André Lakos hadüzenetet küldött

 

Valaki, aki súlyos sérülést okozott nekem, egy méltóság nélküli ember. Nem fogok leereszkedni a te szintedre, de nagyon örülök, hogy hamarosan újra találkozunk, és akkor egy életre szóló leckét adok neked.

Az előző idény nem kerül a Lakos fivérek legszebb emlékei közé. Előbb Philippe Lakos szenvedett súlyos kézsérülést Brett Sterling megmozdulása nyomán, majd a testvére sérülése kapcsán többeket is erős szavakkal minősítő André nem tudott játszani az EBEL döntőjének utolsó két mérkőzésén. Akkoriban az a hír is járta, hogy a sérülés miatti távolmaradás csak ürügy, a játékosnak egy  edzőjével, Jiri Reznarral folytatott beszélgetése után kellett idő előtt elhagynia a znojmói csarnokot, ám úgy tűnik, mégiscsak a játékra való egészségügyi képtelenség lehetett az igazi indok.

Andre Lakos

Most meglehetősen érdekes bejegyzéssel tért vissza a szezon végén történtekre az AHL-t, KHL-t, Elitserient és DEL-t is megjárt hatalmas termetű védő, André Lakos. “Volt 3 hónapom arra, hogy sok mindent megemésszek – kezdi bejegyzését közösségi oldalán Lakos. – A sajtó egy része, amelyik megpróbált lehúzni a sárba. Emberek, akik megpróbáltak megtörni. Egy pontszabály, amely már 3 éve is el akart engem távolítani.

Lehet, hogy rövid időre padlóra kerülök, de az egyetlen dolog, amit ezzel el tudnak érni az az, hogy felkelek onnan, és minden egyes ilyen alkalommal kétszerte olyan erős leszek, mint annak előtte.

Az egyetlen, aki el tudja dönteni, hogy mikor van vége, az a fáradhatatlan harcos maga. Megpróbálni meg lehet, de utána ne sajnálkozzatok miatta!

Valaki, aki súlyos sérülést okozott nekem, egy méltóság nélküli ember. Nem fogok leereszkedni a te szintedre, de nagyon örülök, hogy hamarosan újra találkozunk, és akkor egy életre szóló leckét adok neked.

Az életben nincsenek áthághatatlan akadályok.

Akiket halottnak mondanak, azok tovább élnek” – zárja sorait.

A bejegyzést rengetegen kommentálták, főleg Lakos szurkolói. Ám a válaszok akad egy rendkívül érdekes és hasonlóan talányos is, mint Lakosé. Matthias Trattnig, a Salzburg kapitánya ezt írta a bejegyzés alá válaszként: “Salzburg megértette az üzenetet. # kristler” Mit tesz a sors, Salzburgban pedig éppen van egy Kristler nevű játékos, a 25 éves csatár, Andreas Kristler.

Az EBEL új szezonja a Salzburg?Znojmo összecsapással, a legutóbbi döntő visszavágójával kezdődik, A Znojmóban Lakossal, a Salzburgban Trattniggal és Kristlerrel. Érdekes lesz.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum