

Második éve Phil Kessel a legtúlértékeltebb játékos
A The National Post második éve kérdezi meg az NHL játékosait néhány rázósabb kérdésben is. A szavazás anonimitása hivatott biztosítani az őszinteséget.
Legutóbb a legalattomosabb játékosok listáját ismertettük, ezúttal a legtúlértékeltebbekét. Ez a szavazás hozta az egyik legegyértelműbb eredményt, Phil Kessel, aki 2020-ig évi 6,8 millió dolláros fizetést kap, magasan vert mindenkit e kétes dicsőséget hozó versenyben. Mi több, már második éve ő az első, igaz, tavaly Dion Phaneuffel megosztva kapták az aranyérmet. Akkor még mindketten a Toronto Maple Leafs játékosai voltak, ma már Kessel Pittsburghben, Phaneuf Ottawában jégkorongozik, utóbbi évi hétmillió dollárért, szintén 2020-ig.
Phaneuf megítélése annyit javult, hogy a tavalyi elsőhöz képest idén a második helyen osztozik, jóval leszakadva Kesseltől, a nyáron gigaszerződést kapó P.K. Subbannel. Subban 2014-ben kötött nyolc évre szóló, összesen 72 millió dollár értékű szerződést, ehhez képest volt olyan hét, amikor kis híján egy komplett bakiparádét meg lehetett volna tölteni korongvesztései miatt elvesztett mérkőzésekkel.
Elgondolkodtató, hogy a kanadai klubok továbbra is felülreprezentáltak a listán, ami az egyik jó magyarázata lehet annak, hogy idén miként történhetett meg az a szégyen, hogy a hoki őshazájából egyetlen csapat sem jutott be a rájátszásba. Ehhez képest Eric Staal, a maga 4,125 millió dollárjával már szinte nem is lehet annyira rossz, hogy összemérhető legyen a fenti három játékossal.
További cikkek
- Hatgólos sikerrel jutott Stanley Kupa-döntőbe a Vegas
- Kiharcolta a hatodik meccset a Dallas
- Nem tudott söpörni a Vegas
- A Florida egy 59:55-nél lőtt góllal söpörte ki a Carolinát
- A Vegas kisöpörheti a Dallast
- Bobrovszkij jelentette a különbséget
- A rendes játékidőben nem megy
- Barkov új szintre emelte a lábközötti csel fogalmát
- Tic-tac-goal