Oshie triplája döntött

   

Centiken múlt, de a Washington hosszabbításban behúzta a Pittsburgh elleni első mérkőzést.

A párharc első mérkőzésének első harmada a fővárosi csapaté volt. A Capitals többet és jobban támadott, amit Andre Burakovsky gólja is nyomatékosított a harmad derekán. Az első szünet után a Pens átvette a kezdeményezést, 28-10-re nyerte a kapura lövéseket a rendes játékidő befejezéséig, ennek ellenére nem tudta eldönteni a találkozót, leginkább a parádésan védő Holtby miatt. A nyomasztó fölény csak arra volt jó, hogy a második harmad közepén a Pens egy perc alatt fordítani tudjon. De az előny fél percig sem tartott, mert a playoff során többször hibázó Olli Maatta újabb hatalmas bakiját TJ Oshie büntette meg. A playoffban eddig jóformán semmit sem csináló jobbszélsőről ekkor még senki sem gondolta, hogy főszereplővé lép elő. Oshie a harmadik harmad elején Ovecskin tökéletes előkészítését váltotta gólra, ismét előnyhöz juttatva a hazaiakat. A továbbra is fölényben lévő Pens Bonino góljával egalizált, de a győztes gólt nem tudta bevinni a Vezina-trófea első számú várományosának.

oshie

A hosszabbítás kiegyenlített küzdelmet hozott. A döntő szót végül a rendes játékidőben duplázó Oshie mondta ki, aki a kaput megkerülve húzta be a korongot a gólvonal mögé. A találatot négyperces videózás követte, ami bizonyította, hogy a korong mintegy két centivel haladt át a gólvonalon. A washingtoni csapatból TJ mellett ki kell emelni Holtbyt, aki 42 lövést fogott és 93,3%-kal védett. A Pittsburghből is két ember nevét írjuk le, azonban negatív előjellel. Matt Murray a kapuban csak 88,6%-os hatékonysággal védett, Sidney Crosby pedig pont nélkül és -3-mal zárta az összecsapást.

oshie gol

NHL, 2016. április 28.

Washington?Pittsburgh 4-3
G.: Oshie (3), Burakovsky ill. Lovejoy, Malkin, Bonino

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Dallas (1.)?Minnesota (WC 2.) 4-2
4-0 2-1 3-5 3-2 4-5 5-4
St. Louis (2.)?Chicago (3.) 4-3
1-0 2-3 3-2 4-3 3-4 3-6 3-2
Anaheim (1.)?Nashville (WC 1.) 3-4
2-3 2-3 3-0 4-1 5-2 1-3 1-2
Los Angeles (2.)?San Jose (3.) 1-4
3-4 1-2 2-1 2-3 3-6
Elődöntők
Dallas (1.)?St. Louis (2.) 0-0
04.29 05.01 05.03 05.05 05.07 05.09 05.11
San Jose (3.)?Nashville (WC 1.) 0-0
04.29 05.01 05.03 05.05 05.07 05.09 05.12
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Florida (1.)?NY Islanders (WC 1.) 2-4
4-5 3-1 3-4 2-1 1-2 1-2
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-1
3-2 5-2 0-2 3-2 1-0
Washington (1.)?Philadelphia (WC 2.) 4-2
2-0 4-1 6-1 1-2 0-2 1-0
Pittsburgh (2.)?NY Rangers (3.) 4-1
5-2 2-4 3-1 5-0 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (2.)?NY Islanders (WC 1.) 0-1
3-5 04.30 05.03    05.06 05.08 05.10 05.12
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 1-0
4-3 04.30 05.02 05.04 05.07 05.10 05.12
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 1-0ÉLŐ
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
MK 17:30 GYEFHA 
január 31., kedd
MK 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum