Ha így játszunk, bárki ellen van esélyünk

 

Fejben kell kicsit összeszedni magunkat, és arra koncentrálni, hogy hétfőn van egy nagyon nagy feladat, amit meg kell oldanunk. Hiszen bent akarunk maradni. Sofron István pontokért indult a világbajnokságra, de most már más a célja.

Mi hiányzott eddig, ami Fehéroroszország ellen megvolt?

A kapusteljesítmény nagyon jó volt, be tudtuk lőni a helyzeteinket, jól védekeztünk, kevés esélyt adtunk az ellenfelünknek, és igazából minden klappolt, nem volt annyi kiállításunk sem, mint az előző mérkőzéseken. Korábban mindig hibádzott valami. Többször is rendben ment minden a meccs feléig, a finnek ellen az 50. percig 0-1 volt, tényleg nagyon szoros mérkőzés volt az, ahhoz képest, hogy a világ egyik legjobb csapata. De mindig megtörte valami a lendületünket. Hibáztunk, elkerülhető gólokat kaptunk, felesleges kiállításaink voltak. Már előbb is bejöhetett volna egy ilyen eredmény, közel álltunk. Hogy itt meg tudjunk verni egy csapatot, ahhoz mindennek hatvan percig rendben kell mennie, és ezúttal ez is megvolt.

Teljesítményben, energiában többet tudtunk most adni?

Kiadtunk magunkból mindent eddig is. Talán most jött össze úgy, aminek össze kellett. Belőttük a helyzeteinket, betartottuk a taktikánk 90%-át, az egész meccs folyamán alig hibáztunk, sem elöl, sem hátul nem rontottunk. Ha így játszunk, bárki ellen van esélyünk pontot vagy pontokat szerezni.

Sofron HUNBLR

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

A sorozatterhelés mennyit vesz ki belőlünk? Volt ehhez fogható terhelés alatt a válogatottunk? Hogyan regenerálódtok?

Nem vagyunk hozzászokva ehhez, hiszen ez a hat mérkőzés olyan színvonalú volt, amilyet még senki nem játszott közülünk, leszámítva 4-5 embert, aki már volt A csoportos világbajnokságon, és végig tudott játszani. De ez tényleg elég komoly megterhelés, főleg nekünk, akik nem vagyunk ilyen ellenfelekhez szokva. Ilyen rövid idő alatt, és főleg ilyen nyomás alatt. Úgy gondolom, már Szlovákia ellen is máshogy mennénk ki, hiszen igaz, hogy csak hat meccset játszottunk ezen a szinten, de az is sokat számít. Most már elhisszük, hogy van itt keresnivalónk, és fel tudjuk venni a versenyt. Ettől függetlenül fáradtak vagyunk, magamon is érzem. Lejátszottunk hat kemény mérkőzést, de szerencsére vannak pihenőnapok, amikor tudunk regenerálódni. Fejben kell kicsit összeszedni magunkat, és arra koncentrálni, hogy van egy nagyon nagy feladat, amit meg kell oldanunk. Hiszen bent akarunk maradni.

Előzetesen elfogadtátok volna, hogy három ponttal hazamegyünk, de nem maradunk bent?

Ez nehéz kérdés. Előzetesen az volt a célunk, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk, ami nem sikerült 77 éve. Igaz, az teljesen másféle lebonyolítás volt. De most, hogy megvannak a pontok, már csak a bennmaradás lehet a fő cél, és idáig is úgy gondolkodtunk, és úgy jöttünk a vb-re, hogy jövőre is az A csoportra akarunk készülni. Természetesen az, hogy már három pontunk van, nagyon nagy dolog, ezt senki nem veheti el tőlünk, és azt mutatja, hogy amit igazán akartunk, elértük. De innentől sincs megállás, a németek ellen ugyanúgy van esélyünk, és mindenképpen nyerni szeretnénk, mert a kezünkben van a sorsunk. Nem szeretnénk, hogy utána esetleg a francia?fehérorosz meccsen kelljen izgulni. Úgyhogy hétfőn nyerni kell, és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében. Egy győzelmünk már van, de még egy lépcsőfokot szeretnénk megmászni, a bennmaradás lenne az igazán nagy dolog.

A németek és a franciák meccse is tét nélküli lesz valójában. Mennyit számíthat ez?

A mai profi sportban nem hiszem, hogy bárki is félvállról vesz bármit. Mindenki mindig nyerni akar, az önbecsülése és a presztízs miatt is. Jó lenne, ha nem kellene másban bíznunk, de ha erre kerül a sor, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a franciák ne küzdjenek keményen. Persze a fehérorosznak élet-halál kérdése az a meccs, és az is számíthat.

A fáradtság fog látszani a jégen?

Biztos, hogy nem. Mindenki hozni fogja a 120 százalékot. Természetesen mindenkiben van egy kis fáradtság, de erre a hatvan percre ezt félre kell tenni. Igazából fejben kell összpontosítani. A fizikai állapotunkkal egyik mérkőzésen sem volt gond. Minden meccset végig tudtunk korcsolyázni, legfeljebb mentálisan voltunk kicsit fáradtabbak egyszer-kétszer, emiatt többet hibáztunk, de ez normális a terhelés mellett. Hétfőn viszont a pihenőnap után újult erővel lépünk jégre.

Sofron HUNUSA

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum