Vas Jánosék alulmaradtak az osztályozó első körében

   

A Slavia a címvédő Litvínov otthonában kapott ki 4-2-re.

Az osztályozóban a e két csapat mellett a szintén az első osztályból érkező Karlovy Vary és a másodosztályú Dukla Jihlava szerepel, a négy csapat 12 meccset játszik, vagyis mindenki mindenkivel két oda-vissza kört megy. Kedden az első találkozót rendezték, melynek során a Slavia ahhoz a Litvínovhoz látogatott, amely tavaly még bajnoki címnek örülhetett. Az első harmad nem hozott gólt, a másodikban viszont a hazaiak kettőt is lőttek. A második után a Slavia 40 másodperc alatt szépített, de az utolsó húsz percben a kezdésbe belealudt a Slavia, 19 másodperc alatt gólt kaptak és ismét kétgólos volt a különbség. Az 53. percben büntetőből szépítettek a prágaiak, így a vége újra nagyon szoros lett. Az utolsó percben kapusukat lehozva rohamoztak Vas Jánosék, ebből azonban ők kaptak gólt, így alakult ki a 4-2-es végeredmény. Vas János 15 és fél perc jégidőt kapott, pontot nem szerzett. A másik mérkőzésen a Karlovy Vary 6-3-ra győzte le a Dukla Jihlavát, a következő fordulóban Vasék a másik első ligából érkező csapatot fogadják.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 23 4 3 7
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 5. 50 6 8 14
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 36 19 20 39
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 45 5 4 9
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 2. 56 12 40 52
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 23 7 6 13
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sági Martin VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 12 1 3 4
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 8. 49 5 9 14
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 28 2 5 7
Klagenfurt EBEL 2. 14 1 4 5
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 39 11 15 26
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 47 11 28 39
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum