A Jegesmedvék nem mennek idén az Extraligába

   

A szlovák Extraliga csapatai 5-4 arányban leszavazták a DVTK Jegesmedvék jelentkezését, így a miskolci csapat a 2016/17-es szezonban kizárólag a MOL Ligában szerepel. Jesse Dudas távozik.

Sajtótájékoztatón jelentették be a DVTK Jegesmedvék vezetői, hogy a szlovák Tipsport Extraliga csapatai úgy döntöttek: a 2016/17-es szezonban nem veszik fel maguk közé a MOL Liga-győztes és magyar bajnok miskolci csapatot. Egri Gergely csapatmenedzser elmondta, hogy mindössze egy szavazattal, 5-4 arányban dőlt el a kérdés a szerda délutáni ligaülésen. Most le kell ülnünk ? tette hozzá ?, higgadtan végig kell gondolnunk, mit rontottunk el, de már az is óriási eredmény, hogy egy hokióriás országban rólunk beszéltek, és esélyünk volt a bejutásra.

A csapatmenedzser kitért arra, hogy a ligavezetők szerint is kitűnő pályázatot készítettek, amely mind sportszakmailag, mind gazdaságilag nagyon erős volt. Az elmúlt hónapokban folyamatosan kapcsolatban álltak a klubvezetőkkel is, és nagyon sokáig úgy tűnt, meg lesz a kellő szavazatszám, ám valami mégis megváltozott az utolsó pillanatban. Az már egy intő jel volt, hogy egy korábbi szavazáson a lengyel Katowice kiesett, és ez a tény gyengítette a miskolci pályázatot is.

Egri István, a klub első embere nem titkolta: nagyon szomorú a döntés miatt, hiszen már beleélték magukat abba, hogy a következő szezonban magasabb szinten játszhat a csapat. Hosszas tárgyalások után a klub megfelelt minden feltételnek, ám a csapatok mégis így szavaztak. Továbbra is kapcsolatban maradnak a szlovák klubok és a liga vezetőivel, ám mostantól már a MOL Ligára való felkészülés kerül előtérbe. Olyan csapatot akarnak összehozni, amely képes lesz megvédeni az elmúlt két szezonban szerzett bajnoki címeket. A feltételek adottak, és most jön az a szívós munka, amely a játékosok és az edző(k) szerződtetéséről szól.

Mayer Péter szakmai igazgató arról beszélt, hogy az utánpótláscsapatoknál is szeretnének egyre jobb eredményeket elérni, amelyhez jó alapokat nyújt a már most itt korongozó 220 fiatal. Ezt a számot bővítenék, ezért öt belvárosi iskolával együttműködve elindítják a Korizz velünk! programot, amelynek keretében több száz gyerek órarendbe illesztett módon ismerkedhet meg a korcsolyázás, illetve a jégkorong alapjaival. A cél természetesen az, hogy minél több új játékost toborozzanak, ezzel is növelve a miskolci hoki háttérbázisát. Az U20-as és az U18-as korosztályban az idén is a Debrecennel közös csapatot kívánnak indítani az osztrák bázisú utánpótlás-bajnokságban. A tavalyi tapasztalatokat levonták, és mindenképpen jó gondolat az, hogy a két klub legjobb játékosai egy nemzetközi ligában is erősödjenek, fejlődjenek.

Ezt követően újságírói kérdésre, miszerint mi lesz a hivatalos színe a csapatnak a következő szezonban, Egri István röviden válaszolt: piros-fehér. A klubvezető egy másik kérdésre válaszolva kifejtette, ha a Katowice pályázata csak megközelítőleg olyan erős lett volna, mint a Jegesmedvéké, akkor most mindkét csapat felvételt nyert volna.

MACMIS F4 D

Fotó: Mudra László

Az edzői stábra és játékosokra vonatkozó érdeklődésre Egri Gergely elmondta: habár ebben a pillanatban nincs szerződtetett játékosa a klubnak, nem indulnak a nulláról. A magyar játékospiacra egyébként is jellemző, hogy a hokisok nagyon kivárnak, arra számítva, hogy kapnak majd egy jobb ajánlatot. Most tehát elkezdik a tárgyalásokat a játékosokkal, illetve az edzőjelöltekkel, hogy minél hamarabb összeálljon a keret. Lényeges lesz az edző személye, amely alapvetően határozza meg a csapat karakterét. A csapatmenedzser egyetlen nevet említett: úgy tűnik, hogy Jesse Dudas visszatér Finnországba, és a Turku csapatában folytatja a pályafutását. A Kontinentális Kupába benevez a miskolci klub, és ha lesz rá reális lehetőség, akkor az ismételt rendezést is megfontolják.

A MOL Ligáról szólva elhangzott: a Galac hivatalosan is beadta a jelentkezését, és ugyanígy tett egy szerb válogatottat jelentő belgrádi csapat. Nagyon fontos lesz, hogy a liga vezetése a klubokkal együtt megalapozott döntést hozzon, hiszen nagyon fontos a MOL Liga színvonalának megőrzése, sőt fejlesztése.

A csapat a tervek szerint augusztus 8-tól készülhet jégen, akkor indul ugyanis a szezon a miskolci jégcsarnokban.

A Jégkorongblogot Horváth Szabolcs tudósította a sajtótájékoztatóról.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum