Vincze, Arany, Rafaj hosszabbított, Lengyel költözött

   

Idén három csapat is csepegtetve adagolja átigazolási híreit, minden napra egy-két játékosmozgás, vagy éppen maradás híre jut.

Újabb magyar válogatott játékos játéka biztosított a Fehérvár AV19-nél, ráadásul Vincze Péter újabb két szezonra írt alá. Az A csoportos vb-ért folytatott versenyből meglepően korán kipottyant székesfehérvári támadó nevelőegyesületében marad, az újjáépítendő EBEL-csapat egyik alappillére lehet.

Ugyancsak komoly érték a Ferencváros számára Rafaj Attila maradása. A technikás támadó iránt volt kereslet a ligán belül, de végül Pesterzsébetet választotta, újfent. Lindqvist mester jobb kezes bekket keresett, és Fehérváron találta meg. A 20 éves Lengyel Leventéről így nyilatkozott a svéd tréner: “Fiatal, tehetséges és technikás játékos. Jobb kezes, ez az amit hiányoltunk az előző szezonban. A fizikai állapotán még javítania kell, ha kiváló védő szeretne lenni.”

A MAC Budapest ezúttal fiatal kapusával, Arany Gergellyel hosszabbított. Az újonccsapat bemutatkozó szezonjában Bálizs Bence mögött a második számú kapus volt, 19 évesen második évadjára készül, szeretné magát a felnőtt válogatottba is beverekedni.

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)

érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
Richard Filip (hátvéd), SHK37 Piest’any (SVK-1.)

távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)

érkezett:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Adorján Attila (kapus), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16

távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (ROM-1.)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)

érkezett:

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)
Tyimur Raszulov (hátvéd), HK Szahalin (AL)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)

érkezett:

távozott:
Peterdi Imre (csatár), visszavonult

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Tóth Adrián (csatár)

érkezett:
Doug Bradley (USA, vezetőedző)

távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Adorján Attila (kapus), Csíkszereda (MOL)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)
Kalvin Sagert (hátvéd), Fehérvár AV19 (EBEL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Bartalis István (csatár)
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
Chris Bodo (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Vincze Péter (csatár)

érkezett:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (MOL)
Kalvin Sagert (hátvéd), DVTK Jegesmedvék (MOL)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), ?
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (MOL):

maradt:

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)
Brance Orban (csatár), Fehérvár AV19 (EBEL)
Lengyel Levente (hátvéd), Ferencvárosi TC (MOL)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)
Rafaj Attila (csatár)

érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
Henrich Jaborník (SVK, hátvéd), Poprad (SVK-1.)
Lengyel Levente (hátvéd), Fehérvár AV19 (MOL)

távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Majoross Gergely (vezetőedző)
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Schmál Kristóf (csatár)
Tóth Richárd (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Arany Gergely (kapus)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)

távozott:
Tokaji Viktor (hátvéd) visszavonult, edző MAC U16

UTE mez

UTE:

maradt:

érkezett:

távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), ?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN 3-6VÉGE
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum