Hatcsapatos EIHC-tornát rendezünk

   

A 2016/17-es szezonban kétszer is megmérkőzünk az oroszországi vb-n a legjobb nyolc közé jutó Dániával.

Alakul a férfi felnőttválogatottunk programja a következő idényre, írja az icehockey.hu. Két nappal azt követően, hogy megtudtuk, 2017 áprilisában Kijevben kell megküzdenünk az A csoportba jutásért bejelentették a novemberi és a februári felkészülési programot.

Novemberben Magyarország kétcsoportos EIHC-tornát rendez. Az egyik csoportban Magyarország, Dánia és jövő évi vb-ellenfelünk, Lengyelország, a másikban Ausztria, Olaszország és Dél-Korea küzd majd egymással. A csoportgyőztesek a döntőben találkoznak, a másodikok a 3., a harmadikok az 5. helyért meccselnek majd, tehát minden csapat 3-3 mérkőzést játszik majd.

Februárban a 2018-as téli olimpiára készülő Dél-Koreába utaznak Rich Chernomaz tanítványai, ahol a Dél-Korea (velünk szintén játszunk tétmeccset Ukrajnában jövő tavasszal) mellett Dánia és Japán lesz az ellenfelünk.

Válogatott program 2016/17:

EIHC-torna, Magyarország, 2016. október 31.?november 6.:
Résztvevők: Magyarország, Dánia, Lengyelország és Ausztria, Olaszország, Dél-Korea

EIHC-torna, Dél-Korea, 2017. február 6?12.:
Résztvevők: Magyarország, Dánia, Japán, Dél-Korea

Divízió 1/A csoportos világbajnokság, Kijev (Ukrajna), 2017. április 22?28.:
Résztvevők: Magyarország, Kazahsztán, Lengyelország, Ausztria, Dél-Korea, Ukrajna

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum