A fehérek évekig rejtegették előlünk ezt a sportot

   

Vannak nulladik, első, második, harmadik típusú találkozások. És volt az a nap ? 2016. április 25. ?, amikor Tony X amerikai Twitter-felhasználó rátalált a jégkorong nevű sportágra.

Anthony Holmes eredetileg azért szörfözött, hogy hátha talál egy adót, amin a St. Louis Cardinals baseballcsapat soron következő meccsét megnézhette volna. Ehelyett úgy alakult, hogy hősünk éppen az NHL idei rájátszásának első körében vívott Blues?Blackhawks összecsapás hetedik mérkőzésére bukkant rá. Az élmény gyakorlott hokiőrülteknek is leírhatatlan volt, Tony X számára pedig kábé olyan lehetett, mint Micimackó találkozása az első csupor mézzel.

Nem is rejtette véka alá elégedettségét, egyben tévedhetetlen magabiztossággal faji alapokra helyezte a kérdést, első reakciója ez volt: “Brrrr, a fehérek évekig rejtegették előlünk ezt a sportot.” Már ezt a gyöngyszemet is szinte azonnal felkapta a hokis közvélemény, de erre nem sokkal később rápakolt még egy lapáttal: “Én nem tudom, ki fia-borja ez a Kane gyerek, de valahogy meg kéne állítanunk.” Ezt még számtalan gyermeki őszinteséggel feltárt probléma követte, úgy is, mint hogyan másképp tudna két kapus bunyózni, hacsak nem előre megbeszélik, hiszen 60 percen keresztül a pálya két legtávolabbi pontján állnak.

tony

És bár Tony X sosem tagadta ? hogyan is tehette volna ?, hogy abszolút kezdő a szakmában, a Blues azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és meghívta őt a második kör párharcának harmadik meccsére. Tony X továbbra sem tudta tartani a lépést az eseményekkel, csak hüledezett: “Ott leszek! Egy dzseki elég? De most komolyan! Az a csarnok tele van jéggel.”

Innen még volt tovább, a következő bejegyzésben közölte a “követeléseit”, egy tonna szmájli kíséretében: “Akarok egy mezt, valami negyedik sorosét. Egy olyan sráctól, aki sose lép jégre, aztán amikor mégis szólítják, az ütőjét sem találja.” Erre maga Taraszenko válaszolt: “Azt hiszem, az én 91-esemben mutatnál a legjobban.”

tony_x

Tony X azóta már szerepelt a Good Morning America című rádióműsorban és a helyi újságban is. Utóbbi interjúban beszélt arról is, mi nyűgözte le legjobban a hokiban: “A hoki attól olyan izgalmas, hogy rettenetesen gyors. Megállás nélkül akció van. Olyan volt, mintha minden egyes alkalommal pánikrohamom lenne, mihelyt valaki kapura lő. A futball is izgalmas, de minden játék után szünet következik. A hoki soha nem áll meg. Egyszerűen nincs megállás.”

A történet szomorú része mindössze annyi, hogy Tony X magánéletének a Twitteren annyi, két nap alatt 61 ezerrel növekedett az őt követők száma. A mémgyárak is beindultak, Tony X-et azonnal a jövő évi számítógépes játékok borítójára vizionálták:

Tony X NHL17

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum