200 km-re lakik a stadiontól. Ez ráadásul tökéletesen passzol Gaglardi személyiségéhez és vezetési stílusához: alkalmi találkozások ezek, de annál intenzívebbek. A páholyban ülve nehéz elképzelni, ahogyan azon az első ebéden 2011-ben Gaglardi megmogyorózta Lites-ot.

Gaglardi egészen három évvel ezelőttig rendszeresen játszott egy kanadai hokicsapatban. Jelenleg a távolból is napi rendszerességgel értesül a csapattal kapcsolatos legkisebb hírekről is. Minden nap beszél telefonon a menedzsmenttel, ha a városban jár, akkor a teljes szakvezetés összeül és sorról sorra átrágják magukat a költségvetésen. Nem habozik pénzt adni nagy játékosok szerződtetésére, de az olyan apróságok sem kerülik el a figyelmét, mint egy új konyha az öltözőben, hogy az edzések alkalmával a játékosok nyugodt körülmények között tudják elfogyasztani a megrendelt ételt. Emellett arra ösztönzi beosztottjait, hogy ügyeljenek a részletekre, különösen, ami a jegyek árazását illeti.

?Minden nap kap egy jelentést a jegyeladásokról ? mondja erről Lites. ? Tom Hicksnek soha az életben nem küldtem egyetlenegy ilyen jelentést sem.? Amikor minderről megkérdezik, Gaglardi elutasító választ ad: ?Szeretek szurkolóként viselkedni. Szeretek idejönni és egyszerűen élvezni az ittlétet. Jó alkalom ez a kikapcsolódásra. Nem ebből élek.?

A szurkolóságot ugyanakkor nagyon komolyan veszi: ?Meg kell győzni őket arról, hogy győzelemre hajtasz. Ezek az emberek nem pusztán a pénzüket áldozzák a csapatra, de az idejüket, a szívüket és a lelküket is. Szurkolók. Ez egy érzelmi alapú viszony, amelyben a csapatnak is vállalnia kell a felelősség rá eső részét.? Idén a Stars betartotta a szurkolókkal kötött megállapodást, továbbment a rájátszás első köréből. Ilyesmire 2008 óta nem volt példa. Gaglardi nem fél megfogalmazni az elvárásait. Szerinte a csapat olyan állapotban van, hogy három éven belül képes lehet ismét Dallasba vinni Lord Stanley kupáját. Ez a célja és tudja, ha végig ezt tartja mindenki szem előtt, a többi jön magától: ?Ez számunkra nem a pénzszerzésről szól. Győzni akarunk. És ha a jégen azt csináljuk, amit kell, akkor a jégen kívüli dolgokkal már nem lehet bajunk.?

(Az írás Peter Simek dmagazin.com-on megjelent cikke alapján készült.)