Mit építünk a taóból?

 

Soha nem látott összeget használhatnak a csapatok beruházásra. Építkezhetnek, felújíthatnak, pályát fedhetnek, rolbát vehetnek. De valójában mit tesznek és mennyiből? Megírjuk a legfrissebb terveket is.

Vizsgálatunk tárgyául az előző és a következő szezont tettük. Előbbiben már tényekről, utóbbival kapcsolatban leginkább tervekről beszélhetünk.

A 2015/16-os szezonban a magyar jégkorong-egyesületek 5,37 milliárd forint értékű beruházást hajthattak végre a tao-pályázat keretein belül, ennek a nagy részére tao-támogatást szavazott meg számukra az MJSZ, 3,77 milliárd forintot. A többéves tapasztalat szerint ezen projektek jelentős része nem, vagy nem határidőre valósul meg, elsősorban azért, mert ezeket a jelentős összegeket még tao-pályázat keretében is nagyon nehéz összegyűjteni. Ez azt jelenti, hogy rengeteg lehetőséget hagynak a csapatok a rendszerben, elvesznek pénzek, ötletek a sportág számára.

Így történt ez a mögöttünk hagyott szezonban is. A legnagyobb összeggel, 2 milliárd forintot is meghaladóval a Pesterzsébeti HC jégcsarnoképítése szerepelt. Ez ügyben sok minden még nem történt. Ilyenkor az MJSZ dönthet, hogy a projektet sikertelenül lezárja, átalakítja, vagy meghosszabbítja. Úgy tudjuk, egyelőre egyik 2015/16-os projektet sem lőtték le, a be nem fejezettek egytől egyig folyamatban vannak. Tehát az esély még él, hogy ezekből is lesz valami.

Az alábbi táblázat azt mutatja, melyik csapat mit és mennyiért szeretett volna megvalósítani az előző szezonban. Ezek között természetesen van olyan beruházás is, ami megvalósult. Ezeket vastaggal jelöltük. A Tisza Volán nem teljesen, de részben elkészült a tervezett beruházásokkal, ezért náluk a dőlt kövér jelölést használtuk.

A 2015/16-os szezon TAO-beruházásai (HUF):

Kérelmező szervezet neve

Támogatás

Önerő

Ráfordítás összesen

Cél

Alba Volán Sportclub 76 864 147
32 941 778
109 805 925 Edzőpálya sátorfedés + öltözőkonténerek
BALU-T Utánpótlás Sportegyesület 371 359 652 159 154 137 530 513 789 Jégcsarnok Baján
Debreceni Hoki Klub 204 795 896 87 769 670 292 565 566 Lelátó galéria, palánkrendszer, napelemrendszer, Real Ice víztisztító rendszer
Győri ETO HC 209 978 190 89 990 654 299 968 844 Győri jégcsarnok építés III. 1. ütem, inline-pálya palánképítése és tömbalapozása, új ponyvázatának kialakítása átépítéssel
Jászberényi Sportegyesület 70 552 720
30 236 880 100 789 600 Jégcsarnok öltözőépülete
Kanadai Magyar Hoki Klub 89 989 397
38 566 885 128 556 282 6×8 könnyűszerkezetes mobil öltöző, jégpálya hűtőkompresszorok felújítása
Miskolci Jegesmedve Sportszervező Kft 105 824 696
57 515 701 163 340 397 Jégcsarnok osztógyűjtő csere, wc-mosdó kialakítása, födémfelújítás
Pesterzsébeti Hockey Club 1 430 620 934 613 123 258 2 043 744 192 Jégcsarnok építése
Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület 201 563 033 86 384 157 287 947 190 Műjégpálya befedése
Tisza Volán Sport Club 88 726 224
30 611 913 119 338 137 Szegedi Műjégpálya palánk felújítás, hűtőgépészet felújítása
Gepárd Jégkorong Egyesület 222 683 991 69 120 009 291 804 000 Útépítés, parkolóbővítés, hóolvasztó akna, jégcsarnokszellőzés, légkezelés kiépítése, szigetelés
Veszprém Fiatal Sportolóiért Alapítvány 700 715 015 300 306 435 1 001 021 450 Jégcsarnok építése

Összesen:

3 773 673 895
1 595 721 477 5 369 395 372

A 2016/17-es évben még merészebb tervek kerültek az MJSZ asztalára, az összegkeret is alaposan megnőtt. A szövetség ezek jó részét támogatta. A végleges szerződések ás határozatok még nem készültek el, ezért óvatosan kell kezelni az információkat. Szabvány méretű jégpályát építene Ajka, Hatvan, Szombathely, Nyíregyháza, az FTC, az UTE és a biatorbágyi Viadukt SE. Ezek különböző fedésűek és kivitelűek, a konkrét megállapodások után lesz módunk részletezni majd őket.

A KMH két új kispályát tervez, a Sportország csak egyet, a Győr folytatná a nagyszabású fejlesztéseket, a Zalai Titánok jégcsarnokát pedig hatékonyabb szigeteléssel látnák el.

Új öltözőket építene Debrecen, Miskolc, Szeged és Dunaújváros, utóbbi egy korszerű metodikai központot is felhúzna és berendezne, míg a szegediek a gépészetet korszerűsítenék. És a debreceni Főnix-csarnok jégrendszerének korszerűsítésére is futná. Mindez ránézésre minden idők legnagyobb beruházáscsomagja lehet a magyar jégkorongsportban. Reméljük, nő a hatékonyság és ezúttal mindannyi projekt maradéktalanul megvalósul.

debrecen 2es jegpalya 1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum