Kölyökkori álmom van a látóhatáron belül

   

Egy 41 és egy 21 éves fehérvári csatár is ott melózik a jégen az A csoportos világbajnokságra készülő magyar válogatott Tüskecsarnok-beli edzőtáborában.

A munka két nap szünet után kezdődött újra hétfőn, immár a szűkített keret részvételével. A bent maradtak közt nincs még ott Vas János, a Slavia Praha feljutásért küzdő csatára, Erdély Csanád, akinek a tengerentúlon vannak rájátszásos kötelezettségei, illetve a térdével a rehabilitációnál tartó Kóger Dániel. Megérkezett viszont a csapatba Svédországból Hári János, Fehérvárról pedig Rajna Miklós kapus és Banham Frank korelnök.

Utóbbi a szövetség hivatalos honlapjának beszélt a dolgok állásáról:

“Olyan volt ismét jégre lépni, mint a gyerekeknek a karácsony! Sosem jó a lelátóról nézni a csapatot, amelynek segíteni akarsz. A térdemet jónak éreztem, a hétvégén egyedül korizgattam már, és kicsit fáj, de sokkal jobb, mint korábban volt. Az első napon óvatosan akartam edzeni, de ez nem szokott sikerülni. Ugyanakkor, ha nem lesz jó a térdem, én fogom a legjobban tudni, hogy egy kicsit vissza kell fognom magam. A hétfői kemény edzés volt, de pontosan erre van szükségünk, hogy felépítsük magunkat, hiszen a világbajnokságon nem lesz könnyű mérkőzésünk.”

Banham HUNUKR

Banham mellett két fiatal volános is bent maradt a keretben: Sárpátki Tamás, az EBEL egyik legjobb juniorja mellett Reisz Áron is bizonyíthat még. A szezon közben a MOL ligás csapatban alapemberré vált támadó az őszi norvégiai EIHC-tornán is megkapta a lehetőséget, az olimpiai selejtezős csapatba azonban nem sikerült beverekednie magát februárban.

A fiatal fehérvári csatárok közül csak ketten maradtatok bent. Kaptál értékelést az első hét végén?

A szűkítés után nem volt külön értékelés, viszont a hét folyamán az edzői stáb több tagjától is kaptam pozitív visszajelzést a játékomról.

Hogy érezted magad a táborban?

Már az első hét is hatalmas élmény volt, mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legtovább tagja lehessek ennek a keretnek. Kölyökkori álmom van a látóhatáron belül, ezt a lehetőséget nem szeretném csak úgy kiengedni a kezeim közül.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Norvégiában elég jól ment a játék. Tudtad azt a hokit folytatni?

Ott megtapasztalhattam, milyen egy teljesen más szinten játszani, hiszen addig nagyjából csak az utánpótlás-bajnokságok voltak mögöttem, meg az a néhány MOL Liga-mérkőzés, ami megismertette velem a felnőtt hoki alapjait. Ez is rengeteget segített, hogy megálljam a helyem Norvégiában. A játékom szerintem nagyon sokat profitált az ottani tapasztalatokból és ezt a szezon folyamán igyekeztem tovább kamatoztatni.

Hogy jellemeznéd a játékodat? Milyen típusú sorban tudnád elképzelni magad?

Sokoldalú játékosnak tartom magamat, de az edzők most valószínűleg a harmadik-negyedik-ötödik sorba keresnek játékosokat. Ez a stílus fekszik is nekem, hiszen ide általában keményen letámadó, gyors, felelősségteljesen védekező hokisokat keresnek, akik kevés rizikóval tudnak hatékonyak lenni.

Milyen feladatok várnak rátok a héten?

Elkezdtünk készülni a komolyabb megméretést tartogató edzőmeccsekre, jégen kívül pedig folytatjuk a fizikai felkészülést, hiszen az erőnléti állapotunknak hatalmas szerepe lesz az elkövetkezendő hetekben.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum