Las Vegas felvételét támogatják, Québecét nem

 

Az NHL teljes némaságba burkolózik ugyan a liga keddi vezetőségi ülésén elhangzottakkal kapcsolatban, de a Sin Bin megbízható forrásokból úgy értesült, hogy pozitív fogadtatásban volt része az új franchise-nak.

Kedden ülésezett az NHL igazgatótanácsának végrehajtó bizottsága, hogy tárgyaljon a liga 2017/18-as szezontól történő bővítéséről. A bizottság a Chicago Blackhawks, a Tampa Bay Lightning, a Toronto Maple Leafs, a Boston Bruins, a Calgary Flames, a Carolina Hurricanes, a Minnesota Wild, az Anaheim Ducks és a Washington Capitals tulajdonosaiból állt, feladatuk az volt, hogy az összegyűlt tényeket értékelve ajánlásokat fogalmazzanak meg a június 22-én összeülő teljes igazgatótanácsi ülés számára. Az üggyel kapcsolatban több forgatókönyv is élt, ezekről itt írtunk.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Sin Bin maga is Las Vegas-i illetőségű orgánum, így elfogulatlannak aligha nevezhető, mindenesetre a következőket állítja: “Az NHL-ről és a bővítési folyamatról széleskörű tudással rendelkező forrásaink megerősítették, hogy a végrehajtó bizottság pozitív ajánlást fogadott el a liga Las Vegas-i bővítésével kapcsolatban. A hivatalos bejelentésre június 22-én a díjátadók előtt kerülhet sor.”

A lap tudni véli, hogy innentől már csak a franchise-tulajdonos Foley-n múlik, aláírja-e a bővítésről szóló szerződést és átutalja-e a bővítés 500 millió dolláros díját. Ezt követően tárgyal a teljes létszámú igazgatótanács, és ha ők is elfogadják, a 2017/18-as szezontól 31 csapatosra bővül a liga. A bővítés részleteiről, így hogy melyik divízióba kerül a csapat vagy hogy miképpen bonyolítják le az expansion draftot, egyelőre nem esett szó. Maga Foley nem erősítette meg az információt, mint elmondta, ő nem volt hivatalos a megbeszélésre és neki senki nem mondott semmit.

Inside The 2015 Consumer Electronics Show

Las Vegas mellett Québec City jelentkezett még, a kanadai bővítési irányt a lap információi szerint a bizottság nem támogatta, Québecnek akkor van esélye, ha valamelyik bajban lévő franchise tönkremegy és költözni kényszerül. Ha létrejön a bővítés, a Las Vegas meccseit a vadonatúj T-Mobile Arenában játsszák majd.

tmobilearena

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum