Jó volt örömet szerezni a telt háznyi közönségnek

Az, hogy a legfiatalabbak között vagyok, ma már nem hátrány, hanem pozitívum ebben a közösségben ? mondta Garát Zsombor a Jégkorongblognak. Az A csoportos válogatott keret 18 éves meglepetésemberének minden fontos kérdést feltettünk. Válaszaiból az is kiderült, hogy hol szeretné folytatni pályafutását.

A héten vannak az írásbeli érettségik. Mikor és hogyan fogod letenni ezeket?

Most írásbelizek. Szerencsém van, mert nem vagyok egyedül, akit ez érint, Stipsicz Bencével közösen készültünk a feladatra. Sikerült a tanárokkal megegyeznem, így a magyar, a matek és történelem írásbelit a többiekkel írom szerdáig, az angol és a német szóbelit pedig elhalaszthattam júniusra. Nagy köszönettel tartozom iskolámnak, a Fazekas Gimnáziumnak a rugalmasságért. Az utánpótlás-válogatottaknál megszoktuk, hogy a sportolás mellett fontosnak tartják a tanulást is, de azon meglepődtünk, hogy Rich Chernomaz is maximálisan amellett volt, hogy tegyük le most az érettségit. Sőt: annak érdekében, hogy a vizsgák után ne késsük le a délelőtti edzéseket, fél-egy órával későbbre tette ezeket.

Milyen volt először belépni a felnőtt válogatott öltözőjébe?

Mindenekelőtt óriási megtiszteltetés volt. A legfiatalabbakban mindig van egy kis félelem, hogy azt a mindenit, milyen nevek vannak itt körülöttem. Persze megkönnyítette a dolgomat, vagyis a dolgunkat, hogy sok fiatal kapott meghívót, és sokan ismertük egymást. Aztán jött hét egymás közötti edzőmeccs, ezek alatt alaposan megismertem azokat, akikkel együtt mentünk, majd 40-esre szűkült a keret, és akkor a többieket is. Így fokozatosan beilleszkedtem.

Fotó: Mudra László

A fizikai teszteket hogy bírtad? Hogy teljesítettek ezeken a fiatalok?

Bár a szezon vége felé járunk, senkit nem érhetett váratlanul a tesztelés. Nyilván voltak, akik reménykedtek benne, hogy nem lesz, de mióta Glen Williamsonnal dolgozunk, sosem maradt el a korosztályos válogatottakban sem, úgyhogy fel voltunk készülve erre. Szeretem az ilyen teszteket. Jó visszajelzést ad, ha többet tudok emelni, húzódzkodni, mint a szezon elején. Akkor tudom, hogy volt értelme a munkának. Érdekes, hogy a fiatalok egy része kitűnő eredményt produkált, bizonyos gyakorlatokban előrébb végeztünk, mint néhány rutinos, régi csapattag. Ez természetesen nem arról szól, hogy ki milyen játékos a jégen, de azt nagyjából megmutatja, hogy ki milyen munkát tesz le a jégen kívül. Vay Ádám talán minden feladatban a legjobb volt, de néhány gyakorlat estében többen ? köztük én is ? az átlag felett végeztünk. Ez erőt adott, még nagyobb motivációt jelentett a folytatásra.

Mindig a pozitívumokról beszélünk. De ha félreteszed az elsőre kötelező nemleges választ, akkor tudsz beszélni bármilyen rossz érzésről, élményről, ami a tábor során ért?

Nem nagyon. Talán annyit, hogy voltak játékosok, akik között akadtak nézeteltérések. Nem minden fiatal adta meg a tiszteletet az idősebbeknek. Ez elsősorban abból eredt, hogy az első meccsek után Rich Chernomaz összehívta a 22 évnél fiatalabbakat, és elmondta: a pályán nem számít a kor, nincs külön tisztelet, mindenki ugyanazért a célért küzd. Kérte, hogy a nehéz helyzetekbe, a pofonokba álljunk bele, ne nézzük, hogy ki jön szembe, legyen igazi küzdelem. Ezután máshogy mentünk, és ennek köszönhetően két-három bunyó is kialakult. Teljesült az edző kérése: szóbeli és fizikai harc is folyt az egymás közötti meccseken. Én magam azért igyekeztem visszafogott lenni, a rutinosoknak és mindenki másnak is megadtam a tiszteletet, így eltűrtek maguk között. A konfliktusok szerencsére nem fajultak el, mindenki teljes jogú tagként kezelt minket, semmilyen megalázásban, szívatásban nem volt részük a fiataloknak. Nekem annyi jutott, hogy a legfiatalabbként az edzés végén szednem kellett a korongokat, de ez így van 12 éves korom óta, hiszen azóta folyamatosan idősebbek között játszom. A csapatban végig mindenki segítőkész volt, tényleg a korunk számított a legkevésbé. Az, hogy a legfiatalabbak között vagyok, ma már nem hátrány, hanem pozitívum ebben a közösségben, még a rutinos játékosok is kiemelik egymás között, hogy milyen fontos szerepünk van a válogatottban. Támogató a közeg, ez nagy lökést adott ahhoz, hogy néhányan mindvégig helyt tudtunk állni.

Életed első felnőttmeccsén Ausztria ellen szembejött egy ex-NHL-es Nödl, a másodikon a KHL-es Jeglic, aztán két teljes KHL-csapat ellen küzdhettél. Ez volt az első négy válogatottságod ? ezt hívják mély víznek. Mikor és hogyan tanultál meg úszni?

Sokat gondolkodtam ezen. Nem akarok semmit belemagyarázni, de ha újrapörgetem az egészet, nem is az Ausztriával játszott meccs volt életem első felnőttmeccse. Március elején tértem haza Észak-Amerikából, és Fodor Szabolcs befogadott a MAC U20-as csapatához, megengedte, hogy velük eddzek. Néhány mérkőzést is játszhattam, így jégen tudtam maradni. Amikor kihirdették a 78 fős felnőttkeretet, akkor Majoross Gergely meghívott a MAC nagycsapatához. Soha nem tréningeztem előtte felnőttekkel, nagyon élveztem a tempót, a passzokat. Úgy volt, hogy a Volán EBEL-csapata ellen bemutatkozhatok a Magyar Kupában. Már melegítettem, amikor a zsűriből szóltak, hogy valami nincs rendben az igazolásommal, ezért leküldtek, és le is kellett vetkőznöm. Nagyon rossz érzés volt. De közelről végignéztem a Magyar Kupát, a kispad mellett állhattam, bent voltam az öltözőben, éreztem egy profi csapat szellemiségét. Ezt követte a hét edzőmeccs az edzőtábor elején. Igazából ezek voltak az első felnőttmeccseim, még ha nem is hivatalosak, és nem az osztrák. Akkor már úgy mentem oda, hogy élvezzem minden pillanatát, adjak ki mindent magamból, és lesz, ami lesz.

Milyen volt az első négy meccs? Hogyan ment a játék? Mit mondtak az edzők?

Jött az első szűkítés, túléltem, edzettünk tovább, majd Chernomaz azt mondta, játszom Ausztria ellen. Rettentően hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult minden, mert az első párommal, Kevin Wehrszel mehettem jégre Ausztria ellen. Egy EBEL-es hátvéddel kezdhettem, akivel addig is jól működött a kémia, és aki nagyon támogatott. Azt mondta, nem kell ezt túlizgulni, én pedig úgy éreztem, a végére sikerült felnőnöm a feladathoz. Akkorra nagyon élveztem, ami velem történt, felszabadultam. Bemutatkozásnak nem volt rossz, és ami a legfontosabb, jó játékkal nyertünk. Bécsben nem neveztek, de kimentünk a szüleimmel megnézni a meccset. Kíváncsi voltam, hogy amit belülről éreztem, az kívülről milyen. Onnan is gyors volt, de nem annyira, amilyennek a jégen érzékeltem. Érdekes tapasztalat volt ez is.

Aztán jöttek a szlovénok. Mondták, hogy ott már sokkal komolyabb játékosok vannak, akik a KHL-ben is jónak számítanak, de ezt nem néztem. A kor, és hogy ki hol játszik, sokszor nem számít. Természetesen nem egy 25 NHL-esből álló kanadai válogatottra gondolok, hanem a mi szintünkre, és a körülöttünk lévő válogatottakéra. Volt már egymeccses tapasztalatom egy EBEL-átlag feletti válogatott ellen, de Szlovénia más volt. Még erősebb, gyorsabb és pontosabb csapatuk van. Összeszedetten játszottak, megérdemelten nyertek. Ezen a meccsen nem ment olyan jól nekem, de nem törtem le, készült mindkét csapat a maga vébéjére. Gondolkodtam is azon, hogy mi történt. Arra jutottam, hogy a második meccsemen kicsit túl jól éreztem magam, nem szálltam el, de nem mindent csináltam úgy, ahogy kellett volna. Megtaláltam a kijavítandó dolgokat, a hibák okát, és ez sokszor fontosabb, mint a hibátlan játék. Vesztettünk, de nem ez volt a fontos, nem az ellenféllel kellett foglalkoznunk, hanem magunkkal. Fejleszteni kellett a játékunkat.

Ezt meg is tettük, a kazahokkal és az oroszokkal játszott meccs után elégedett volt a stáb velünk. Az utolsó mérkőzés után nagyon megdicsért minket Chernomaz az öltözőben, csupa pozitív dologról beszélt. Döntetlenhez közelit játszottunk a két KHL-es csapattal, sőt Oroszországgal döntetlenre mentünk. Persze kiemelkedő kapusteljesítmények is kellettek ehhez.

Kazahsztán ellen a maximumot hoztam ki magamból. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesen játszottam, de amit kértek az edzők, azt megtettem: egyszerűen jégkorongoztam, betartottam a szisztémát, próbáltam minél többször ütközni. Jól éreztem magam a jégen, végig játszottam, az utolsó néhány cserét leszámítva.

Az orosz B válogatott óriási élményt jelentett. Már a bemelegítés alatt megtiszteltetésnek éreztem, hogy ilyen csapat ellen játszhatok, ha ez nem is a legjobb orosz válogatott volt, egy nagyon komoly KHL-es csapat látogatott el hozzánk. Nagy élmény volt a jégen lenni, nagy élmény lehetett a lelátón ezt a csapatot nézni. Jól is mentünk, küzdöttünk, tartottuk magunkat a játékunkhoz, és döntetlen lett a vége. Nagyon komoly eredménynek éreztem, hogy a hosszabbításban is végig beküldött az edző. Csapatként teljesítettünk jól, megérdemeltük, hogy ilyen lett a meccs vége, jó volt újra örömet szerezni a telt háznyi közönségnek.

Az első meccsek idején még be-bejártál a gimnáziumba is. Hogyan állnak a sporthoz az osztálytársak, a tanárok? Szurkolnak neked?

Hálistennek nagyon jó a közösség. Az osztálytársak és a tanárok is azok. Ez sokat segített. Az elejétől magántanuló vagyok a sportolás miatt, de az első két évben bejártam, amikor tudtam, így a közösség része vagyok. Amikor külföldre mentem, akkor is hazajöttem a szezon végén, és visszailleszkedtem az osztálytársak közé. Sok srác követi a sportokat, a legjobb barátom is rajongó, miattam a jégkorongra is odafigyelnek. Sok üzenetet kaptam, a suliban is többen mondták, hogy láttak, hallották a nevemet a tévében, itt-ott, kérdezgettek, hogy most mi is ez. A tanárok nagy része is hallotta, hogy felnőtt válogatott lettem, az osztályfőnököm is követi a híreket, tudja, hogy megyek a világbajnokságra. Sok szeretetet és támogatást kaptam tőlük is, ennek köszönhetem, hogy a 12. évfolyam végén minden nehezítő tényező ellenére be tudom fejezni a gimnáziumot, érettségizhetek.

Az ország egyik legjobb gimnáziumába jársz, nem lehet kétséges, hogy tovább akarsz tanulni. Mik a terveid?

Észak-Amerikában szeretnék egyetemre járni. Itthon is beadtam egy-két egyetemre a jelentkezést, de tét nélkül. Természetesen továbbra is párhuzamosan szeretnék tanulni és jégkorongozni, mindkettőt színvonalas helyen. Az amerikai egyetemi bajnokság, az NCAA kiváló lehetőséget nyújt mindkettőhöz. Két osztály van, a division 1 lényegesen erősebb, mint a division 3, de a kinti csapatom nem teljesített túl jól idén, ezért nem is jöttek D1-es játékosügynökök a meccseinkre. A D3-ból több jó ajánlatot is kaptam, de megpróbálok a magasabb osztályba szerződni, remélem, ebben is segít az A csoportos vb. Négy egyetemi év áll előttem, Amerikában úgy tartják, az életem négy legjobb éve. Egy komoly diplomát szerezhetek, és azt a játékot is űzhetem, amit 12 éve a legjobban szeretek.

Vasárnap úgy készültél a magyarérettségire, hogy megnézted a kazah?orosz meccset. Csak nézelődtél, vagy figyeltél valakire, valamire, hogy el tudsz-e valamit lesni?

A meccsnézés hangulatfüggő. Itthon idén kezdtem el kijárni, és ha nem tudtam a helyszínen nézni, elindítottam a MOL Liga Tv-t. Egy játékos is sokszor elkalandozik, van, amikor átlagos hokinéző, mint egy szurkoló. Élvezi, hogy a játékosok kergetik a korongot. És van, amikor figyelek, amikor rácsodálkozom valamire, hogy milyen szépen, milyen jól csinálta a játékos ezt-azt. Ez a mérkőzés annyiban volt más, hogy mindkét csapat ellen játszottam az előző napokban. Friss volt az élmény, hogy milyen volt ellenük a jégen. Jó volt összehasonlítani azokat a meccseket ezzel, jó volt látni kívülről ezt a két fantasztikus csapatot. Kívülről minden más, mint belülről, és fontos, hogy minél több oldalról vizsgáljunk valamit. Az eddigi négy válogatott meccsemet még nem tudtam videón visszanézni, bár néhány dologra kíváncsi lennék, de nem volt rá időm és lehetőségem. Vagy edzek, vagy az érettségire készülök. Talán a kazahok ellen volt egy komoly gólhelyzetem, a bajuszról pattintottam a korongot, azt az egy szituációt megnéztem, mert a szüleim felvették és kikeresték. Ezen kívül csak azokat a videókat láttam, amiket a stáb állított össze a mítingekre. Ezekből nagyon sokat lehet tanulni.

Végezetül áruld el: mikor gondoltál először arra, hogy elérhető a vb-keretbe kerülés?

A tavalyi ifjúsági világbajnokságon Stipsicz Bencével hülyéskedtünk Debrecenben, arról beszélgettünk, hogy mekkora dolog lenne, ha a felnőttek feljutnának Krakkóban az A csoportba, mi pedig egy év múlva együtt már ott játszanánk. Ezt egyáltalán nem gondoltuk komolyan. Komolyra fordítva a szót: hétfőn reggel fogott el az érzés, hogy tagja vagyok az A csoportos válogatottnak. Az oroszok elleni meccs után szabályosan sokkos állapotban voltam, miután kihirdették a keretet. Hajnali ötig nem tudtam elaludni. Hátborzongatóan gyönyörű érzés volt. Váratlanul megtörtént velem életem legnagyobb sportélménye.