Talán vagyok annyira tapasztalt, hogy tudok segíteni

   

Az első lépéseket már megtettük ? mondja Pápai Miklós. A Tisza Volán jégkorongszakosztályának új elnöke beszélt terveiről a Jégkorongblognak.

A jászberényi Pápai Miklós 16 évesen került az Újpesthez, majd az 1984/85-ös szezonban, 18 évesen debütált az OB I-ben a lila-fehéreknél, ahol egészen 1989-ig játszott. Ezután a legendás Jászberényi Lehelhez igazolt, ahol bajnoki címet nyert. 1991-ben az OB II-es Szegedhez került, ahonnan Szeles Dezső 1992-ben még behívta a válogatotthoz, majd véglegesen visszavonult a nemzeti csapattól. Előbb 1996-ig játszott a Tisza-parton, majd a 2000-es évek közepén még három szezonban lépett jégre.

Hosszú ideje eltávolodott a jégkorongtól. Kik és mivel tudták visszacsábítani?

A jégkorongtól sosem távolodtam el, a mai napig követem az eseményeket. Az életem megváltozott, ez igaz, így más programokat kezdtem csinálni, sportolóként, vállalkozóként és edzőként is. A visszacsábítás jó kérdés, többször volt baráti megkeresés és felvetés, hogy miért nem veszek részt aktívabban a szegedi jégkorongban. Más irányú elfoglaltságom nem tette lehetővé, hogy belemélyedjek, és voltak rá megfelelő emberek is. Most jött az újabb megkeresés, ami minden eddiginél komolyabbnak tűnt. Úgy gondoltam, talán vagyok annyira tapasztalt, hogy tudok segíteni.

Mit csinált eddig?

Egy szabadidőközpont és egy szabadidősportklub ügyes-bajos dolgait intézem, a szegedi Squash Club tollas- és fallabda-egyesület.

Mik az első lépései szakosztályelnökként?

Az első lépéseket már megtettük, bemutatkoztam a Magyar Jégkorong Szövetségnél, és azt a programot, amit elképzeltem, ismertettem velük. Előtte a Tisza Volán elnökségénél is megtettem ezt. Ennek ismeretében elkészítettük a tao-pályázatokat. Most május elején lesz szakosztálygyűlés, ahol a szülők, játékosok, edzők, volt elnökségi tagok és szakosztályvezetők ? szóval mindenki, aki érintett ? összejönnek, megemlékezünk a múltról, ismertetjük a jövőt.

Borisz Puskarjovon kívül, akiről már volt szó, kik lesznek az edzők a klubnál? Szán szerepet a korábbi trénereknek?

Borisz Puskarjov lesz a vezetőedző, a szakmai igazgató, mellette Csíki Csaba és Balázs Csongor fog edzőként dolgozni. Segítségükre lesz egy fitneszedző, ő szakmai segítséget fog adni. Az edzői stáb így áll föl.

Kivel tartja a kapcsolatot a régiek közül? Szán nekik szerepet?

Tartom velük a kapcsolatot, de jöttek egykori riválisok is, akik segítséget ajánlottak, például fehérváriak, dunaújvárosiak, ferencvárosiak és a KMH-sok is. Máris megkerestek, ez jóleső érzés volt, gondolom, még sok ilyen lesz, akikkel együtt tudunk dolgozni a későbbiekben.

papaimiklos2

Zajlik a felújítás. Mi változik a szegedi műjégpályán?

A palánkcsere már megy, ezen kívül ha sikeres lesz a mostani tao, szeretnénk azonnal bővíteni az öltözőkapacitást. Jövőre a hűtőrendszer teljes megújulását tervezzük, 2018-ban pedig szeretnénk építeni újabb öltözőket.

Maradnak az eddigi szponzorok? Várható újabb támogatók megjelenése?

A Szegedi Vízművel a napokban beszéltem, továbbra is támogatják az együtteseket, függetlenül attól, hogy nem indítunk felnőttcsapatot. Szeretnének továbbra is maradni névadó szponzorként, ez nekünk nagyon jó hír, mert jelentős a forrás. A város is biztosított bennünket arról, hogy kiemelten fontosnak tartja a jégkorongot, de kutatjuk az új szponzorokat is, és a meglévőekkel is felvesszük újra a kapcsolatot.

Hogy néz ki jelenleg az utánpótlás, és hogy fog 1-5 év múlva? Mikor lesz újra felnőttcsapat Szegeden?

Az utánpótlás nagyjából hetven játékost jelent. Ezt a bázist szeretnénk úgy megerősíteni, hogy a létszám nagyjából megduplázódjon. Folynak még az egyeztetések, hogy U18-as vagy U16-os együttest kikkel közösen indíthatunk. A célkitűzésünk az, hogy 4-5 év múlva legyen felnőttcsapatunk

A felnőttkorú szegedi jégkorongozók számára indít a Tisza Volán csapatot alsóbb osztályban?

Szeretnénk az eddigi felnőttcsapatot a hoki mellett tartani, számítunk arra, hogy a májusi gyűlésre eljönnek. Egyértelmű szerepeket szeretnénk szánni nekik. Várjuk, hogy részt vegyenek az edzésmunkában, segítsék az egyesületet tapasztalataikkal. Vannak köztük játékvezetők, támogatjuk, hogy minél többen legyenek azok, és a Learn To Play-be is várjuk őket segédedzőnek. Ha akarnak mondjuk az OB IV-ben indulni, nyilván mehetnek, kiegészülve az amatőrökkel, de ez tőlük is függ. Célunk az amatőr felnőtt hoki fellendítése, hogy legyen hokiélet, de ehhez ők szükségesek.

Van realitása egy U25-ös csapatnak most?

Vannak 18 éves játékosok, akik jó alapjai lehetnek ennek. Hiszek benne, hogy az Szegedi Tudományegyetem és maga a város vonzása segíteni fog, hogy ide igazoljanak játékosok, akik 5-6 évig itt lehetnek az egyetemen, kiegészítve a szegedieket, és hiszek abban is, hogy a most 14 évesek közt lesznek olyanok, akik jó hokisokká fejlődnek majd. A közeli Szabadkáról is szeretnénk hívni játékosokat. Ezek egyértelműsítik, hogy 4-5 év múlva egy U25-ös együttes tényleg csapatként szálljon be a versenyrendszerbe.

Várható-e kapcsolat kiépítése a többi dél-alföldi jégkorong-egyesülettel, vagy akár a szabadkaiakkal?

Egyértelmű szándékunk, hogy regionális központ legyen Szeged. Puskarjov magas kvalitású szakember, a feladata a jelenlegi edzők képzése, segíteni fogjuk őket, hogy a magyar edzőképző programban részt vegyenek. Ha egy jó jégpálya jó lehetőséggel és jó szakmai stábbal párosul, akkor Kiskőrössel, Hódmezővásárhellyel és a többi környező kisebb bázissal felvéve a kapcsolatot ki tudjuk nőni magunkat.

Távlati cél a MOL Liga? Ha igen, mikortól?

Teljesen egyértelműen a MOL Liga cél. Egy ekkora városnak a magyarországi hokiban tényezőnek kell lennie. Úgy a lakosság, mint a városvezetés sportszeretete biztosított, nem beszélve a sok gyerekről. Az, hogy mikor léphetünk előre, jó kérdés. Egy MOL Liga-csapathoz a pénzt is elő kell teremteni., és kell hozzá sokrétű utánpótlás is. A közönség bizonyított, rendelkezésre áll, az már megvan. Jelen pillanatban a város szándéka egyértelmű, csak fenn kell tartani. A szövetség is teljes mellszélességgel amellett van, hogy Szeged belekerüljön a vérkeringésbe. Ami hátravan, az a sok-sok edzésmunka, és a megfelelő idő, hogy felnőjünk a megfelelő szintre.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum