A HK Beograd ezzel a játékoskerettel jönne a MOL Ligába

   

A szerb klubmenedzsment gőzerővel dolgozik a magyarországi projekten. A csapatok szerda estig el is dönthetik a csatlakozás kérdését.

Marko Milovanovic, a HK Beograd vezéralakja és a szerb szövetség elnöke megküldte részletes terveit a Jégkorongblognak, amelyet korábban a liga részére is átadott. Az anyagban szerepel a csapat tervezett MOL Liga-kerete is. Több játékos is szerepelt korábban Magyarországon, Szabados felnőttként, jó néhányan pedig elsősorban a MAC utánpótlásában. Légiósok tekintetében két hátvédet és egy csatárt még szerződtetnének, a jelenlegi keretben Sefic szlovén, Markelov pedig orosz állampolgár. A Kanadában született Crnogoracnak még egy szezonra van szüksége a honosításhoz, ezért még légiósnak minősülne. Vucurevicet a DEL2-ből hoznák haza.

Milovanovic az interjúban említette, hogy szeretnének a válogatott számára honosítható szerb származású külföldieket is hazacsábítani. Az egyik ilyen lehet a Södertalje nevelésű, az Elitserienben is megfordult, jelenleg a svéd harmadosztályban játszó Daniel Despotovic.

A csapat emblémája is mezterve is elkészült, ezeket a tervezett játékoskerettel együtt alább láthatják.

HK Beograd logo

A HK Beograd MOL Liga-játékoskerete (tervezet):

Név Születési idő 2015/16-os csapat
Kapusok
Arsenije Rankovic 1992.03.26 SKHL Crvena Zvezda
Petar Stepanovic 1996.08.01 SKHL Crvena Zvezda
Jug Mitic 1999.01.07 SKHL Crvena Zvezda
Jovan Feher 1996.03.10 MAC U20
Hátvédek
Pavle Podunavac 1997.02.15 MAC U20
Marko Brkusanin 1990.06.21 HK Partizan Beograd
Ivan Anic 1996.06.07 SKHL Crvena Zvezda
Dragan Komazec 1989.07.11 HK Partizan Beograd
Ugljesa Novakovic 1995.03.17 SKHL Crvena Zvezda
Dominik Crnogorac 1991.06.02 SKHL Crvena Zvezda
Filip Pajevic 1997.06.17 SKHL Crvena Zvezda
Milos Nikolic 1997.09.20 SKHL Crvena Zvezda
Aleksa Lukovic 1992.02.06 HK Partizan Beograd
Vladimir Zivic 1998.08.20 SKHL Crvena Zvezda
Stefan Djuricic 1998.06.22 HK Partizan Beograd
Csatárok
Dimitrije Filipovic 1993.08.01 HK Partizan Beograd
Srdjan Ristic 1980.07.24 HK Partizan Beograd
Nikola Kerezovic 1994.09.12 SKHL Crvena Zvezda
David Sefic 1989.12.31 SKHL Crvena Zvezda
Luka Vukicevic 1998.01.03 SKHL Crvena Zvezda
Sinisa Pajic 1996.04.04 HK NS Stars
Ivan Glavonjic 1996.01.30 Daugavpils
Pavel Popravka 1983.07.19 SKHL Crvena Zvezda
Nenad Rakovic 1986.03.24 HK Partizan Beograd
Boban Cukovic 1980.03.30 HK Partizan Beograd
Szabados Róbert 1989.11.26 SKHL Crvena Zvezda
Mirko Djumics 1999.01.19 MAC U18
Relja Radosavljevic 1995.08.28 HK NS Stars
Uros Bjelogrlic 1996.04.22 SKHL Crvena Zvezda
Petar Novakovic 1996.08.23 SKHL Crvena Zvezda
Andrej Zwick 1995.09.20 SKHL Crvena Zvezda
Djordje Terzic 1996.07.10 HK Partizan Beograd
Dimitri Markelov  1982.03.18 SKHL Crvena Zvezda
Lazar Novakovic 1996.09.19 HK Partizan Beograd
Nemanja Vucurevic 1991.04.20 Eispiraten Crimmitschau

HK Beograd mezterv

Planning a trip to Napoli? Look no further for companionship than the escort girls Napoli offers. These stunning and sophisticated ladies are ready to make your stay unforgettable. Napoli is known for its history, architecture, and cuisine, but its escort girls add a touch of warmth and charm. They are professional, discreet, and respect your privacy. With their beauty and engaging personalities, they are sure to turn heads wherever you go. Booking is easy and hassle-free. Add excitement and companionship to your trip with the escort girls of Napoli.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum