Magyarország?Szlovénia 0-3

   

Mi nem a legjobb csapattal álltunk fel, a szlovénok a vb-kerettel érkeztek. A Tüskecsarnok telt háza előtt félmeccsnyit jól játszott csapatunk, közel állt az egyenlítéshez, de gólt ezúttal nem tudtunk lőni, míg ellenfelünk kétszer, majd üres kapura is betalált.

Az első percben magához ragadta a kezdeményezést Szlovénia. Jóval nagyobb iramot diktáltak Ticarék, mint Ausztria bármelyik harmadban. Kapaszkodtunk, elég nehezen vettük fel ezt a ritmust, és ebben a 7-8 percben nagyon sokat köszönhettünk Vay Ádámnak, aki kiválóan védte kapunkat. Már az első percben Ticarral került szembe, de a Slovan csatárának esélye sem maradt a végére. Az első valamire való támadásunkat a 8. percben vezettük, akkor Sarauer sora ugrott meg, a 3-1-es szituációt szólóra bontottuk le, a Fehérvár csatára jobbról kiválóan lőtt, de a szlovén kapus hárítani tudott. Némileg kiegyenlítettebbé vált a harmad a felére, majd utána is, de nagyon ügyes, gyors és hátul igen kemény ez a szlovén vb-keret. Semmi gond, éppen ilyen meccsekre van szükségünk a szentpétervári csaták előtt. Az egy szem emberelőnyünk borzasztó volt, felállni és lőni sem sikerült, ez az egy negatívum, ami fontos ebben a harmadban. A 0-0 ránk nézve hízelgő, de jó eredmény húsz perc után.

A második harmadban ott folytattuk, ahol abbahagytuk az elsőt, sőt. Ezúttal mi leptük meg őket. A 23. percben pedig Galló Vilmos Kovacevicet. Csatárunk a semmiből robbant rá a kényelmeskedő bekkre, kiváló visszapasszát Sofron jól lőtte kapura, Kroselj bravúrral mentett. Ez a tíz perc egyértelműen a miénk volt, még egy hátrányt is kivédekeztünk. Tegyük hozzá, a szlovénok szinte végig fel tudtak állni, de igazi ziccert nem alakítottak ki ők sem. Aztán jött a meccs helyzete. Ami megint Gallótól indult, aki kiválóan készítette le a korongot Sarauernek, ő pedig tovább csorgatta a végképp egyedül hagyott Wehrsnek. Amerikai bekkünk azonban nem tudott túljárni Kroselj eszén, így maradt a 0-0. 32 perc után mindkét kapus szűzen adta át kapuját, jöhetett Hetényi Zoltán és Robert Kristan. Sajnos alig egy perc múlva korongot vesztettünk a kapunk mögött, Music jól tette vissza Pretnar elé, aki közelről Hetényi feje mellé bombázott, 1-0-ra vezetett Szlovénia. A Hokimaratonon 94 percig meg tudtuk őrizni kapunkat a kapott góltól, ez önmagában nagy vívmány. Kellett pár perc, mire magunkhoz tértünk, de sikerült visszapörögni a kapott gólig tapasztalt ritmusra. Garát, Magosi, Sikorcin akció hozott újabb magyar ziccert, miután Urbas körbelőtte a pályát és elaludt a szlovén védelem. Sajnos ezúttal sem táncolt be a korong. A végére jutott egy magyar előny, ez nem töltötte el örömmel a publikumot.

Galló-helyzettel kezdtük a harmadik harmadot, de Kristan üggyel-bajjal össze tudta zárni a lábát. Nem sokkal később Mestyán lőtt a bal alsó mellé, majd Wehrs bombáját védte káprázatosan Kristan. Jól jöttünk ki az öltözőből, ismét. A 44. percben Sarauer kapta tisztán a korongot ziccerben, három centivel hosszabban a kelleténél. A 48. percben beszorultunk, bulit vesztettünk, Gregorc elszaladt a bal oldalon, keresztbe tette a kapu előtt, Ziga Pance pedig behúzta a léc alá a korongot, 0-2. Ezt követően látványosan visszaesett Magyarország teljesítménye. A vendégek jelentősen gyorsabbak és fürgébbek voltak, mi pedig az eredmény hatására elfáradtunk. Nagyon közel voltunk az egyenlítéshez, a játék képe is inkább 1-1 felé billent volna, amikor megkaptuk a második gólt, és ettől talán kedvetlenné is váltunk, nem tudott már olyan erővel támadni csapatunk, mint addig. Az utolsó percben lehoztuk a kapusunkat, de ezt a szlovénok használták ki, akik Ticar üres kapus góljával 3-0-ra nyertek.

Megérdemelt Szlovénia győzelme, a mértéke túlzott, de az eredmény nem fontos, a lényeg a felkészülés hatékonysága. Van még időnk bőven ? és két meccsünk is ? a szentpétervári vb-ig.

_LB_7451_resize

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Szlovénia játékoskerete:

Kapusok: Robert Kristan (Pirati Chomutov, CZE-1.), Gasper Kroselj (Medvescak Zagreb, KHL), Andrej Hocevar (Epinal, FRA-1.).
Hátvédek: Sabahudin Kovacevic és Ales Kranjc (Graz, EBEL), Luka Vidmar (Stjernen, NOR-1.), Blaz Gregorc (Pardubice, CZE-1.), Jurij Repe (Kladno, CZE-2.), Klemen Pretnar (Vienna Capitals, EBEL), Jakob Milovanovic (Grenoble, FRA-1.).
Csatárok: Jan Urbas (Vasteras, SWE-2.), Rok Ticar és Ziga Jeglic (Slovan Bratislava, KHL), Ziga Pance és Miha Verlic (Villach, EBEL), Andrej Hebar (Grenoble, FRA-1.), Ken Ograjensek és Anze Kuralt (Epinal, FRA-1.), Zan Jezovsek (Celje), Ales Music, Ziga Pesut, Anze Ropret, Gregor Koblar (Olimpija Ljubljana, EBEL).

A magyar felnőtt férfi válogatott bő kerete az oroszországi A csoportos világbajnokságra:

Kapusok (4): Bálizs Bence (MAC), Hetényi ZoltánRajna Miklós (Fehérvár), Vay Ádám (Debrecen)

Hátvédek (13): Dudas JesseGőz BalázsSagert Kalvin (DVTK Jegesmedvék), Garát ZsomborMestyán IstvánPozsgai TamásStipsicz Bence (MAC), Kiss Dániel (UTE), Orbán AttilaSzirányi BenceVarga ArnoldWehrs Kevin (Fehérvár), Vas Márton (Fassa, ITA)

Csatárok (22): Banham FrankBartalis IstvánBenk AndrásKovács CsabaKóger DánielNagy GergőReisz ÁronSarauer AndrewSárpátki TamásSikorcin Ladislav (Fehérvár), Csányi Karol (UTE), Erdély Csanád (Sioux Falls, USHL), Galló Vilmos (Linköping, SWE), Hári János (Leksand, SWE-2.), Könczei Áron (Debrecen), Magosi Bálint (Briancon, FRA), Nagy KrisztiánTerbócs István (MAC), Sebők Balázs (KalPa, FIN), Sofron István (Klagenfurt, AUT), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Vas János (Slavia Praha, CZE-2.)

magyar felnőtt férfi válogatott stábja, 2015/16:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

A Hokimaraton programja:

Április 15. péntek, 18.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Ausztria 4-0
Április 16. szombat, 18.00 (Bécs): Ausztria?Magyarország 1-3
Április 20. szerda, 19.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Szlovénia 0-3
Április 29. péntek, 19.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Kazahsztán
Április 30. szombat, 19.00 (Tüskecsarnok): Magyarország?Oroszország B
Május 1. vasárnap, 19.00 (Tüskecsarnok): Kazahsztán?Oroszország B

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum