Magyarország?Oroszország 2-3

   

24 órán belül másodszor is nagyot játszott Rich Chernomaz csapata. Ez volt a vb előtti utolsó mérkőzésünk, amelyen Oroszország a hokitörténelem során először lépett jégre hazánkban. 2-0-ra vezettünk, az oroszok egyenlítettek, a hosszabbításban váltakozó játék folyt, a meccs büntetőkkel dőlt el.

Az oroszok a tőlük várható nagyon gyors játékkal kezdték a mérkőzést. Hetényi Zoltán komoly védésekkel tartotta a 0-0-s eredményt. Az első 8-9 perc a magyar válogatott számára azzal telt, hogy az előző napi kazah válogatottnál még gyorsabb csapat tempóját megszokja. A harmad közepére ez megtörtént, ekkor elkezdtünk mi is támadni és egyre nagyobb helyzeteket kialakítani. Alapvetően annak köszönhettük, hogy megúsztuk kapott gól nélkül, hogy az oroszok a rájuk jellemző sokpasszos szép játékot űzték. Nem elsősorban a gól mindenáron történő elérése volt a céljuk, hanem hogy azt még kombinatívan is tegyék. Ebbe mindannyiszor hiba csúszott, vagy a már említett Hetényi kapus lepte meg őket egy komoly spárgával, vagy egyéb technikával. A mezőnyben jól védekeztünk, jó nagyokat blokkoltunk, amiben ismét Magosi Bálint járt az élen, egyszer-kétszer nyílt színi tapsra ösztökélve ezzel a közönséget is. Nagyot harcolt a csapat, okosan és fegyelmezetten játszott, és a helyzeteivel is jól sáfárkodott. A 11. perc egy nagyon szép magyar gólt hozott. Nagy Gergő, Kóger Dániel és Kevin Wehrs vállalt főszerepet, utóbbi lőtte be a KHL legjobb védési hatékonysággal rendelkező kapusának a léc alá a gólt, 1-0-ra vezettünk. Gyakorlatilag lenulláztuk a védelmüket, még ha ezt ők előtte többször meg is tették, a vezetést mi szereztük meg. A harmad második felében az oroszok sokat tettek az egyenlítésért, kiváló megoldásokat, ragyogó hokit láthattunk, és nagy eredmény volt, hogy mi mentünk előnnyel a szünetre.

A második harmad elején eltüntettük a különbséget, kiegyenlített oda-vissza hokira kényszerítettük ellenfelünket. Egy elég jó emberelőnyös játékot követően egyáltalán nem váratlanul szereztük meg a második gólunkat. Az igen agilis Bartalis István tette vissza a korongot lövőre Sofron Istvánnal, aki nagy gólt ragasztott Szorokin mellett. Érdemes volt lefényképezni az eredményjelzőt a 28. percben, hiszen ez állt rajta: Magyarország-Oroszország 2-0. Másfél perc múlva változott a kiírás, egy váratlan kiállítást gyorsan kihasználtak az oroszok, Mamin ért bele centerben a korongba, 2-1. A 32. percben pedig egyenlítettek az ebben a periódusban igencsak célra törő oroszok. Ljubomiv tanárian tette középre a pakkot, Apalkov beleszúrt, a nemrég beállt Vay Ádám első válogatottbeli gólját kapta, nem lehetett kárhoztatni érte, védhetetlen találat volt, 2-2. A folytatás is aktív testmozgást hozott, megnyugodtak az oroszok, kevésbé koncentráltak és ezt mi nagyon ügyesen vettük észre, újra voltak helyzeteink. A látottak alapján megszolgált döntetlennel tértünk az öltözőbe. Izgalmas utolsó 20 percre várhattunk.

Az orosz emberelőny alatt ismét magas színvonalú bekkelést mutattunk be, Vay Ádám határozott volt a vonalon. Az első 6-7 percben megint több orosz helyzet alakult ki, de nem adtuk fel a támadás lehetőségét. Azonban megállapíthattuk, hogy ez az orosz B válogatott is képes folyamatosan nyomást gyakorolni ránk, igen jól szimulálta ez a meccs azt, ami a vb-n vár ránk. A 48. percben már sípszó után lőtt a kapunkba az oroszok csatára, érvénytelen találattal lettünk gazdagabbak. Az nem volt kérdés már az 50. percig sem, hogy melyik csapat hokizik jobban, de az eredményt tartottuk, és megvoltak a gólhelyzeteink, még ha kisebb számban is, mint az előző periódusban. Mindenesetre a hajrára nem holtfáradtan és dönteten állással mentünk. Hátul nagyon határozottak voltunk, és még támadásépítésre és lövésekre is futotta erőnkből. Harcoltunk, mert harcolnunk kellett, az orosz válogatott nagyon akarta a harmadik gólt és a győzelmet. Koncentráltan támadott ellenfelünk, de többször is megleptük. Az utolsó perc pedig egyenesen a miénk volt, előbb Sofron, majd Galló lőtt kis híján gólt, szép akciók végén. Nem mentek be ezek, de ez nem okozott törést, tombolt a közönség, 2-2-es döntetlent játszottunk Oroszország B válogatottjával. Hatalmas eredmény ez, de még nem volt vége, jöhetett az ötperces hosszabbítás.

A ráadás öt percben négy a négy elleni játék folyt, ahogy az a vb-n is lesz. Chernomaz tovább folytatta vagány meccselését, mindenki lehetőséget kapott, akinek még bizonyítania kell, és a fiatalok is végig jégen lehettek. Garátot és Stipsiczet felváltva küldte be, elöl pedig Erdély és Könczei iramodhatott meg. Jól teljesítettünk a speciális játékban is, gól nem esett az öt percben, Vay továbbra is tartotta a formáját, jöhetett a büntetőlövés.

Vas János kezdte, megpróbálkozott a Forsberggel, de Szorokin éppen visszaért. Ljubimov határozott volt, eltolta Vay mellett. Vas Márton nem szórakozott, bevágta. Salunov fonákkal biggyesztette a léc alá. 2-1 után a visszavonuló Tokaji Viktor kapta meg a lehetőséget, de Szorokin fogta kísérletét, ezzel az oroszok elvitték a képzeletbeli bónuszpontot, 3-2-re megnyerték a mérkőzést.

Ahogy Kazahsztán ellen, úgy most is fontosabb volt az eredménynél a mutatott teljesítmény. Ebből a szempontból ezúttal is elégedettek lehettünk, értékes mérkőzést játszottunk a második KHL-csapattal is.

HUNRUS 160430

Fotó: Dömötör Csaba

Oroszország B játékoskerete Magyarország ellen:

Ilja Szorokin (Igor Sesztyorkin)
Ilja LjubuskinVszevolod SzorokinRoman LjubimovDanyiil ApalkovMakszim Mamin
Albert Jarullin,  Zijat PajginMakszim SalunovVlagyimir A. TkacsovMakszim Karpov
Igor OzsiganovRoman ManuhovNyikita GuszevNyikolaj ProhorkinKirill Kaprizov
Pavel KoledovRusan RafikovVlagyiszlav KartajevPavel KraszkovszkijEmil Galimov
Jegor Korskov

A magyar felnőtt férfi válogatott bő kerete az oroszországi A csoportos világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1991 MAC
Hetényi Zoltán 1988 Fehérvár
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Vay Ádám 1994 Debrecen
Hátvédek:
Dudas Jesse 1988 Miskolc
Garát Zsombor 1997 MAC
Kiss Dániel 1991 UTE
Mestyán István 1989 MAC
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Sagert Kalvin 1987 Miskolc
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Vas Márton 1980 Fassa (ITA)
Wehrs Kevin 1988 Fehérvár
Csatárok:
Banham Frank 1975 Fehérvár
Bartalis István 1990 Fehérvár
Benk András 1987 Fehérvár
Erdély Csanád 1996 Sioux Falls (USHL)
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Kóger Dániel 1989 Fehérvár
Könczei Áron 1994 Debrecen
Magosi Bálint 1989 Briancon (FRA)
Nagy Gergő 1989 Fehérvár
Nagy Krisztián 1994 MAC
Sarauer Andrew 1984 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 KalPa (FIN)
Sofron István 1988 Klagenfurt (AUT)
Terbócs István 1996 MAC
Vas János 1984 Slavia Praha (CZE-2.)

magyar felnőtt férfi válogatott stábja, 2015/16:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

A Hokimaraton programja:

Április 15. péntek, 18.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Ausztria 4-0
Április 16. szombat, 18.00 (Bécs): Ausztria?Magyarország 1-3
Április 20. szerda, 19.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Szlovénia 0-3
Április 29. péntek, 19.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Kazahsztán 2-3
Április 30. szombat, 19.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Oroszország B
Május 1. vasárnap, 19.00 (Tüskecsarnok): Kazahsztán?Oroszország B

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum