Hári Jánosék feljutottak a svéd élvonalba

   

A mindent eldöntő hetedik mérkőzésen 1-3-ról fordított a Leksand, és a hosszabbításban nyert. A legnagyobb svéd napilap online szavazásán az olvasók többsége a Leksand győzelmét nagyobb tettnek gondolja, mint a Miracle on ice-t. Vas Jánosék és Erdély Csanádék is nyertek.

7500 néző és pattanásig feszült hangulat fogadta Örnsköldsvikben a Modo és a Leksand párharcának utolsó felvonását. A 14. percben a vendégek szereztek vezetést emberelőnyből, amit a harmad végén egyenlő létszám mellett egyenlített ki a Modo. Innentől nagyjából az történt, amit a hazai csapat akart, a Modo kedvére alakította ki a helyzeteket, Ilari Filppula három gólpasszt, Victor Olofsson két gólt szerzett, 3-1-re mentek a hazaiak, a kapura lövések számában 3-4-szeres különbség volt a javukra. A Leksand azonban nem adta fel, nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt zárkózott, a gól előtt Hári János adott nagyon okos passzt, tavalyi csapata ellen.

Hari MODLEK

Az utolsó percben lehozta kapusát a Leksand és ez meghozta gyümölcsét, megszületett az egyenlítő találat, jöhetett a ráadás. A negyedik harmad hatodik percében aztán beteljesült a csoda, Montpetit ügyesen lopta le a korongot a szezont a finn élvonalban kezdő finn bekk, Rantakari ütőjéről, majd a szólót estében is beverte, előbb ő csúszott neki a palánknak, majd a társak ugrottak a fekvő csatár nyakába. A túloldalon a 22 éves finn hátvéd zokogott, 4-3-ra nyertek a vendégek.

Leksand SHL

Hihetetlen szezont produkált a Leksand, az alapszakasz felénél még tökutolsó volt az Allsvenskan mezőnyében, majd feljött a negyedik helyre. Ezek után pedig válogatott megpróbáltatások egész sorát gyűrte le a csapat, ha négy góllal kellett győzni, hattal nyert, a második helyezett Tingsrydet söpréssel intézte el, a Modo ellen pedig úgy állt talpra, hogy az első két meccset 9-0-s gólkülönbséggel nyerte rangosabb ellenfele. A legnagyobb svéd napilap, az Aftonbladet még péntek este online szavazást indított, hogy mi volt a nagyobb csoda, a Miracle on ice, vagyis amikor az 1980-as téli olimpián a teljesen amatőr amerikai válogatott a Szovjetuniót legyőzve szerezte meg az aranyat, a Vasby 1987-es feljutása, vagy a Leksand mostani sikere. Az olvasók több mint fele gondolja úgy, hogy a mostani hőstetthez egyik sem mérhető, ami nyilván tréfa, de jól jelzi, hogy körülbelül hová kell helyezni a Leksand feljutását.

Hári Jánossal még a koronát jelentő feljutás előtt beszélgettünk a szezonjáról. A végére tovább fokozta a ritmust. Csapata legeredményesebb játékosa lett, 58 meccsen 54 pontot szerzett, ebből a rájátszásban 11-et. Az egészt ligában, az Allsvenskanban a szezont összesítve harmadik lett, az első két helyezettnél sérülés miatt 8 meccsel kevesebbet játszva. Mivel tavaly két évre írt alá, kijelenthetjük, nemcsak a Leksand, de Hári János is visszajutott az SHL-be.

A JLE feliratot látva a Leksand mezeken, megállapítható, ez a siker sem a véletlen műve.

Leksand SHL 2

Néhány jelenet a mérkőzésről. Kezdésként Montpetit feljutást érő találata:

Peter Forsberg Modo-főnök reakciója a 60. percben a 3. vendéggól láttán:

A Leksand öltöző a meccs után:

Itt azonban még nem volt vége a magyar sikereknek, a cseh osztályozó második fordulójában ugyanis a Slavia Praha legyőzte az első osztályból érkező Karlovy Varyt. Vas János csapata az első harmadban megszerezte a vezetést, majd az egyenlítés után hasonlóképp járt el a középső harmadban is. Erre nem volt válasza a vendégeknek, csak egy újabb Slavia-találat után. A végén üres kapura elért góllal alakult ki a 4-2-es végeredmény. Vas János pontot nem szerzett, viszont közel 17 percet dolgozott a jégen, a bulik 62%-át hozta el. A másik ágon a Jihlava hosszabbításban tudott nyerni a Litvinov ellen, így az állás roppant szoros, két forduló után a címvédő Litvinovnak 4, az utolsó Jihlavának két pontja van, a Karlovy Vary és a Slavia Praha hárompontosok. Itt még nagyon messze van a vége, hiszen az osztályozó 12 körből áll.

Hogy teljes legyen a magyar légiósok sikere, arról a Sioux Falls Stampede gondoskodott, amely egy szoros meccsen 3-2-re nyert a Des Moines Buccaneers otthonában. A mindent eldöntő harmadik gólt az 53. percben szerezte Erdély Csanád csapata. A válogatott center pontot nem szerzett, de nagyon fontos győzelmet aratott a csapat, amely így már csak két pontra van a rájátszást jelentő negyedik helytől a tabellán. Erdélyéknek még négy meccsük van hátra, szombaton a második helyezett Lincolnnal találkoznak, az utolsó két meccs a negyedik helyezett Fargo Force ellen minden valószínűség szerint döntő lesz egy hét múlva.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 23 4 3 7
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 5. 51 6 8 14
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 36 19 20 39
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 45 5 4 9
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 2. 58 12 42 54
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 23 7 6 13
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sági Martin VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 12 1 3 4
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 8. 49 5 9 14
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 28 2 5 7
Klagenfurt EBEL 2. 14 1 4 5
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 40 11 15 26
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 47 11 28 39
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum