A nyitómeccs visszavágója az esti rangadó

   

A torna második és egészen biztosan utolsó USA–Kanada szuperrangadóját rendezik a világbajnokságon, melynek tétje a döntőbe jutás. Az amerikaiaknak van miért visszavágniuk. Csak az a kérdés, hogy lesz-e miből.

Az amerikai–kanadai rivalizálás a legnagyobbak közé tartozik a hoki történetében. A két nemzet válogatottja már 1920-ban, az első olimpiai hokidöntőben is összecsapott egymással. Ennek ellenére világbajnokságon az egyenes kiesés szakaszban legutóbb 2001-ben találkoztak egymással, akkor az USA nyert 4-3-ra hosszabbítás után. Különös módon a kanadaiak a tavalyi aranyérem előtt sorozatban ötször véreztek el még a negyeddöntőben, míg az USA eddigi egyetlen aranyérme még 1933-ból származik, az elmúlt húsz évben a bronzérem jelentette a csúcsot a csapat számára, ezt négyszer érték el. A két válogatott a vb nyitómeccsén már találkozott egymással, akkor a juharlevelesek nyertek nagyon simán, 5-1 arányban, még emberhátrányban is betaláltak Marchandék.

Mivel a négy negyeddöntőből háromban a szentpétervári csoportban szereplő csapat nyert, így ennek a meccsnek a visszavágójára sem kell sokat várni. Azóta mindkét csapat megjárta már a mennyet és a poklot egyaránt, az USA például kis híján tovább sem jutott a csoportkörből, miután kikapott a németektől és a szlovákoktól is, igaz, ez utóbbi mérkőzésen legalább pontot szereztek, amivel meg is menekültek. Az egyenes kieséses szakaszban viszont legyőzték az előzetesen valamivel esélyesebbnek tartott cseheket, így most veszíteni való nélkül várhatják a döntőbe jutásról szóló szombati mérkőzést az örök rivális ellen. Kanada is nagy mélységeket járt meg. A csoportkör utolsó meccsén hibátlan mérleggel várták a Finnország elleni rangadót, amelyen azután csúnyán megégtek, gólt sem lőttek, 4-0-ra kikaptak. Mindez láthatóan sokkolta a kanadaiakat, Corey Perry csapatkapitány nehezen viselte a vereséget, Matt Duchene a meccs másnapján arról nyilatkozott, mennyire borzasztó volt ott állni és hallgatni a finn himnuszt: „Minden percét utáltam – nyilatkozta a kiváló center.” Akinek végül igaza lett, minden csapattársa motivációt merített a frusztráltságból, megrázták magukat és 6-0-val gázolták el a roppant indiszponáltan játszó svédeket.

CANUSA vb 16

Az USA keretében a legnagyobb változást az utóbbi meccseken Auston Matthews előretörése jelenti. Az idei draft 1/1-es helyének első számú várományosa felkerült Foligno és Larkin közé az első sorba, ami látványosan pozitív hatással volt játékára. Csehország ellen például egyenlítő gólt szerzett, majd a győzelmet jelentő rávezetést is ő hajtotta végre. Ezzel már 5 gólja és 3 asszisztja van, ami egy ponttal több, mint a tavalyi 1/1-es kanadai McDavidé, aki gólt még nem lőtt, hét asszisztjával viszont a leghatékonyabb előkészítők közé tartozik. A kanadai csapatban egyébként roppant kiegyensúlyozottan oszlanak el a pontok, négy legponterősebb játékosuk – Brassard, Stone, Hall és Scheifele – három különböző sorban játszik. A győzelemhez való visszatérésben kiemelten fontos szerepet játszott Cam Talbot. A kapus a finnek elleni mérkőzésig négy meccsen lépett pályára, 75 lövésből csak három gólt engedélyezett, ami kereken 96%-os teljesítmény. Bill Peters kvalitásait dicséri, hogy a finnek elleni fiaskó után szemrebbenés nélkül a svédek ellen is kezdőbe nevezte őt, amit maximálisan meg is hálált, mind a 24 kapuja felé tartó lövést hárított, harmadik shotoutját mutatva be a tornán.

Az biztos, hogy szombaton mindkét csapat mindent meg fog tenni a továbbjutásért, a május 6-i 5-1-nek vajmi kevés jelentősége lesz a végeredmény szempontjából. Ezzel együtt hatalmas meglepetés lenne, ha nem a címvédő jutna tovább. Egyszerűen jobbnak, többnek és erősebbnek tűnnek az amerikaiaknál, akiknél már a bronzmeccs is egy erősen kifutott eredménynek tűnik.

Kanada–USA 4-3

   

A világbajnokság egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb meccsét játszotta a két észak-amerikai válogatott. Egymást múlták felül a csapatok, felváltva vezettek, végül az erősebb nyert.

Az észak-amerikai elődöntő aktív és gyors első harmadot hozott, viszonylag sok eseménnyel. A bemelegítő 4-5 percet követően Kanada ragadta magához a kezdeményezést. Többször is végig a támadóharmadban tudtak tölteni teljes shifteket, az amerikai támadásépítések elmaradoztak a harmadközép közeledtével. Egyperces játszadozás végén szerzett vezetést Kanada. Jenner és Reinhart is kapura lőtt, Kinkaid nem tudott mást tenni, mint mamuttal kirúgta, azonban az érkező Gallagher közelről megszerezte a vezetést Kanadának. Ezzel a kilenc perc játékkal rá is szolgált erre Bill Peters csapata. A harmad további részében az USA játékosai egyszer még alaposan összekapták magukat, ekkor közel álltak az egyenlítéshez, alaposan megtornáztatták Talbotot, de aztán rendezte a hátsó sorokat Kanada, és egy gyors ellencsapás végén gyönyörű összjátékot követően lőtt Marchand a szinte üres kapuba, igaz, majdnem az alapvonalról, kisodródva. Nagyon szép tiki-taki volt ez Cecivel. A 19. percben 2-0-ra módosult az eredmény. Volt még erő az amerikaiakban, de a szépítés nem jött össze számukra, nehéz helyzetből várhatták a folytatást.

Nagyon jól jött ki Amerika a folytatásra. Váratlan volt az eddigiek alapján, hogy kezdeményeztek, helyzetet helyzet hátán teremtettek. Nem is akármilyen eredménnyel tették ezt, bő nyolc perc alatt megfordították a meccset. Matthews adta meg az alaphangot, elegánsan vágta a bal felsőbe a korongot, a 22. percben. Az egyenlítésre alig két percet kellett várni, Warsofsky varrta a jobb felsőbe a korongot. Ezt az arénában a játékvezetőn kívül majdnem mindenki látta, a zebra továbbengedte a játékot, majd egy percig, aztán a videózás döntött, 2-2. Az órát természetesen visszaállították. A 29. percben lett teljes az amerikai csapás. Larkin csodás passz adott a belépő Mottának, 3-2-re fordítottak. Kanada mindent megtett, hogy visszaszerezze a jó pozícióját, jöttek is a helyzetek, de nagyon nehezen ment a gólszerzés. Végül Brassard lőtte be előnyből a harmadikat, a védelem kapitulált, a kapus verve volt, 3-3. A vb legnagyobb kanadai gólörömét láthattuk, nem véletlenül, valóban kulcsmomentum volt ez. A csapatok iksszel jöhettek ki a harmadik harmadra. Kanada visszajött a meccsbe, de ehhez az amerikaiak ki nem kényszerített kiállításai is kellettek, Vatrano és Murphy dolgozott saját együttese ellen. Szerencséjükre Hall ezen a napon nem a nyerő ütőt vette kézbe, Kinkaid pedig ismét kiválóan védett.

Ellis óriási erejű bombagólja jelezte az álmos nézőtér számára, hogy elkezdődött e komoly színvonalú meccs utolsó húsz perce. A 42. percben 4-3-ra máris Kanada vezetett újra. Az Egyesült Államok fiatal csapata fantasztikus játékot vett elő a nála jobb erőkből álló kanadaiak ellen, és ezt már a közönség is díjazta. Ami néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, az orosz publikum az amerikai válogatottat támogatta. Megérdemelt szimpátia volt ez, Matthewsék mindent megtettek, amit lehetett, és nem is voltak messze a céltól. Az idő azoban fogyott, és közben azért a juharlevelesek támadásaival is foglalkozni kellett. Eljött az utolsó perc, nem maradt más választás, mint a kapus lehozatala. Az akció nem járt eredményre, nagyon jól védekeztek Tanevék.

Kanada egy emlékezetes mérkőzésen 4-3-ra legyőzte az Egyesült Államokat, így kivívta a döntőbe jutást. A vasárnap esti fináléban Finnország ellen kísérelhetik meg megvédeni vb-címüket. Az orosz–amerikai bronzmeccs is pikánsnak ígérkezik.

VB, 2016. máj. 21., szombat.
Talbot (Pickard)
K
Kinkaid (Condon)
Tanev, Rielly, Brassard, Hall, Perry
1
Wideman, Hanifin, Schroeder, Matthews, Foligno
Ellis, Murray, Gallagher, Reinhart, Jenner
2
Murhpy, McCabe, Nelson, Vatrano, Fasching
Ceci, Matheson, Duchene, Marchand, McDavid
3
Warsofsky, Skjei, Larkin, Compher, Motte
Dumba, Domi, Scheifele, Stone, O'Reilly
4
Santini, Maroon, Hinostroza, Wood, Hendricks
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:59 CAN Gallagher Jenner Reinhart
2-0 18:02 CAN Marchand Ceci
2-1 21:14 USA PP Matthews Wideman
2-2 23:57 USA Warsofsky Nelson
2-3 28:25 USA Motte Larkin Compher
3-3 35:30 CAN PP Brassard O'Reilly Duchene
4-3 41:34 CAN Ellis Murray McDavid
27 Kapura lövések száma 33
6 Kiállításpercek 14

A Kanada–USA góljai

 

Az észak-amerikai csapatok által lejátszott elődöntő találatai alant megtekinthetőek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum