Csak a San Jose tudta növelni az előnyét

   

A Sharks a második hazai mérkőzését is megnyerte, a Dallas viszont hosszabbítás után elbukta.

A San Jose a három pontot szerző Joe Pavelski és a 37 lövést hárító Martin Jones vezetésével a Nashville elleni mérkőzés második mérkőzését is megnyerte. A Predators az első két játékrészben folyamatosan fölényben játszott, mégsem tudta bevenni Jones kapuját. Sőt, a sok kihagyott lehetőség végül megbosszulta magát, a Sharks a második harmad végén Logan Couture emberelőnyös góljával szerezte meg a vezetést. A Nashville végül hét perccel a befejezés előtt törte meg Jones ellenállását, amikor Mattias Ekholm bombázott a kapuba. A vendégek továbbra is többet támadtak, de bő két perccel a vége előtt másodszor is előnybe került a Sharks, egy kapu előtti kavarodás után Pavelski húzta be a pakkot. A hajrában a Nashville levitte a kapusát, Joe Thornton pedig az üresen maradt kapuba helyezett, eldöntve a mérkőzést. Három másodperccel a vége előtt Ryan Johansen gólja már nem segített a vendégeken.

pavelski

A St. Louis hosszabbítás után győzött az American Airlines Centerben, ezzel kiegyenlítette a párharcot és elvette a texasi csapat pályaelőnyét. A Dallas kezdett jobban, három és fél perc után Alex Goligoski góljával került előnybe. A válasz 35 másodpercen belül érkezett, a folytatásban pedig Kari Lehtonen gondoskodott arról, hogy a Blues előnybe kerüljön. A finn kapus az első harmadban öt lövésből három gólt kapott, így az első szünetet követően Antti Niemi érkezett a helyére. A kétgólos hátrányban lévő Stars folyamatos támadásba ment át, de csak a harmadik harmadban járt sikerrel. Először Mattias Janmark révén szépített, majd bő két perccel vége előtt Jamie Benn révén a hosszabbítást is kiharcolta. A hirtelen halálban jobbak voltak a vendégek, kétszer is emberelőnybe kerültek, de amíg az elsőt elpuskázták, a másodikat a születésnapos csapatkapitány, David Backes révén értékesítették.
.
NHL, 2016. május 1.

Dallas?St. Louis 3-4
G.: Goligoski, Janmark, Benn ill. Berglund, Edmundson, Brouwer, Backes

San Jose?Nashville 3-2
G.: Couture, Pavelski, Thornton ill. Ekholm, Johansen

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Dallas (1.)?Minnesota (WC 2.) 4-2
4-0 2-1 3-5 3-2 4-5 5-4
St. Louis (2.)?Chicago (3.) 4-3
1-0 2-3 3-2 4-3 3-4 3-6 3-2
Anaheim (1.)?Nashville (WC 1.) 3-4
2-3 2-3 3-0 4-1 5-2 1-3 1-2
Los Angeles (2.)?San Jose (3.) 1-4
3-4 1-2 2-1 2-3 3-6
Elődöntők
Dallas (1.)?St. Louis (2.) 1-1
2-1 3-4 05.03 05.05 05.07 05.09 05.11
San Jose (3.)?Nashville (WC 1.) 2-0
5-2 3-2 05.03 05.05 05.07 05.09 05.12
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Florida (1.)?NY Islanders (WC 1.) 2-4
4-5 3-1 3-4 2-1 1-2 1-2
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-1
3-2 5-2 0-2 3-2 1-0
Washington (1.)?Philadelphia (WC 2.) 4-2
2-0 4-1 6-1 1-2 0-2 1-0
Pittsburgh (2.)?NY Rangers (3.) 4-1
5-2 2-4 3-1 5-0 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (2.)?NY Islanders (WC 1.) 1-1
3-5 4-1 05.03    05.06 05.08 05.10 05.12
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 1-1
4-3 1-2 05.02 05.04 05.07 05.10 05.12
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum