

Vaneket kivásárolja, Kuempert elcserélné a Minnesota
A kapus távozásával nagyban nőnének Vay esélyei.
Thomas Vanek a 2016/17-es szezonban 7,5 millió dollár kapott volna kézhez, ám az elmúlt két szezonban nyújtott teljesítménye már nem éri meg ezt a pénzt a Minnesotának. A Wild kivásárolja szerződéséből, így 5 milliót takarít meg, cserében viszont a következő két szezonban csökken a bérekre fordítható összeg. A 2016/17-es idényben másfél millióval, egy évvel később két és fél millióval költhet kevesebbet, így Twin Cityben valamivel több mint 14 milliós hely marad az elkölthető bérekre, miközben csak két kulcsjátékossal kell hosszabbítani. A szélső Jason Zucker és a hátvéd Matt Dumba is korlátozott szabadügynök (RFA) lesz július 1-én, ezért megtartásuk nem ígérkezik nehéznek Chuck Fletcher menedzser számára.
A második minnesotai hír már magyar aktualitással is bír. A Wild nem titkoltan csapatot keres Darcy Kuempernek, a csapat második számú kapusának, aki szintén RFA lesz a Zucker, Dumba párossal egy időben. Ez mindenképpen jó hír, hiszen Kuemper esetleges távozásával jelentősen javulnának a volt debreceni kapus, Vay Ádám esélyei, akit a világbajnokság után szerződtetett a Minnesota.
További cikkek
- A Washington kinevezte, a Nashville kirúgta edzőjét
- Hatgólos sikerrel jutott Stanley Kupa-döntőbe a Vegas
- Kiharcolta a hatodik meccset a Dallas
- Nem tudott söpörni a Vegas
- A Florida egy 59:55-nél lőtt góllal söpörte ki a Carolinát
- A Vegas kisöpörheti a Dallast
- Bobrovszkij jelentette a különbséget
- A rendes játékidőben nem megy
- Barkov új szintre emelte a lábközötti csel fogalmát