A Sanok nem bírta a versenyt

   

Újabb csőd a lengyel élvonalban, bedőlt a bajnokság 4. helyezettje. Azari Zsolt legutóbbi csapata kihagyja a 2016/17-es idényt.

Amiről egy ideje már pletykáltak Lengyelországban, valósággá vált, a lengyel hoki elmúlt éveinek egyik meghatározó klubja, az STS Sanok nem tud elindulni a lengyel elit ligában. A klub közleménye meglehetősen szűkszavúan fogalmaz. “A tulajdonosok július 6-i ülése után az STS Sanok elnöksége tájékoztatja a közvéleményt, hogy a felnőtt csapat a 2016/17-es idényben szervezeti okokból nem vesz részt a lengyel hokiligában – írják. – Ugyanakkor a társaság tulajdonosai egyetértettek abban, hogy minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a csapat el tudjon indulni a legmagasabb osztályban a 2017/18-as idényben. A következő hónapokat arra kell áldoznunk, hogy ennek megteremtsük a megfelelő szakmai és szervezeti hátterét. Az új csapat felépítésének folyamatáról a társaság rendszeresen tájékoztatást fog adni. A tulajdonosok és az elnökség mindent megtesz annak érdekében, hogy a klub a hagyományaihoz méltóan szerepeljen a jövőben.”

A bennfentesek szerint a “szervezeti okok” kifejezés ebben az esetben azt jelzi, hogy a klub pénze elfogyott, nem képesek finanszírozni a következő idényt. Mint arról nemrég írtunk is, Lengyelországban nagyon komoly költségvetésű klubok dolgoznak, akik aztán időről időre tönkremennek. A közelmúltban járt már így többek között a Tychy, a Gdansk, a Nowy Targ, a Sosnowiec, a Krynica, a Katowice, a Janów és az Oswiecim is. Költséget nem kímélve erős csapatot hoztak össze, majd záros időn belül óramű pontossággal tönkrementek. Nyilván nem segítette a túlélést az sem, hogy a ligát a szövetség nyomására és döntése alapján erőltetett ütemben bővítették, három idénnyel ezelőtt még csak 8 csapat versenyzett az elitben, legutóbb már 12-en voltak. A jó játékosok száma viszont nem bővült ilyen ütemben, egyre többet kellett fizetni egy-egy értékes hazai játékosért. Aki eredményt akart elérni, egyre mélyebben kellett a zsebébe nyúljon. Erre a klubok mellett a másodosztály is ráment, ahol legutóbb csak vicces mezőny, két csapat nevezett, míg egy évvel korábban még 9-en voltak.

A Sanok veszte is valószínűleg ugyanezekben az okokban keresendő. Mint emlékezhetünk rá, 2014-ben a Kontinentális Kupában tucatnyi minőségi légióssal álltak ki Brassóban, és el is hozták a csoportelsőséget a MOL Ligában engedélyezett hat légiósnál többet nem foglalkoztató Dab.Docler és a Brassó elől. A szezon vége felé pedig Zenon Konopka leigazolásával sokkoltak. Korábban, a 2012/13-as idényben pedig Wojtek Wolski is játszott náluk az NHL lockout alatt. Nyilvánvaló, hogy mindezek költségeit a maximum 3000 nézőt befogadó Arena Sanokban nehéz kitermelni, még úgy is, hogy a Sanok átlagos nézőszáma évek óta stabilan 1500 fölött alakult. Az előző idény végén voltak is már gondok, akkor azonban végül sikerült megoldást találni.

logo_sts

A Sanok dicsőséglistája különösen a 2010 óta eltelt időszakot tekintve igen tekintélyes. A csapat az elmúlt 5 év mindegyikében a legjobb 4 között végzett a lengyel bajnokságban. Kétszer, 2012-ben és 2014-ben bajnokok lettek, 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban pedig negyedikek. A lengyel kupában 2010/11-ben és 2011/12-ben aranyérmesek, 2012/13-ban, 2013/14-ben és 2014/15-ben pedig ezüstérmesek lettek. A Szuperkupában 2014-ben a második helyet szerezték meg..

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum