Egyesült Államok–Csehország 2-1

   

Büntetőkkel jutott a legjobb négy közé az Egyesült Államok válogatottja. Az NHL draft első számú várományosa, Matthews lőtte mind a két amerikai gólt.

Meglepően sok üres szék előtt kezdődött a 80. jégkorong világbajnokság első negyeddöntője Csehország és az Egyesült Államok között. Az első percek elsősorban a puhatolózás jegyében teltek, az amerikaiaknak nyilván az óriási aréna is szokatlan volt a barátságos Jubilejnij után, és természetesen a playoff-hoki is egészen más természetű, mint az alapszakasz. A közönség által támogatott csehek vezették az első támadást, de az ezt követően az amerikaiak építkeztek jobban. A 6. percben aztán a csehek előnybe kerültek, és ezt követően enyhe fölényt is kiharcoltak a nem túl nagy iramú meccsen. Ezt két nagyobbacska helyzet jelezte Kinkaid kapuja előtt. A 14.percben Kundrátek került a büntetőpadra, az amerikaiak hamar eljutottak a cseh kapu elé, Maroon ért bele tudatosan egy lövésbe, az irányt változtatott korong pedig alig kerülte el a cseh kaput. Hamar jött a válaszcsapás. Maroon vesztette el a korongot, Zohorna lógott meg teljesen egyedül, a hibázó amerikai csak megkampózni tudta a gólhelyzetben kitörő csatárt. Büntető következett, jogosan, amelyet a sértett magabiztosan értékesített, vezetést szereztek az emberhátrányban játszó csehek. Továbbra is a piros mezesek maradtak támadásban, a kiegészülésük után két nagy helyzetet is kihagytak, a következő gyors támadásuk végén pedig Vatrano is a kiállítás sorsára jutott. Az előnyből majdnem újabb gól született, amikor egy amerikai az ütőjét elhagyva védekezett, de Kinkaid és a dudaszó megmentette az amerikai kaput.

A szünetet követően hamar jött az amerikai egyenlítés. A harmadot a büntetőpadon kezdő Vatrano húzta el a jobb oldalra a teljes cseh védelmet, majd a bal középen érkező Matthews elé passzolt. Az 1/1 várományosa körbekorcsolyázta védőjét, és rendkívül magabiztosan tette el a korongot Furch kötényében. Újabb cseh előny következett nem sokkal ez után, de az oroszlánosok nem tudtak élni a lehetőséggel, Plekanec pedig a kapus támadásáért még kiállítást is kapott. Jordan kiugratásával Cervenka ment el szólóban, ám Kinkaid hárított, majd egy újabb gyors cseh betörés okozott izgalmakat az amerikai kapu előtt. Az amerikai előnyben Matthews kapuvasig jutott. A 28. percben megjött az addig jobbára csendben üldögélő cseh szurkolók hangja is, legalább százan kezdték teli torokból biztatni kedvenceiket. Biztonsági játékra rendezkedett be mindkét csapat, láthatóan eldöntötték, fontosabb, hogy ne legyen kapott gólt érő hiba, mint hogy gólt szerezzenek. Ennek megfelelően az iram nem volt túl magas, bár a küzdelem óriási volt. A csehek inkább gyors ellentámadásokból veszélyeztettek, a legnagyobb helyzetet 2 perccel a szünet előtt Faksa hagyta ki, Kinkaid óriásit védett, a bárddal kiszúrva hatástalanította a szólót. Simek szabálytalansága miatt amerikai előnnyel fejeződött be a harmad.

A szünet utánra áthúzódó előny lejártakor Matthews került ziccerbe, ám köténybe tartó lövését védte Furch. Palánkra lökésért jött szinte közvetlenül ezután az újabb amerikai emberelőny, ami már szinte semmi veszélyt nem jelentett. A 7. perc elején egy rosszul visszapasszolt korongból Compher cselezte be magát a kapu elé, ezúttal Furch szúrt ki a bárddal remek ütemben. Ez a helyzet jelentette az ébresztőt a feleknek, hirtelen megélénkült az addig kényelmes tempóban csordogáló mérkőzés. Zatovic tört be a kapu elé, nem kímélte Kinkaidet sem, akadályozásért ülhetett ki a büntetőpadra. Idegesen próbálták megjátszani az előnyt az amerikaiak, így többször is kikerült a korong a harmadból, a kiegészülés után pedig máris Pastrnák veszélyeztetett egészen közelről. A rohanás határozottan jót tett a meccsnek, lüktetett a játék. Hat perccel a rendes játékidő vége előtt nagy lehetőséghez jutottak a csehek, ellenfelük ugyanis elcserélte magát, amit két perces kisbüntetéssel díjaztak a játékvezetők. Az előnyt két cseh lövéssel túlélték az amerikaiak, majd folytatódott az ide-oda rohanás a jégen. Az utolsó percben még két cseh kísérletet láthattunk, ám Kinkaid a helyén volt, így 3 perc szünet után következhetett a hosszabbítás 10 percben, 4 a 4 ellen.

Ez egy amerikai támadással majd az ellentámadást követő Plekanec-bombával indult. Ezt Kempny lövése követte, a 2. perc közepén viszont Schroeder maradt egyedül a cseh kapussal szemben, szélre helyezett lapos lövését Furch mamuttal védte. Az első gólt szerző Zohorna hibázott nagyot a 4. perc elején, amikor meg nem engedett testjátékért kiküldték. Nagy lehetőséghez jutottak az amerikaiak, 2 percig 4 a 3 ellen támadhattak. Az első amerikai helyzetet Matthews készítette elő, középre tett pakkját Nelson lőtte kapura, a cseh védelem üggyel-bajjal tisztázott.  Mint kiderült, ez volt ebben az előnyben az utolsó is, a maradék időben felállni sem tudtak a fehér mezesek a támadóharmadban. 4 a 4 ellen előbb Kaspar fordulhatott be egyedül a kapu elé, Kinkaid ismét a bárddal védett, pár másodperccel később a túloldalon Motte cselezte be magát a kapu elé, de nem tudott túljárni Furch eszén. Fél perccel a vége előtt az utolsó pillanatokban többet dolgozó amerikaiak meccslabdához jutottak, Foligno brusztolt ki egy korongot a kapu mögött, a visszatett pakkot Wideman tiszta helyzetben Furchba ütötte. Nem hozott döntést a 10 perc, következhettek a büntetők.

Ezt a csehek kezdték. Kaspar rohamát védte Kinkaid, a másik oldalon Hendricks cselezte túl magát. Koukal nagyon közel járt a gólhoz, Matthews viszont be is lőtte, ütemtelen, lapos lövéssel verte át Furchot. Zohornának nem lehetett volna hibáznia, azonban ez a rohama nem sikerült úgy, mint az első harmadban, büntetőkkel az amerikaiak jutottak a négy közé.

VB, 2016. máj. 19., csütörtök.
Furch: 96,3% (Francouz)
K
Kinkaid: 96,9% (Condon)
Jerábek, Jordán, Cervenka, Plekanec, Pastrnak
1
Wideman, Hanifin, Larkin, Matthews, Foligno
Kolár, Simek, Birner, Kovár, Repík
2
Murhpy, McCabe, Nelson, Vatrano, Hinostroza
Kempny, Kundrátek, Kaspar, Zohorna, Kousal
3
Warsofsky, Skjei, Schroeder, Compher, Motte
Doudera, Faksa, Filippi, Zatovic, Koukal
4
Santini, Maroon, Fasching, Wood, Hendricks
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:23 CZE PS Zohorna
1-1 21:27 USA Matthews Vatrano Wideman
1-2 70:00 USA GWS Matthews
32 Kapura lövések száma 27
12 Kiállításpercek 12
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum