Nekünk kell megszabnunk a saját jövőnket

Nem szeretnék sodródni az eseményekkel ? mondta a Jégkorongblognak a Magyar Jégkorong Szövetség új elnöke. Alapos nagyinterjút készítettünk Such Györggyel, amely konkrét bejelentéseknek sincs híján. A legkényesebb kérdéseket is feltettük, egyik sem maradt érdemi válasz nélkül.

Elöljáróban jelezzük, hogy az alábbi, szerintünk nemcsak hosszú, hanem egyben tartalmas és sok-sok fontos részletre kitérő szövegben szó van:

? arról, hogy mi történt az MJSZ tisztújító küldöttgyűlése előtti napokban, hetekben és hónapokban

? arról, hogy miért lett fontos Such György számára, hogy ő legyen a szövetség elnöke

? a KMH-ról és arról, hogy kik élnek a jégkorongból, és kik nem

? a szakmaiság sajátosságairól, jelentőségéről és az MJSZ volt szakmai alelnökéről

? a jégkorongsport középtávú stratégiájáról és arról, hogy ezt kiknek kell összeállítaniuk

? azokról, akik adják a pénzt, és azokról, akik költik

? a különböző magyar klubok MJSZ általi támogatásának karakteréről

? az egyenlő elbánás elvéről

? arról, hogy az nem megy, hogy adjatok pénzt, sokat, sokat, és mi majd eldöntjük, hogy mire költjük

? egy nagybetűs jégcsarnokról

? a MOL Ligáról, az EBEL-ről, más bajnokságokról és a rendszerszerű együttműködésekről

? külön is a szlovák vonalról

? Rich Chernomaz és Glen Williamson szerződéséről

***

Miért kellett volna lemondania az előző elnökség valamennyi tagjának?

Azért, mert abban maradtunk előzetesen. A történet érdemi része tavaly ősszel kezdődött, ekkor kerestek meg engem másodszor. Németh Miklós tavaszi lemondásától kezdve fél éven át nem talált elnökjelöltet a szövetség. Nálam is érdeklődtek már korábban, de mindenkinek elmondtam, hogy nem vállalom. Ekkor választották meg Kovács Csabát, ám ő világossá tette, hogy nem akar hosszú távon elnök maradni. Ezek után én is beszálltam a jelöltkeresésbe, de nem jártam sikerrel. Senki sem talált olyan, minden érintett által elfogadható embert, aki meg tudta volna oldani azt a finanszírozási problémát, ami a Közgép kiesésével keletkezett. Végül az újabb megkeresések hatására azt mondtam: ha nem állami forrásokból össze tudom szedni a szükséges pénzt ? kb. 500-600 millió forint hiányzott a szövetség taójából, és közeledett a befizetési határidő ?, és ha abban az értelemben tudok politikai támogatottságot szerezni, hogy nincs ellenem kifogás, elfogadom a felkérést.

Fotó: Mudra László

Naivan kérdezzük, mint egyszerű szurkolók: politikai támogatottság nélkül nem megy?

Nem elvi alapon szükséges feltétele bármilyen sportszövetségi tisztségnek a politikai támogatottság. De miután a látványsportok egésze adó jellegű befizetésekből, azaz taóból él Magyarországon, ezért egy sportágnak sem kedvez, ha a vezetője elfogadhatatlan a politikának. Én mindenesetre ezt a két feltételt határoztam meg a magam számára, és mindkettőt sikerült megoldanom. Azt gondoltam, ez így mindenkinek elfogadható lesz, a pénz megvan, véget ér a hosszúra nyúlt átmeneti korszak.

Ehhez képest az átmeneti korszak újabb fél évvel meghosszabbodott.

Igen, újabb és újabb akadályok, kifogások kezdtek felmerülni. Részben érthető okokból, részben gerjesztett indulatok miatt váratlanul hosszúra nyúlt a folyamat. Ráadásul akkor már benne voltunk a történetben mélyen, a tao-befizetés határideje december 15. volt, így már nem mondhattam, hogy oké, kiszállok, hozzon pénzt valaki más, oldja meg ő a dolgokat.

Végül is miért nem állt össze hamarabb a kép?

A kialkudott egyensúly lényege, amelyet több körben egyeztettünk a sportág legfontosabb támogatóival, illetve az egyesületi és szövetségi vezetőkkel, az volt, hogy miután korábban is minden elnöknek megvolt a lehetősége azokkal dolgozni, akikkel akartak, ezért a teljes elnökség lemond, majd létrejön az új testület. Alapszabályt is szerettem volna módosítani ? számtalan ok miatt ?, de a régi elnökség ezt elutasította. Így a régi alapszabály szerint zajlott a tisztújítás: bekerült a testületbe a három MOL Liga-delegált és a további választott tagok. A korábbi elnökségi üléseken mindenki evidenciának tekintette, sőt tudomásom szerint az utolsó tanácskozáson is elhangzott az érintettek részéről, hogy természetesen távoznak, hadd kezdjük tiszta lappal a következő fejezetet. Azok, akik később máshogy cselekedtek, szintén jelezték, hogy lemondanak, és nem is kívánják magukat újra jelöltetni. Ehhez képest a küldöttgyűlés előtti utolsó napokban újabb váratlan ambíciók törtek a felszínre. Úgy tűnt, hogy a kényes egyensúly ismét és végérvényesen felborul. Végül Soltész Miklós államtitkár valóban nem mondott le. Jogilag megvolt erre a lehetősége, tudomásul vettem a helyzetet ? mást nem is nagyon tehettem.

Önt kik kapacitálták, hogy legyen elnök? Illetve: Such György számára miért volt fontos, hogy Such György legyen az elnök?

Kezdetben egyáltalán nem volt ez fontos nekem. Azt gondoltam: nem vagyok benne a magyar hokiban olyan régen, hogy azt mondhassa bárki, én vagyok itt a legkiválóbb jelölt. De az alatt a közel féléves eredménytelen időszak alatt mindenki számára nyitott volt a pálya. Egyrészt az önként jelentkezők előtt is, másrészt találhattak, találhattunk volna olyanokat, akiket meg lehetett volna győzni, hogy gazdasági, politikai, vezetői tapasztalataik, a jégkoronghoz való kötődésük alapján mindenki számára elfogadhatóak. Ilyen jelöltek azonban nem bukkantak fel. Ezért miután jobban elmélyedtem a témában, arra jutottam, hogy ha a finanszírozást meg tudom oldani, miközben a jégkorong szakmai rejtelmeinek beható ismerete ebben a pozícióban másodlagos, vállalhatom a felkérést. Hiszen végül is vezetői-menedzseri feladatról van szó ? én pedig látok olyan dolgokat, kérdéseket, amelyekre tudhatom választ. Arra is kíváncsiak, hogy kik kapacitáltak? Nem tudom, hogy meg kell-e neveznem őket. Bizonyos neveket politikai-gazdasági besorolásukkal kapásból lehet stigmatizálni. Ez a novembertől májusig terjedő időszakban részben meg is történt. Azt tudom mondani, hogy mind a sportágon belüli, mind az üzleti és támogatói körökből is rengeteg biztatást kaptam.

Nem furcsa, hogy egy ilyen sikeres sportágban hosszú időn át nem találtak elnökjelöltet?

Ez engem is meglepett. Rejtély. Az első felkérés után tényleg sokáig nem történt semmi, nem jelentkezett olyan, akit elfogadtak volna. Amikor eldöntöttem, hogy vállalom, utána előkerült egy-két név, de ezek már ellenem fogalmazódtak meg, itt már a fő motiváció a keresők körében az volt, hogy semmiképpen ne én legyek az elnök.

Ön a KMH elnöke volt, ezért többen is támadták. Például azt állítva, hogy a KMH túl sok taót vesz fel, és ehhez képest nem nevel jó játékosokat, nincsenek eredményei. Ezek a kritikusok most attól tartanak, hogy Such György a korábbi csapatát jobban fogja segíteni, mint a többieket.

Kezdjük ezt az elején. Az MJSZ-elnöki tisztséget társadalmi munkában látom el. A taónak köszönhetően ma már nagyon sokan a jégkorongból élnek. Én nem. Nagyon fontos továbbá, hogy nem a KMH-t választották elnöknek, nem a KMH volt a jelölt, hanem én. Valami miatt azt képzelem, joggal tarthatok igényt arra, hogy önmagam alapján ítéljenek meg, és nem a KMH alapján, ahol összesen 2-3 évet töltöttem. De ha már itt tartunk, a KMH-t is megvédeném. Amikor ezeket a hangokat hallottam, mindig mindenkit arra kértem: mondja el nekem, hogy a KMH mi rosszat okozott a magyar jégkorongsportnak. Kinek okozott kárt. Mert megítélésem szerint a KMH csak jót hozott a sportágnak. Ha nincs a KMH, még mindig nem fejezték volna be a Tüskecsarnokot. Nem lennének kerületi iskolásprogramok Újbudán, amelyeknek hála 15 oktatási intézményből közel 1500 gyerek tud jégkorongozni. Való igaz, hogy a KMH sok pénzt igényelt, de azért, mert voltak ötletei, és tudott taót szerezni. A KMH tulajdonosai is mind olyan emberek, szemben másokkal, akik nem a jégkorongból élnek. Nem a hobbijukból kell egzisztenciát teremteniük, ehelyett nem kis részben saját pénzüket és idejüket is áldozzák erre a sportágra.

Beszélt arról, hogy a jégkoronghoz nem személyesen az elnöknek kell értenie. Ehhez képest nem okoz gondot, hogy az új elnökségben kevesebben képviselik a szakmát, mint eddig?

Kovács Csaba kiesését problémának tartom. Végig azt szerettem volna, ha szakmai alelnökként a helyén marad. Ő maga döntött a távozás mellett, tudomásom szerint nem kis részben amiatt, mert az utolsó pillanatig zajlottak kavarások, amelyek alapján joggal érezhette úgy, hogy két évtizednyi munka után elveszítette a csapatok egy részének a bizalmát. Nem azért érezte így, mert ezt el is mondták neki. Hanem azért, mert ahhoz képest, amit megbeszélt velük, rendre máshogyan léptek. Ráadásul sok esetben ő volt az utolsó, aki megtudta, hogy mi zajlik a háttérben. De összességében a szakmaiságot nem érzem veszélyeztetve. A mostani elnökségbe is három tagot delegáltak a klubok, Kolbenheyer Zsuzsanna megint csak a szakmát képviseli, így négyen mindenképpen vannak. Ha Soltész Miklós helyén Kovács Csaba lenne ? az előzetes megállapodásoknak és a szándékomnak megfelelően ?, még eggyel többen volnának. De szerintem alapvetően a bizottságokban kell a szakmai munkát végezni, az elnökségnek nem az a dolga, hogy a részletekről vitatkozzon. A bizottsági struktúrát egyébként szeretném áttekinteni, de ez most még korai lett volna, ezért egyelőre csak addig az evidens döntésig jutottunk el, hogy Kovács Csabát mindenhol Kolbenheyer Zsuzsanna pótolja.

Ocskay Gábor a bizottságokból is távozott?

Tudomásom szerint maradt, csak az elnökségi tagságáról mondott le. A történeti bizottság elnöke viszont lemondott, őt pótoltuk az új elnökség első ülésén, illetve nekem is volt két észrevételem. Az egyik, hogy a felügyelő bizottság elnöke ne vegyen részt a végrehajtó munkában, mert az összeférhetetlen. Valaki vagy felügyeli a tevékenységeket, vagy részt vesz bennük. Emellett a tao-bizottságnak is volt olyan tagja, aki ellenőrzést is végzett, őt megkértem, hogy döntse el, melyik pozíciót tartja meg.

A bizottsági struktúra áttekintése mit jelent?

Először is szeretnék létrehozni egy ad hoc munkacsoportot, amely javaslatot tenne a jégkorongsport középtávú, nagyjából négyéves időszakot átfogó stratégiájára. Ez nem óhajok, kívánságok és ábrándok laza szövetű gyűjteménye lenne, hanem konkrét, lebontható, felelősökhöz és határidőkhöz hozzárendelt anyag. Arról szólna, hogy ténylegesen mitől és hogyan lesz erősebb, versenyképesebb, jobb a magyar hoki: a válogatottat, a MOL Ligát, az utánpótlást, a játékvezetést, az edzőket, az infrastruktúrát, egyszóval mindent beleértve. Ezt kidolgozni nem az elnökség dolga. Az elnökség dolga a stratégiát elfogadni, ám a kidolgozással az új generációs szakembereket szeretném megbízni.

Miért tartotta fontosnak, hogy a legnagyobb szponzorok is ott legyenek az elnökségben?

Ez a programom egyik alapvető eleme volt. A szövetség döntéseit nem határozhatják meg kizárólag az egyesületek és klubelnökök aktuális kompromisszumai. Azoknak is helyzetben kell lenniük, akik nem költik, hanem adják a pénzt. Rálátásuk van a gazdaságra, van vezetői rutinjuk, másmilyen a társadalmi-gazdasági beágyazottságuk. Ezáltal a jégkorongsport egészét tudhatják képviselni, felülemelkedve a klubérdekeken. Természetesen minden klubelnök tud ilyen szemüveget is felvenni, ha akar, de hogy mikor melyik döntésénél nem tesz így mégsem, sokszor nehéz kibogozni.

Említette, hogy változtatott volna az alapszabályon. Az elnökség összetételét érintette volna ez?

Azt szerettem volna elérni, hogy két tagot delegálhassanak a klubok a testületbe. Az évenkénti rotálás a liga részéről ráadásul szerintem a Ptk.-ba ütközik, mivel így nem egyenrangúak a felek az elnökségben. Ha a liga egyébként informálisan abban marad, hogy delegált tagjai egy év után lemondanak, és aztán újat delegálnak, az rendben van. De így az alapszabály szerint van kétféle mandátumú tagja az elnökségnek, ami, úgy vélem, jogszabályellenes.

Azt lehet tudni, hogy a Volán miért a székesfehérvári polgármestert jelölte az elnökségbe?

Talán ma már nem indiszkréció, ha elmondom: a háttéregyeztetések során a Volán képviselőivel, tehát a polgármester úrral és Ocskay Gáborral is találkoztam hatszemközt. Akkor arról tájékoztattak, hogy a klub a polgármester urat delegálja. Tehát ez a Fehérvár döntése volt. Egyébként nem hinném, hogy bárkinek baja lehet azzal, ha egy tapasztalt, vezetési gyakorlattal rendelkező, a hoki iránt elkötelezett polgármester ül a testületben, és képviseli a legerősebb magyar klubot.

Cser-Palkovics András elvben a MOL Liga delegáltja, de eddigi nyilatkozatai alapján úgy tűnik, az EBEL-csapatot szeretné képviselni. Mit gondol erről?

Az ember a saját klubjának szurkolói előtt bizonyára másmilyen hangot üt meg, mint egyébként.

Az MJSZ is szóba került azon a fehérvári ankéton. A szövetségnek valóban feladata támogatni a magyar EBEL-csapatot?

A szövetség bármilyen támogatást csak normatív elvek mentén adhat bárkinek. Személyre vagy csapatra szabott támogatásnak nem látom a lehetőségét. A szövetség tudomásom szerint eddig sem nyújtott ilyet a Fehérvárnak. Az a logika, hogy mi vagyunk a legjobb csapat, ezért mindenki játsszon nálunk, aki jó, de ez nagyon sokba kerül, amit mi nem tudunk kifizetni, ezért valaki adjon pénzt, a maga nemében páratlan. Nem látom, hogy a magyar jégkorongsport egyöntetűen kiállna ennek az elvnek az érvényesítése mellett. Az viszont természetes, hogy a szövetségnek felelőssége van a válogatott felé, ezért jogos igény, hogy a válogatott játékosokat foglalkoztató csapatokat segítse.

Egy másik forrás a Szerencsejáték Zrt. által nyújtott támogatás lehet, ami megkapott a labdarúgás, a kézi- és a kosárlabda, és most a jégkorong egyes szereplői is várják, hogy érkezzen néhány milliárd, kifejezetten a versenysport, a profi csapatok támogatására. Várható ilyen?

Hogy ki biztosíthat ilyen forrásokat, még kérdéses. De valóban volt egy ilyen lehetőség más sportágakban, és ahol van esély arra, hogy pénzt adjanak, ott érdemes a sor elejére furakodni. De ma még nem tudjuk megmondani, hogy ez valóban reális lehetőség-e a hoki számára. Természetesen igyekszem a kormánynál az egyenlő elbánás elvét érvényesíteni, amiben egyébként a jégkorongsport eddig le volt maradva. Ha megnézzük pl. a taót összességében, mi vagyunk az utolsók. A további pénzek bevonása rajtam nem fog múlni. De hadd kanyarodjak itt vissza a stratégiaalkotás fontosságára. Én nem szeretnék sodródni az eseményekkel, nekünk kell megszabnunk a saját jövőnket. Nemcsak azért kell stratégia, hogy lássuk, mit csinálunk négy évig, hogy ne csak működtessük a sportágat, hanem a közösen kitűzött célok elérésért küzdjünk. Azért is kell, hogy ha véletlenül úgy alakul, hogy van kormányzati szándék a magyar hoki támogatására, akkor az első kérdés az lesz, hogy ti mire kértek pénzt egyáltalán. Az nem megy, hogy adjatok pénzt, sokat, sokat, és mi majd eldöntjük ? persze, hogy a magyar hoki érdekében ?, hogy mire költjük.

Szerintünk nagy szükség lenne egy nemzeti jégcsarnokra Budapesten. Ön szerint is?

Mindenképpen. A legváratlanabb helyzetekben tűnik fel, hogy milyen hátrányok származnak abból, hogy nincs saját pályánk. Most például a decemberi juniorvébével kapcsolatban derült ki, hogy azzal a helyszínnel számolt a szövetség, amelyet a fenntartója egy másik rendezvény miatt mégsem tud nekünk biztosítani. A világbajnokságot így más helyszínen kell rendeznünk. Az Aréna ott van ugyan, de túl nagy, és bár a sportok közül a hoki az egyetlen, amely szinte nulla kommunikációval és hirdetés nélkül meg tudja tölteni, akár több napon át, mégis nehéz bejutnunk oda. Ráadásul drága is. A Tüskecsarnokkal ugye vannak problémák, a MAC-nak is el kellett vinnie fontos meccseket szezon közben egy asztalitenisz-verseny miatt. Fontos, hogy legyen otthona a válogatottnak, a szövetségnek, a jégsportoknak, amelyet akár a korcsolyaszövetséggel közösen is használhatnánk. Ezt én nagybetűs jégcsarnoknak neveztem el abban a levélben, amelyet elküldtem a napokban az EMMI-nek. Abból indulunk ki, hogy a Népstadion újjáépítése miatt a Kisstadion végképp vállalhatatlan lesz, kezdeni kell vele valamit. Hogy ezt a projektet taóból vagy egyéb forrásból lehet megvalósítani, meglátjuk. Mi felajánljuk a szakmai segítségünket, a nemzetközi szövetség előírásai és útmutatásai alapján, és ha kell, kidolgozzuk a tervet. Ide tartozik, hogy női hokiban maholnap olimpiai pontszerzők lehetünk, ami szintén felvet lehetőségeket. Úgy gondolom, egyéb téli sportokkal közösen fellépve a MOB-nál is lehetne eredményt elérni. Ha a strandröplabdának van a MOB által támogatott olimpiai felkészülési programja, akkor esetleg lehetne a jégkorongnak is.

Mik a kialakítandó stratégia további sarokpontjai?

Pontosítsunk: a jégcsarnok építése nem szerepelhet a stratégiában. Minden olyan dolgot, ami a mi szándékainkon túlmutató döntéseket is igényel, nem lehet beleírni egy programba. Azt tartom nagyon fontosnak, hogy a szövetségnek legyen határozott álláspontja arról, hogy a MOL Liga, az EBEL, az egyéb nemzetközi ligák tekintetében merre menjünk. Ezt nem nekem kell eldönteni. De részben talán amiatt, mert kívülről jöttem, van abban valami furcsa és ellentmondásos számomra, hogy minden magyar csapatnak, amely elég jó lesz ehhez, egy vágya van: bejutni egy másik ország bajnokságába. Amely másik ország válogatottja egyébként egészen májusig alacsonyabb szinten szerepelt. Ez nincs teljesen rendben szerintem. Közben mások meg ide jelentkeznek, és örülünk mindannyian ? a Jégkorongblog is örül ?, hogy a horvátok, a szerbek és további romániai csapatok akarnak a MOL Ligában játszani, mert attól erősödik a bajnokságunk. Ebbe legalább azon a szinten kellene rendszert vinni, hogy mi mit szeretnénk pontosan. Azon túl, hogy mások is szeretnének valamit, ami hat ránk, nézzük meg, hogy egyébként mi jó a sportágnak, a válogatottnak, a versenyeztetésnek, a közönségigények kiszolgálásának. Mi a jó? Ha elmennek a csapataink az EBEL-be? Vagy a szlovák Extraligába? Ha ide igen, oda miért nem?

És mi a jó a sportágnak?

Fontosnak tartom, hogy az együttműködések minél rendszerszerűbb együttműködések legyenek. El kell döntenünk, hogy a jelenlegi helyzetben erre hol látunk nagyobb az esélyt. A visegrádi hármak vonalán, a szlovák és a lengyel szövetséggel, vagy az EBEL-lel. Az EBEL most erős és öntudatos. Maga a szlovák hoki nyilván erősebb, mint az osztrák, a hagyományai mélyebbek, de gazdaságilag megrogytak, ezért komoly változásokra van szükségük. Jön náluk is egy fiatalabb generáció a vezetésbe, amely átlátja és elfogadja, hogy minden sportág a nemzetközi együttműködések irányába megy. Ráadásul minél kisebb egy ország, annál kisebb a piac, annál kevésbé attraktív gazdaságilag a bajnokság. Annak van értelme, hogy nagyobb egységben, nagyobb piacban gondolkodjunk. De úgy, hogy ne egy-egy csapat próbálja keresni az útját, és esetleg akadályozzon is másokat. Átgondoltan, összefogva, tényleg a magyar hoki érdekeit szem előtt tartva kell cselekednünk. Mindezekről ? és sok minden másról ? várom a stratégiaalkotó munkacsoport fiatal szakembereinek a véleményét.

A szlovák ligát nem csupán a magyar klubok pénze érdekli ebben a történetben?

Nem hiszem. Azt látom, hogy kifejezetten érzékelik, hogy bármilyen hagyományokkal rendelkezik is a szlovák hoki, ha nem kap időben észbe, akkor az EBEL vagy bárki más lehagyja, bekebelezi. Ha nincs olyan bajnokságuk, ami a válogatott alapja lenne, hiába jók, egyedül már kevesek. A nemzetköziesedés javítja a versenyképességet máshol, a szlovákok meg ott maradnak egyedül. Már most látható, hogy egyre kevesebb a csapatuk az első és a második vonalban is.

Ha a stratégiaalkotók kitalálják, mi a helyes irány, az együttműködést szövetségi szinten próbálnánk irányítani?

Ennek látnám értelmét. Vagy mehetünk abba az irányba is, hogy mindkettőt dobjuk, és összeállítunk egy versenyképes MOL Ligát Erdéllyel, Romániával, a nyugat-balkáni országokkal. Az is lehet jó. De legyen meg, hogy mit szeretnénk, és aztán legyen a szövetségek szintjén is értelmezhető együttműködés ebből. Ne úgy menjenek tovább a dolgok, ahogy most zajlanak. Hogy én mint EBEL azt mondom, hogy te, magyar csapat, jelentkezzél, és ha minden feltételemnek megfelelsz, majd eldöntöm, felveszlek-e vagy sem. Ráadásul az adott esetben a névadó szponzor egyéb gazdasági szempontjai alapján hozom meg a döntéseimet, és nem kizárólag szakmai alapon. Ez így biztosan nem szolgálja a magyar hoki érdekeit.

Az MJSZ bármilyen módon támogathatja a DVTK és a MAC Extraliga-szereplését?

Az előző elnökség elengedte ezt a két csapatot, mehet bárki bárhová. Nem látom, hogy a mostani elnökségnek volna ebben bármilyen döntési lehetősége. De amíg stratégia hiányában a jelenlegi helyzet áll fenn, addig milyen érv szólna amellett, hogy ne engedje el őket az elnökség? A sportágnak fontos, hogy versengő pozíciók legyenek. Ebben az értelemben azt gondolom, a magyar jégkorong érdeke, hogy menjen ez a két csapat, ha tud, ne csak egy klub játszhasson a nemzetközi színtéren. Az összes további kérdés a csapatok és a csapatok támogatóinak az ügye. A szükséges pénzügyi forrásokat és garanciákat nekik kell előteremteniük.

Elindított egy átvilágítást, átnézi a bizottságok struktúráját, ismerkedik a szervezettel. Mikorra lesz olyan az MJSZ, amilyennek szeretné?

Az átvilágítás zajlik, szeretnék tiszta képet kapni arról, hogy milyen állapotban van a szervezet. Fontos látni, hogy ma már a szövetség 900 millió forint körüli forrással rendelkezik. Az előzetes jelzések alapján nincsenek nagy problémák. De hogy a gazdálkodásban és a szervezetben milyen tartalékok, ésszerűsítési lehetőségek, problémagócok vannak, azt valakinek, aki hivatásszerűen foglalkozik ilyesmivel, át kell tekintenie. A napokban összehívom az ad hoc munkacsoportot is, szeretném, ha ők szeptember környékére elkészítenék az anyagukat. Aztán az alapszabály módosítása is napirendre kerül, részben azért, mert mint mondtam, a hatályos Ptk.-nak nem felel meg. Sok ésszerűtlenség van benne, nem fedi le a tényleges működést. Ezek a következő hetekben, hónapokban megoldandó feladatok. Az egésznek legkésőbb az év végére össze kell állnia. Emellett van még egy konkrét kezdeményezésem. Az a célom, hogy a magyar jégkorong utánpótlásában ez év szeptemberétől csak olyan edzők dolgozhassanak, akiknek van erkölcsi bizonyítványuk.

Az elnökség úgy döntött, hogy Rich Chernomazzal és Glen Williamsonnal szerződést kíván hosszabbítani. Ez az ügy hol tart?

Úgy tűnik, az anyagi igények megnőttek. Petri György Az államtitkár nyilatkozik című versében olvasható, hogy ?négy különleges kormánybizottság és a dialektika öt professzora tanulmányozza az árakban rejlő titokzatos emelkedő-erőt?. Úgy látom, a kapitányok fizetésében is van egy titokzatos emelkedő erő. A kapitányunk ráadásul vezetőedző lett Frankfurtban, már nem csupán sportigazgató, tehát biztosan nem lesz több ideje a válogatottra. Nyilván szeretnénk megtartani őket, de nem mindenáron. Remélem, meg tudunk állapodni velük!