Finnország–Dánia 5-1

 

A finnek szinte végig uralva a mérkőzést legyőzték a torna meglepetéscsapatát, így az elmúlt hat évből ötödik alkalommal jutottak be a legjobb 4 közé.

A finnek azonnal nekiestek ellenfelüknek, az első percekben szinte végig a dán harmadban zajlott a játék. A 11. percben kiszabadultak a dánok, összehozták első és második kapura lövésüket, a megnyomott csere pedig emberelőnnyé érett Koivu büntetésével. A piros-fehérek öröme 12 másodpercig tartott, a másik kapitány, Green fogásért távozott a büntetőpadra. A 4 a 4 elleni játék során egyszer kiugrott Dánia, Storm átjutott két finn védőn, a helyzetet Nicklas Jensen fejezte be lövéssel, Koskinen védett. A finn fölény a 15. percben ért góllá, a dánok eladták a korongot a saját harmadukban, Komarov megszerezte, Koivunak tette, aki Granlundnak passzolt és megszerezte Finnországnak a vezetést. A harmad végén emberelőnybe kerültek a kék-fehérek, hiába járatták jól a korongot, túljátszották a lehetőségeiket.

A második játékrészt Dánia kezdte jobban, Eller révén két veszélyes lövést is megeresztett a skandináv együttes. A finnek gyorsan kapcsoltak, a következő támadásnál Koskiranta lövését hiába védte Dahm, a saját védőjének a botjáról bepattant a kapujába. Nem sokkal később Lajunen kapuvasat lőtt. A meccs felénél Rantanen büntetésével emberelőnybe került Dánia, amit kihasznált, Eller a bedobópont környékéről lőtte ki Koskinen botos felső sarkát. Finnország megint magasabb fokozatra kapcsolt, ennek eredményeként 5 a 4 ellen játszhatott, de nem vette be Dahm kapuját. A 36. percben Pihlström teljesen feleslegesen palánkra lökött egy dánt, a finnek állták a rohamokat. A kivédekezett előny után újra a finnek nyomtak, Laine pedig a kapunak szemből lőve megszerezte a harmadik kék-fehér gólt.

A záró húsz percben a finnek a kezükben tartották az eseményeket, nem lőttek sokat kapura a felek, az él nélküli támadások a kék-fehérek malmára hajtották a vizet. Bő két perccel a vége előtt Dánia lehozta a kapusát, 4 másodpercre rá Jokinen két védővel a nyakán bevette az üres kaput, majd 21 másodperccel később Granlund egy dán védőtől ajándékba kapott korongból négygólosra növelte az előnyt. Finnország 5-1-re nyert, a szombati elődöntőben az Oroszország–Németország találkozó győztesével találkozik, míg Dánia büszke lehet idei teljesítményére, utoljára 2010-ben játszhattak negyeddöntőt.

VB, 2016. máj. 19., csütörtök.
Koskinen: 94,1% (Saros)
K
Dahm: 85,7% (Sörensen)
Jaakola, Hietanen, Koivu, Granlund, Komarov
1
Nielsen D., Lauridsen M., Ehlers, Hansen J., Eller
Pokka, Lindell, Lajunen, Laine, Jokinen
2
Lauridsen M., Jensen N. B., Storm, Jensen N., Madsen
Kivistö, Ohtamaa, Pyörala, Koskiranta, Aho
3
Bödker, Lassen, Poulsen, Christensen, Green
Pulkkinen, Pihlström, Sallinen, Rantanen
4
Kristensen, Aagaard Hansen, Starkov, Bjorkstrand, Hansen M. B.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:29 FIN Granlund Koivu Komarov
2-0 21:45 FIN Koskiranta Pyörala Ohtamaa
2-1 31:42 DEN PP Eller Christensen Ehlers
3-1 38:57 FIN Laine Hietanen Jaakola
4-1 57:46 FIN EN Jokinen Koivu
5-1 58:07 FIN Granlund
28 Kapura lövések száma 17
6 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum