Meghalt a Sanok, éljen a Katowice!

 

Bár a Sanok nem tud elindulni a lengyel felnőtt bajnokságban a 2016/17-es idényben, érkezhet egy régi-új csapat. Újraalapították a GKS Katowice hokicsapatát.

Sokak szerint az időbeli egybeesés nem a véletlen műve. A katowicei önkormányzat hathatós, egymillió zlotys támogatásával újjáéledt a GKS Katowice 2015 nyarán csúfos véget érő hokicsapata. A szükséges pénz további részét szponzoroknak kell előteremteniük. Mégpedig az indítás arra enged következtetni, hogy ezúttal nem a legutóbbi évek harmatgyenge GieKSáját fogják látni a szurkolók a jégen. “A GKS Katowice elnöksége elhatározta, hogy megalapítja a Klub Hokejowy GKS Katowice részvénytársaságot – idézi a hivatalos közleményt a hokej.net portál. – Az új cég feladata egy jégkorongcsapat megszervezése, amely a következő idényben csatlakozik a PHL (lengyel elit liga) küzdelmeihez. A GKS edzői posztjára a jelölt Jacek Plachta.”

HK_GKS_logo

A fiatal, mindössze 35 éves Przemyslaw Plisz, az új klubelnök így nyilatkozott a Sportowe Faktynak: “Nagyon érdekes feladatra vállalkoztunk, újjá akarunk építeni egy tradicionális klubot, méghozzá teljesen új alapokon. A GKS többszörös lengyel bajnok (1958 és 1970 között összesen 6 aranyat szerzett, azóta viszont egyet sem – HBlog). Most egy új cég alakult a klub működtetésére. Formálisan szabadkártyát fogunk vásárolni az első osztályú indulás jogáért.”

Az edzőnek kiszemelt Jacek Plachta rendkívül boldogan nyilatkozott ugyanott. “Katowicében nőttem el, ott kezdtem jégkorongozni, egy olyan pályán, amely már nem létezik. Amikor meghallottam ennek a kezdeményezésnek a hírét, nagyon megörültem. Érdekel a feladat. Elsőként a lengyel jégkorongszövetséget kérdeztem, hogy össze tudom-e egyeztetni a szövetségi kapitányi feladataimmal a katowicei edzősködést. Pozitív választ kaptam. Nagyon boldog vagyok, hogy hozzájárulhatok a katowicei hoki újjáépítéséhez. Óriási hagyományai vannak itt a jégkorongnak, Mindent tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy sikerrel járjunk. A PHL-re akarunk csapatot építeni. Bár nagyon sok játékosnak van már szerződése, igyekszünk olyan csapatot kialakítani, amely versenyképes lesz a többiekkel. Nagy feladat és komoly kihívás ez” – zárta nyilatkozatát Plachta.

A GKS-nek mindenesetre kapóra jött, hogy csak egy-két nappal az újraalakulás elhatározása előtt jelentette be felnőtt csapatának megszüntetését a Sanok. Plachta mellett máris két játékos átigazolásáról jelentek meg találgatások, nem meglepő módon mindketten a Sanokot erősítették az előző idényben. Egyikük Marek Strzyzowski, aki a válogatott bő keretéhez tartozik, a másik pedig a magyar szurkolók által is jól ismert Mike Danton.

Közben a sanoki szurkolók, akik a klub vezetőit okolják az összeomlásért, gyertyákkal vettek búcsút a felnőtt csapattól. A Kárpátok északi lejtőin fekvő kisvárosban nagy a szomorúság. Annál is inkább, mert az egy év szünet után a romokból kell majd újraépíteni a csapatot, hiszen addigra minden felnőtt eligazol. Éppen ezért többen is úgy tartanák jónak, ha legalább a másodosztályban indítana csapatot az STS. A jelképes gyászjelentés az 58 éves sanoki hoki halálát jelenti be, de mi azért a sanoki szurkolókkal együtt reménykedünk abban, hogy ahogy az Katowicében is történt, közel a feltámadás.

sts2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum