Mégis bent maradhat a Briancon

 

A Ligue Magnus csapatot keres. A Chamonix és a Morzine-Avoriaz fúziójával 11 csapatosra szűkült a 12 csapatos mezőny.

A lehetséges jelöltek között ott van az idén kiesett Briancon is. A pótlás módjáról a ligaszabályzat rendelkezik. Eszerint először az osztályozón vereséget szenvedett csapatot kérik fel, majd a bajnokságból 13. és 14. helyen kiesett csapatokat, végül a másodosztály második helyezettjét. Ennek értelmében a szövetség illetékes bizottsága már fel is kérte a Nice, a Lyon, a Briancon és az Anglet csapatát, hogy nyilatkozzon, szándékukban állna-e adott esetben elindulni.

Amennyiben igen, akkor a megfelelő pénzügyi elszámolásokat és a következő évi terveket is be kell mutatni. Minderre május elsejéig van lehetőségük a fent nevezett kluboknak. A beérkezett válaszok elemzése után az igazgatótanács május közepén dönt arról, hogy bármelyikük esetében lát-e esélyt arra, hogy júniusban megkezdődhessen a formális felvételi procedúra, amelynek nagyon komoly pénzügyi feltételei vannak.

briancon
(A fotó a Grenoble elleni első francia Winter Classicon készült)

Szélig Viktor és Magosi Bálint egykori klubja tehát kapott még egy lehetőséget arra, hogy visszaküzdje magát az elitbe. Hogy ennek mik a reális esélyei, azt nem tudjuk megmondani, az 1934 óta létező klub most pénzgyűjtő kampányba kezdett a szurkolók körében annak érdekében, hogy megteremtsék a következő évi költségvetés anyagi alapjait. Azonban nem elképzelhetetlen, hogy az első osztályban történő indulásra össze lehetne toborozni egy komolyabb szponzori kört az alpesi kisvárosban.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum