

A kanadaiak kétszeres olimpiai bajnok menedzserrel jönnek a vb-re
George McPhee, Brad Treliving, Doug Armstrong és Scott Salmond kapott helyet a világbajnoki címvédő csapatvezetésében. Az edzői stábot később jelölik ki.
A csapatot irányító szakemberek kinevezését a Hockey Canada elnöke, az Oilers és a Rangers korábbi mestere, Tom Renney jelentette be.
George McPhee 1992 és 1997 között Vancouverben dolgozott, majd 17 évet húzott le menedzserként Washingtonban. Tavaly szeptemberben áttette a székhelyét Brooklynba. Az Islanders kötelékében dolgozó szakember jelenleg általános igazgatóként van a csapatnál. Az egykori Hobey Baker-díjas játékos 2015-ben tanácsadóként tevékenyen részt vett a kanadai csapat Spengler Kupa-győzelmében.
Brad Trelivingnek aktív játékosként több alsóbb ligás csapatban megfordult. A 46 éves szakembernek tízéves NHL-es múltja van, hét évet dolgozott Phoenixben, majd három évvel ezelőtt Calgaryba tette át a székhelyét. Treliving is dolgozott már korábban a kanadai válogatottnál, 2014-ben a világbajnokság idején, 2013-ban a Spengler Kupa során volt a csapat második számú menedzsere. McPhee-vel megosztva lesznek az orosz vb GM-jei.
A négy szakember közül egyértelműen Doug Armstrong (a Szocsi olimpia aranyérmét ünneplő képen a stábban jobbról a második) a legnagyobb név, aki 2010 óta a St.Louis Blues menedzsre. Az NHL-ből Stanley Kupa-győzelemmel (1999) és az év menedzsere díjjal (2012) is büszkélkedő Armstrong 2001 óta dolgozik a kanadai válogatott mellett, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de hatalmas sikerekkel. Egy vb-aranyérem és két ezüst mellett két olimpiai aranyérmet is fel tud mutatni 2010-ből és 2014-ből. Őt vezető tanácsadóként alkalmazzák a 2016-os világbajnokságon.
Scott Salmond 15. idényét kezdi a kanadai válogatott mellett, az ő kezében futnak össze a szálak a napi ügyintézés során. A 45 éves szakember munkája azonban nemcsak a felnőtt férfi válogatottra terjed ki, hozzá tartoznak a junior, az U18-as és a paralimpiai sledge hoki válogatott napi teendői is.
A kanadai válogatottnál a következő lépés az edző stáb megnevezése lesz.
Szentpéterváron Kanada lesz Magyarország második ellenfele májusban.
További cikkek
- A Washington kinevezte, a Nashville kirúgta edzőjét
- Munkaszüneti napot ért a lett válogatott történelmi bronzérme
- Hatgólos sikerrel jutott Stanley Kupa-döntőbe a Vegas
- Arturs Silovs a világbajnokság MVP-je
- Rubins bombája bronzérmet ért Lettországnak
- Kanada–Németország 5-2
- Lettország–Egyesült Államok 4-3
- Szélig Viktort beiktatták az IIHF Hall of Fame-be
- Kiharcolta a hatodik meccset a Dallas