Régi-új vezetőedzővel vág a szezonnak az Olimpija

 

A Ljubljana nem fél egy újabb EBEL-vizsgálattól, mert a helyes útra rakták a csapat szekerét, de a klubelnök bevallotta, még mindig nem alszik nyugodtan. A szlovén EBEL-csapat a ligában maradást jelentő pozitív döntést követően sajtótájékoztatót tartott. Akár három magyar csapattal is játszhatnak az előszezonban.

A ljubljanai menedzsment hatalmas munkát végzett annak érdekében, hogy zsinórban a 10. EBEL-szezont is elkezdhesse a szlovén főváros csapata. A vezetőedzői poszton végül is nem történik változás, a Ljubljana Énekes Lajosa, a klubját bármilyen poszton szívesen és hűen szolgáló Bojan Zajc marad. A ma már 50 éves egykori kiváló játékos februárban harmadszor ugrott be a csapat vezetőedzője helyére vészhelyzetben, ezúttal először kapja meg a bizalmat egy egész szezonra. Mint írtuk, komoly igazolásokat terveznek a zöld-fehérek, tárgyalnak a kiváló kapussal, Robert Kristannal.

Marko Popovic elnök elmondta, az EBEL által szabott feltételek teljesítéséhez 200 ezer eurót kellett előteremteniük, amely nagy részét a játékosokkal szemben a 2015/16-os szezonban felhalmozott tartozást kellett kiegyenlíteniük.

Marko Popovic Olimpia

A napokban kiderült, hogy ezt nem sikerült teljes mértékben megoldani, bőven maradtak tartozásaik, ráadásul az EBEL nem kérte, hogy a korábbi években felhalmozott, nagyságrendileg egymillió eurós sarukkal bármit is kezdjenek. Mint az osztrák liga vezetői kifejtették, azzal ők már nem tudnak mit kezdeni sajnos, nincs ráhatásuk. A korábbi szezonok játékosai, elsősorban a légiósok, továbbra is sorban állnak a pénzükért. Erről a sajtótájékoztatón nem esett szó, de azt a klubvezető is elismerte, hogy korántsem oldódott meg minden probléma a Ljubljana körül. Viszont hozzátette, hogy a helyes útra léptek tavaly.

Kiderült, hogy a jókor érkező külső ? egyes források szerint jégkorongszövetségi, mások a várost említik ? anyagi segítségen túl a jelenlegi rendezés miatt hiteleket is fel kellett venniük, azt 2019 szeptemberéig kell visszafizetniük. Nem véletlen, hogy biztonsági, rendkívül szűkös költségvetést határoztak meg a 2016/17-es szezonra, 800 ezer euróból gazdálkodnak, ami alig 250 millió forint, ez messze a legkevesebb az EBEL-ben. A Fehérvár AV19 saját bevallása szerint nagyjából kétszer ennyiből gazdálkodik az EBEL-csapat tekintetében. Ahogy a szlovén csapat elnöke fogalmazott, az idei szezon már jobban néz ki, mint ahogy a tavalyinak nekivágtak, de még mindig nem alszik nyugodtan. Elmondta, az EBEL nem csak a pénzügyi helyzet rendezését kérte számon rajtuk, de alapvető elvárás, hogy az ezer körülire zuhanó meccsenkénti átlagnézőszám emelkedjen Ljubljanában.

A felkészülést augusztus 1-jén kezdi a csapat. A mérkőzések még alakulnak, de terveik szerint előbb egy kapfenbergi tornán vesznek részt, majd a hagyományoknak megfelelően az Ifjabb Ocskay Gábor-emléktornán játszanának Székesfehérváron. Szeretnének két MOL ligás csapattal is megmérkőzni, az UTE-val ? a lilákkal a Jesenice is tervez egy meccset ? és a MAC Budapesttel, továbbá szó van EBEL-es, alpesi ligás és német csapatokról is. Magyarországon kezdődik az Olimpija hivatalos szezonja, itt játsszák első EBEL-meccsüket.

Természetesen sok szlovén tehetségnek adnak lehetőséget. A csapat 70%-ban már megvan, Ales Music, Nik Pem, Anze Ropret, Jakob Raisp (az 1995-ös fiatalember lesz a csapat második számú kapusa), Gilbert Gabor, Zigo Pesut, Kristjan Cepon, Kristof Potocnik már alá is írt, a teljes keret csak szeptemberre alakul ki. Kristan és Tavzelj is kapott már ajánlatot, ők egy héten belül döntenek. Zajc mester kifejtette, nagyon sok fiatal játékost tesztelnek majd a felkészülés során, szlovénokat és külföldieket egyaránt. A veszteség oldal is jelentős már: Jure Sotlar és Miha Logar a Jesenicébe távozott, míg Gregor Koblar a francia élvonalbeli Lyonban folytatja pályafutását. Gabor személyében egy fiatal szlovák-svéd bekket igazoltak az NAHL-ből, még három légiós hely kiadó a keretben, elsősorban hátvédeket és szélsőket várnak.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum