Így kell viselkedni a szentpétervári Jubilejnij arénában

   

A magyar szövetség közreműködésével elkértük az A csoportos világbajnokság szentpétervári csoportjának rendezőitől a szurkolói viselkedési kódexet. Kaptunk egy kétnyelvű ? angol és bikfa ? szöveget, erőinket egyesítve megpróbáltuk magyarítani a lényeget.

Oroszországi tapasztalataink szerint nem butaság betartani ott az előírásokat, mert a hatóságok szigorúbbak is lehetnek, mint ahogy mi megszoktuk. Ezzel együtt megijedni sem kell. Azok az idők rég elmúltak, amikor azt is rossz néven vették, ha valaki hangosabban tapsolt a kelleténél. Hogy mást ne mondjunk: néhány éve akkora szurkolást láttunk egy SZKA?Dinamo KHL-elődöntő alkalmából Péterváron, aminek a világ legjobb drukkertábora is csodájára járhatott volna. Ha hiszi, ha nem.

Annyi az egész, hogy a helyi ? valamint az A csoportos tornákra egyébként is jellemző ? szokásokat nemcsak illendő, célszerű is tiszteletben tartani.

A kódex a szurkolók jogait és kötelezettségeit foglalja össze csoportosítva, illetve felsorolja a hivatalos sportrendezvények idejére vonatkozó tilalmakat.

Az első fejezet a szurkolók jogairól szól, ez jórészt általános igazságokat tartalmaz például arról, hogy megillet bennünket minden információ, be szabad jutnunk, ha van jegyünk ? de kitiltva sem vagyunk éppen! ?, és még egészségi ellátásban is részesülhetünk. A szervezőknek, a versenyzőknek és a hatóságoknak tisztelniük kell bennünket, védeniük kell a méltóságunkat, viszont a bejutással önként elfogadjuk és teljesítjük a viselkedési kódexben foglaltakat. A rendezvény egész ideje alatt. Minden nem tiltott személyes holminkat bevihetjük, beleértve a szurkolást úgymond segítő eszközöket ? hogy miket nem, azt lentebb kifejtjük. A sportrendezvény helyszínén a számunkra biztosított bármely szolgáltatást igénybe vehetjük, a belépőjegyen feltüntetett helyeinket elfoglalhatjuk, ezekről a helyekről zavartalan kilátásban részesülhetünk, a székeink tiszták és egészségesek lesznek. Amíg nem kezdtünk el ugrálni rajtuk. Jó tudni, hogy a helyi büfékben vásárolt ételt és nem alkoholos (! ? alkohol nem lesz) italt papír vagy műanyag poharakban bevihetjük a helyünkre.

jubilejnij

Na és a lényeg: szurkolhatunk a csapatunknak ? de olyan módon, hogy azzal ne sértsünk más, nem a mi csapatunknak szurkoló szurkolókat.

Most jönnek a kötelezettségek, pontokba szedve.

? a szurkolók kötelesek jegyeiket vagy ? Oroszország kormányának vonatkozó határozatai alapján ? akár személyazonosságot igazoló dokumentumaikat bemutatni a személyzetnek a belépéskor
? az autóval érkezőknek a járművük dokumentumait is be kell mutatniuk kérésre
? beleegyezünk, hogy belépéskor megmotozzanak bennünket, átvizsgálják személyes tárgyainkat
? a nagyobb tárgyainkat külön széfbe kellhet helyeznünk, kivéve, ha bevitelükre külön szabály ad lehetőséget
? vállaljuk, hogy békésen viselkedünk, és megint elfogadjuk a kódex szabályait
? tiszteletet mutatunk a többi szurkoló, a szervezők, a játékosok, a létesítmény üzemeltetői, tulajdonosai, továbbá a közrend fenntartásában közreműködő bármely személy iránt
? azonnal jelentjük a szervezőknek vagy a biztonsági személyzetnek a különös érdeklődésre számot tartó tárgyakat (úgy sejtjük, gyanús táskákra és hasonlókra gondolnak itt), a nem megfelelő viselkedést, a tüzet, a füstöt, illetve bármilyen esetet, amely orvosi ellátást igényel
? tartózkodunk attól, hogy bármilyen kárt okozzunk a többi szurkoló, a szervezők, a játékosok, az üzemeltetők, a tulajdonosok és  a közrend fenntartásában közreműködő személyek tulajdonában, és vigyázunk arra, hogy a helyszínt tisztán hagyjuk maguk után
? betartjuk a létesítmény üzemeltetői, tulajdonosai és a szervezők arra jogosult képviselői jogszerű utasításait
? ha a létesítményt ki kell üríteni, csendben, szervezetten és a pánikot kerülve követjük a személyzet utasításait, a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően, a menekülési tervek és útvonalak figyelembe vételével

A helyzet fokozódik, jön minden, ami tilos!

? alkoholos befolyásoltság alatt mások méltóságát vagy a közerkölcsöt sértő módon viselkedni
? a biztonságot, bárki egészségét, mások életét veszélyeztető tettet elkövetni
? bármilyen tárgyat az ellenfél szurkolói, játékosai vagy bárki felé dobni
? másokra sértő véleményt nyilvánítani (beleértve zászlókat, transzparenseket, posztereket, hirdetőtáblákat, egyéb saját készítésű eszközöket), valamint bármi olyat tenni, ami bármely ember vagy embercsoport méltóságát, büszkeségét, jó hírét nemi, faji, nemzetiségi, nyelvi, származási vagy vallási alapon sérti
? arcunkat eltakarni, a személyazonosság megállapítását bármilyen módon nehezíteni
? közerkölcsöt sérteni illetlen testrészeink szabadon hagyásával (!!)
? belépni nem a belépőjegyen feltüntetett kapun
? a lépcsőn állni, a közlekedést a menekülési útvonalakon, a folyosókon, a kijáratoknál és a bejáratoknál akadályozni
? írni, rajzolni, tárgyakat elhelyezni a falakra vagy a létesítmény elemeire a szervezők, az üzemeltetők vagy tulajdonosok előzetes beleegyezése nélkül
? állatokat vagy madarakat bevinni, kivéve a segítő kutyákat, azokat is csak szájkosárral

Jubilenyij1

Nem lehet bevinni:

? fegyvert, lőszert, pengével rendelkező tárgyat, robbanószert, mérgező, vegyi és radioaktív anyagot
? éghető anyagokat, pirotechnikai eszközöket, tűzijátékot, rakétákat, torpedókat, gázpalackot, bármit, amivel tüzet és füstöt lehet kelteni (öngyújtót és gyufát szabad)
? bármilyen egyéb anyagot vagy tárgyat, amelyek használata során tűz vagy füst keletkezhet
? bármit, amivel különböző anyagokat dobni vagy fújni lehet (ezt nem értjük pontosan)
? festéket
? kereplőt és vuvuzelát
? alkoholos italokat, drogot, toxikus vagy serkentő anyagokat, szereket
? fél liternél több üdítőitalt üvegben vagy dobozban
? olyan tárgyakat, amelyeken náci jelképek vagy más szélsőséges szervezetek szimbólumai láthatók
? olyan technikai segédeszközöket, amelyek alkalmasak a rendezvény és a sportolók megzavarására alkalmasak (pl. lézer vagy fénypointerek, rádiók, erősítők stb.)

A szurkolók nem folytathatnak illegális kereskedelmet ? aztán semmi feketézés a jegyekkel! ?, további nem terjeszthetnek politikai, vallási és faji eszméket kiadványok, könyvek, poszterek által. A helyszínen videókamerás megfigyelés lesz, és ha bárkiről kiderül, hogy megsértette a fent felsorolt szabályok valamelyikét, akkor aztán lesz nemulass. Pontosabban: az ilyen személytől a személyzet bármely tagja megtagadhatja a belépést, távozásra szólíthatja fel, érvénytelenítheti a jegyét. Ez esetben a szervezőknek tájékoztatniuk kell a szurkolót, hogy milyen alapon történt az intézkedés, majd a szabályokat megsértőt átadják a szövetségi hatóságok illetékes szerveinek.

Ha jól értjük, akkor ez nem az MJSZ elnökét vagy főtitkárát jelenti, hanem alighanem az orosz rendőrséget.

Végül van egy ilyen záró rendelkezés: a további szabályokra vonatkozóan az orosz kormány 2013. december 16-án elfogadott 1156. számú rendelete az irányadó a “hivatalos sportrendezvényeken érvényes szurkolói viselkedési kódex elfogadásáról”. Nos, ezt még nem olvastuk el, de lehet, hogy nem is fogjuk. Hiszen a fenti előírások elegendőnek tűnnek.

Mindenki legyen jó!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyar szurkolók!

jubilejnij2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum