A világbajnokságunk számokban, összehasonlításokban

   

Akik követték a magyar jégkorong-válogatott szentpétervári szereplését, azok meggyőződése, hogy a csapatunk a játékban is szintet lépett, nem várt minőségű játékot nyújtva négy ellenfelének is egyenrangú partnere tudott lenni. Kíváncsiak voltunk, vajon a számok is megerősítik-e ezt. Az összehasonlítási alapunk a svájci világbajnokságon mutatott teljesítmény volt.

A legszembetűnőbb természetesen a helyezés. 2009-ben az utolsó, 16. helyen zártunk, idén a 15. helyen. Kis előrelépésnek tűnik ugyan, de egyáltalán nem elhanyagolható. Utolsónak lenni könnyű, minden máshoz jobban kell teljesíteni legalább egy vetélytársnál. Svájcban nem szereztünk pontot, Szentpétervárról 3 ponttal jöttünk haza.

Ladányiék összesen 6 gólt tudtak szerezni és 29-et kaptak 18 harmad alatt, Sofronék viszont a dupláját, 12-t lőtték 21 harmad alatt és 31-et kaptak. Jelentőset javult tehát a lőtt gól átlagunk, és valamit javult a kapott gól átlagunk is. Svájcban 3 harmadot nyertünk meg három különböző meccsen és 2-ben végeztünk döntetlenre, idén maradt a két egálra kihozott harmad, de a fehéroroszok ellen mindhárom harmadban nyertünk, ahogy megnyertük a németek elleni első harmadot is, ez összesen 4, sokkal kedvezőbb eloszlásban, mint Svájcban. Ne becsüljük le ezt a 12 lőtt gólt. Többet lőttünk, mint a franciák (akik nekünk 6-ot vágtak, a többi 6 meccsükön pedig összesen 5-öt), és csak eggyel kevesebbet, mint a norvégok vagy a lettek. Mi több, egy évvel korábban csak 9 csapat lőtt 12 gólnál többet a 7 csoportmeccsen.

Folytassuk egy olyan adattal, amely hét évvel ezelőttről nem áll rendelkezésre. A bulielhozatalokról van szó, amelyet a mindenkori magyar hoki egyik neuralgikus pontjának tartunk emberemlékezet óta. Akinél a korong van, az kezdhet támadni, az ellenfél pedig kezdheti a fárasztó korcsolyázást a korong megszerzéséért, így egyáltalán nem mindegy, hogy szerepel egy-egy csapat ebben a műfajban. Természetesen a bulik elhozatala nem minden, nem feltétlenül az nyer, aki jobb ebben, de kétségtelenül fontos mutatója annak, hogy egy csapat mennyire tud versenyképes lenni. Ebben a mutatóban a magyar válogatott 16 csapat közül a 13. helyen végzett, és a jó hír az, hogy ha részleteiben vizsgáljuk a mieink teljesítményét, akkor azt látjuk, hogy bár nagyon alulmaradtunk a finnek, az amerikaiak és a kanadaiak ellen, de gyakorlatilag döntetlenre hoztuk a szlovák és a francia meccset, és sokkal jobbak voltunk a fehéroroszoknál és a németeknél. mi több, Sebők Balázs fel is került a legjobban bulizó játékosok listájára. Mindez számokban így néz ki:

vbstat_fo

Az első adatsor a csapatok bulielhozatal szerinti sorrendjét mutatja a csoportkör végével, a második adatsor pedig a magyar válogatott szemszögéből a hét világbajnoki mérkőzésen mutatott teljesítményünket.

A csapatstatisztikákat mindkét világbajnokságon a kieséses szakasz kezdete előtti utolsó adatok alapján elemeztük. Svájcban ez a csoportmérkőzéseket és a kiesés elleni csoport mérkőzéseit jelentette, Oroszországban pedig a teljes csoportkört. Érdemes szem előtt tartani, hogy a két világbajnokság eltérő lebonyolítási rendje miatt ez kismértékben eltérő kaliberű mérkőzéseket is jelentett. Svájcban 2 csapattal találkoztunk a világranglista legjobb 8 csapata közül, Oroszországban viszont 4 ilyen ellenfelünk volt. A 2009-es adatok erre a linkre kattintva érhetők el, míg a 2016-osak ide kattintva.

Nem meglepő, és elsősorban a fehéroroszok elleni meccsnek köszönhető, hogy Oroszországban sokkal jobb lett a lövési hatékonyságunk, mint Svájcban. Mindeközben a támadópotenciálunk érdemben nem sokat változott, de az is inkább lefelé. Meccsenként átlag 2-vel csökkent a leadott lövéseink száma, ami kicsit több, mint 10%-os mínuszt jelent. Klotenben és Bernben 6 meccsen összesen 118, Szentpéterváron 7 meccsen 122 lövésig jutottunk, ez 2009-ben 5,08%-os lövési hatékonyságot és ebben a műfajban a 15. helyet jelentette, míg 2016-ban 9,84%-ot és a 9. helyet.

Ugyancsak a hasonló átütőerőt mutatja, hogy a svájci 6 mérkőzésen 20 emberelőnyt kaptunk, míg Szentpéterváron a 7 mérkőzésen 22-t, átlagban tehát mindkét világbajnokságon mérkőzésenként valamivel több, mint 3 alkalommal játszhattunk előnyben. 2009-ben ezekből a helyzetekből 2 gól született, tehát 10%-os hatékonysággal használtuk ki az emberelőnyöket, idén a 3 gól 13,64%-os hatékonyságot jelentett, ezzel három helyet léptünk előre a mezőnyben, a 15. helyről a 12.-re.

Óriási a javulás viszont az emberhátrányokban. Először is, Svájcban 38-szor, tehát meccsenként több, mint 6 alkalommal voltunk emberhátrányban, és ezekből kaptunk 12 gólt, ami azt jelentette, hogy 68,42%-kal védekeztük ki a hátrányainkat. Oroszországban összesen 33-szor játszottunk hátrányban, ez kevesebb, mint 5 alkalom meccsenként, és ezeket a helyzeteket is sokkal stabilabban védekeztük ki. 7 gólt kaptunk, ez 78,79%-os sikerrátát jelent. Nem csoda, ha a csapatok rangsorában ebben a versenyszámban a svájci 15. helyről a 10. helyig léptünk előre, tehát a középmezőnybe kerültünk, nem mellesleg közvetlenül az orosz válogatott elé. Magyar nyerőgépek az online kaszinókban impex-info.org .

Szintén a stabilabb védekezést jelzi az, hogy nagyot fejlődtünk abban, hogy mennyi kísérletet engedélyezünk ellenfeleinknek. 2009-ben a 6 mérkőzésen összesen 293 alkalommal, átlagosan tehát majdnem 49-szer lőttek kapura az ellenfeleink, idén Szentpéterváron ez a szám összesen 224, mérkőzésenként átlagosan 32, tehát egyharmadával sikerült redukálnunk az ellenfelek próbálkozásait. A két vb mérkőzésein a meccsenkénti lövésstatisztikát a következő táblázatba foglaltuk össze.

vbstat_shots

Négy ellenfelünk ellen is újrázhattunk idén, és az adatokból kitűnően mind a négyük ellen jelentősen javítottunk a mérlegen. Ráadásul hét éve tulajdonképpen minden egyes mérkőzésünkön ránk borították a pályát, idén ez messze nem volt elmondható. A franciák ellen egyenesen megnyertük a kapura lövő párharcot, a fehéroroszok ellen lényegében döntetleneztünk, és a szlovákok elleni 21-28 is kifejezetten jó, talán a vártnál is jobb adat. Amiben viszont nem sikerült előrelépnünk, az a védési hatékonyság.

Svájcban Szuper Leventével az élen 90% feletti teljesítmény sikerült, ami idénre több mint 3%-kal romlott. Szuper 90,05%-kal védett, Hetényi pedig ennél is jobb, 91, 67%-os teljesítményt nyújtott. Idén mindhárom kapusunk lehetőséget kapott, Vay Ádám 91,00%-kal, Rajna Miklós 86,00%-kal, a kanadaiak elleni meccset megkapó Hetényi Zoltán pedig 75,00%-kal védett.

A mezőny legjobbjai közé küzdötte viszont fel magát válogatottunk az emberhátrányos gólokban. Bár Bartalis Kanada ellen lőtt bombájánál már éppen kiegészültünk, így azt végül nem tartják nyilván emberhátrányos gólnak, így is ütöttünk még kettőt, ezzel pedig az egész mezőny legjobbjai között vagyunk. Csak Svédország zárt jobban 4 lőtt és 1 kapott emberhátrányos góljával, a mi 2 lőtt emberhátrányos gólunk a második helyre volt elég.

Mindezeket az alábbi táblázatban foglaltuk össze. A számadatok mögött zárójelben a csapatok közt elfoglalt sorrendet tüntettük fel. *-gal azt jeleztük, ha az adott helyezésen holtversenyben más csapattal vagy csapatokkal is osztoztunk.

vbstat_team

Végezetül táblázatba foglaltuk a két A-csoportos szereplésünk egyéni statisztikáinak listavezetőit is. A zárójelben feltüntetett számok ezúttal is az összesített helyezést jelentik, ahol holtverseny van, ott a helyezés mellé egy csillagot is tettünk. A magyar csapat teljes egyéni statisztikáit 2009-ből itt, 2016-ból pedig itt találják meg.

vbstat_individual

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum