A lengyelek tízet lőttek a japánoknak

   

Tét nélküli gólzáporral ért véget péntek este a katowicei divízió 1/A-s világbajnokság.

A Legyelország?Japán találkozón 10-4-es hazai siker született. Ezzel a lengyelek három ponttal többet szereztek, mint tavaly Krakkóban, és most is hajszálon múlott a feljutásuk. Úgy is mondhatnánk: nem a megfelelő csapatokat verték meg. Hiába győzték le ugyanis az A csoportból érkezett Szlovéniát és Ausztriát, mivel az első két mérkőzésüket ? Olaszország és Dél-Korea ellen ? elveszítették, a három egymás utáni siker már nem bizonyult elegendőnek, az ugyancsak 9 pontos olaszok bizakodhatnak helyettük az osztályváltásban. Ehhez az kell, hogy a magyar válogatott mind a két védett csapatot ? a németet és a franciát ? megelőzze Péterváron az A-világbajnokságon.

Essen pár szó szegény japánokról is: a távol-keleti válogatott egy évtizeden át stabil szereplője volt a divízió 1-nek, míg két éve kis híján sikerült visszajutnia az elitbe is. Most csont nélkül zuhant le, úgy, hogy egyetlen pontot sem szerzett, és nem kevesebb, mint 26 gólt kapott. A japánok első mérkőzésén az első harmad után le kellett cserélni a jó öreg Fukufudzsi kapust, onnantól nem volt rendben hátul semmi, ennek szimbolikus betetőzése a lengyelektől kapott tízes.

A torna másik kudarccsapata Ausztria. Szomszédaink a 4. helyen végeztek, úgy, hogy három kör után még veretlenül álltak, és úgy, hogy tavaly Prágában 5 pontot gyűjtve bukták az A csoportot. Alighanem Bécsben is érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy az EBEL jelenlegi formájában mennyire szolgálja az osztrák jégkorong érdekeit. A meglepetésválogatottat is emeljük ki név szerint: az újonc Dél-Korea ugyan csupán 5. lett végül, de 2 sikerével és 7 pontjával nagyon komolyan beleszólt a nagyok dolgába.

Az utolsó játéknap első két találkozójának eredményeiről pénteken már beszámoltunk, emlékeztetőül: Olaszország?Dél-Korea 2-1, Szlovénia?Ausztria 2-1. Szlovénia jutott fel, a divízió 1/A-ba pedig, mint ismeretes, Ukrajna érkezik lentről. Hogy fentről ki vagy kik, az nem kis részben rajtunk múlik majd!

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum