A Magyar Kupa jó folytatása lesz a bajnoki döntőnek

   

Miskolcon a bajnokság megnyerését követően az ünneplésen volt a hangsúly, azonban az elmúlt napokban újra az edzésé a főszerep. Nem csoda, arra készülnek, hogy akár a Fehérvár EBEL-keretét is legyőzzék a döntőben.

Szerda este kiderült, hogy az Újpest legyőzésével a Debrecen bejutott a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőjébe. A hosszú selejtezősorozatot követően így már teljes a mezőny: a címvédő DVTK Jegesmedvék mellett a MAC Budapest,  a Debreceni Hoki Klub és a Fehérvár AV19 csapatai mérhetik össze erejüket a Tüskecsarnokban.

Csütörtök délelőtt Hetthéssy Zoltán vezényletével kiváló hangulatú sajtótájékoztató keretében a csapatok edzői és játékosai számoltak be arról, hogy mit várnak az előttünk álló hétvégétől. A DVTK képviseletében Jukka Kontsas edző és Gőz Balázs hátvéd volt jelen, míg a MAC Budapestet Majoross Gergely vezetőedző, Tokaji Viktor csapatkapitány és a fiatal tehetség, Stipsicz Bence képviselte. Debrecenből Hegedűs Koppány csapatvezető volt jelen a rendezvényen, míg fehérvári részről Hannu Jarvenpaa vezetőedző és Benk András csapatkapitány válaszolt a kérdésekre.

A nyitóbeszédet Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke tartotta, aki elsősorban megköszönte a szponzorok (Euroaszfalt, CCM) támogatását, emellett értékelte, hogy a csapatoknak és a magyar jégkorongnak mit jelenthet ez a hétvége: “Mindig rendkívül jó érzés azt kijelenteni, hogy A csoportos világbajnokságra készül a magyar válogatott. Ennek függvényében megfelelő felkészülési lehetőséget szeretnénk biztosítani a játékosok számára, és meglátásom szerint a négyes döntő kitűnő lehetőség lesz arra, hogy a játékosok további tétmérkőzéseken vegyenek részt. A válogatott kerete bő, minden jégkorongozónak az a célja, hogy a helyét megszilárdítsa a keretben, biztos vagyok benne, hogy a csapatoknál rendkívül kemény munka zajlik. Emellett úgy gondolom, hogy a Magyar Kupa tökéletes folytatása lesz a bajnoki döntőnek, a színvonal is emelkedhet azáltal, hogy fehérvári részről az EBEL-csapat tagjai is részt vesznek a mérkőzéseken. Szót kell ejtenünk a Tüskecsarnokról, kiváló alkalom lesz a hétvégi a szurkolók számára, hogy megismerjék ezt a csodás komplexumot. A bajnoki elődöntőn már előfordult, hogy ki kellett rakni a megtelt feliratot, bízom benne, hogy ez újra megismétlődik, és a rajongók hasonlóan magas színvonalú meccseket élvezhetnek majd.”

Hetthéssy Zoltán ezt követően Jukka Kontsas miskolci másodedzőt kérdezte arról, hogy mit vár a hétvégétől: “Úgy gondolom, hogy a csapat készen áll a kihívásra, a bajnokság megnyerését követően az ünneplésen volt a hangsúly, azonban az elmúlt napokban újra az edzésé a főszerep. Nem volt könnyű felpörögni, hosszú szezonon vagyunk túl, de címvédőként csakis a kupa megvédése lehet a célunk, habár nem lesz könnyű feladat. A felállásunkban számos variációt alkalmazhatunk, még nem döntöttük el, milyen légiós bekkpárokkal vágunk neki a kupának.”

Ezután a MAC Budapest vezetőedzője, Majoross Gergely mondhatta el, milyen szereplést vár a hazai rendezésű kupán: “Hosszú és sikeres szezonon van túl az alakulat, habár a végén nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerettük volna. Az ünneplés természetesen nálunk sem maradhatott el, majd a srácok kikapcsolódással töltötték a döntő utáni napokat, így nekünk is vissza kell találnunk a munka útjára. A jelek szerint a játékosoknál sikerült elérnem azt, hogy kellőképp felpörögjenek erre az év végi eseményre. Nekünk ez a hétvége kiváló lehetőség lesz arra, hogy javítsunk, vagy akár azt a kiváló eredményt, amit elértünk a bajnokságban, még egy picit megfejeljük. Örülünk annak, hogy a magasabb szintről érkező Fehérvárral csaphatunk össze az első körben. Egy fájó hiányzónk van, Tomás Klempa személyében, a többiek szerencsére egészségesek, és a lelkesedésünk is töretlen.”

A Fehérvár az EBEL rájátszásába idén nem verekedte be magát, de a Magyar Kupa lehetőséget ad arra, hogy kozmetikázzanak a játékosok a szezon összképén. Hannu Jarvenpaa várakozásait hallhattuk: “Természetesen szeretnénk megnyerni a kupát, de tisztában vagyunk azzal, hogy rajtunk kívül még három csapatnak ugyanez a célja. Az szezonunk sajnos korábban ért véget, mint ahogyan azt szerettük volna, ezért új célokat kellett kitűznünk, ami a Magyar Kupa elhódítása lett. A csapat háza táján sajnos akadnak problémák, Frank Banham és Kóger Dániel is sérüléssel küszködik, így ők maximum hot-dogot ehetnek a Tüskecsarnokban.” Az EBEL- és a MOL ligás játékosok megoszlását nem szerette volna elárulni a finn mester, de ennyit hozzátett: “Többnyire az osztrák ligás játékosok alkotják majd a sorokat, a MOL ligás jégkorongozókkal kiegészülve. Egy csapat vagyunk, de többet nem mondhatok, mert Majoross Gergely itt ül mellettem.”

Végül, de nem utolsósorban Hegedűs Koppány kapott szót. A hajdúsági alakulat szerdán biztosította részvételét a döntőben. Nagy lehetőség ez a Debrecennek, hiszen remek munka zajlik évről évre a hajdúsági fővárosban, és a kupaszerepléssel a szezont meg lehet koronázni, ahogy egy éve Székesfehérváron is tették: “A tavalyihoz képest sikeresebb szezonon vagyunk túl, szeretnénk a kupában is jobb eredményt elérni, mint az előző évben, bár nagyon nehéz lesz, hiszen a Miskolccal kell játszanunk. Az mindenképp mellettünk szól, hogy tétmérkőzésekből nem szenvedtünk hiányt az utóbbi időben, folyamatosan mérkőzésben vagyunk. Hári Norbi biztosan nem tud jégre lépni, emellett Könczei Áron húzódás után ma végzett először teljes értékű edzésmunkát. Sajnálatos módon Dancsfalvi Norbertnek koponyaröntgenre kellett mennie a tegnapi meccset követően, az ő állapotáról még nem tudok biztosat mondani.”

Az edzők értékelései után a játékosok előtt adódott lehetőség, hogy értékeljék az előttük álló eseményt. Elsőként a miskolciak válogatott bekkje, Gőz Balázs kapott szót, hogy elmondhassa várakozásait az elődöntőről a közönségnek: “Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Debrecennek plusz motivációt jelent, hogy visszavághassanak nekünk a playoffban elszenvedett vereségért. Emellett folyamatosan játékban vannak, de mi is keményen dolgozunk és teljes erőbedobással fogunk küzdeni a jégen.”

A MAC csapatkapitánya, Tokaji Viktor rendkívül sikeres pályafutást tudhat magáénak. Számos nagy csatát átélt az elmúlt években, azonban az elődöntő számára is tartogat külön izgalmakat, hiszen egykori csapattársai ellen kell bizonyítania: “A legkomolyabb magyar csapattal csapunk össze szombaton, számomra külön pikantériája lesz a találkozónak, hiszen nyolc évet lehúztam Székesfehérváron. Az előző szezonban Benk Andrással még csapattársak voltunk, pár nap múlva pedig mindketten csapatkapitányként próbáljuk segíteni saját egyesületünket. Komoly mérkőzésekre számítok, biztos vagyok abban, hogy különleges hangulatú meccseket élhetünk át. A MOL Ligában már bebizonyosodott, hogy meg tudjuk tölteni a csarnokot. Sérülésmentes hétvégét kívánok minden csapatnak, remélem, sok szép élményben lesz részünk.”

A szapporói hős után egy fiatal tehetség mondandóját hallhattuk, akinek az idei szezon hatalmas áttörést jelentett a karrierjében. Stipsicz Bence a MOL Liga elődöntőjében már rengeteg borsot tört a fehérváriak orra alá, kiváló teljesítménnyel segítette a budapestieket. Kíváncsian vártuk, mik a tervei szombatra: “Miután véget ért a szezon, egy csapatvacsora és ünneplés keretében eresztettük ki a gőzt. Kedd óta keményen edzünk, hiszen nehéz ellenfél ellen kell bizonyítanunk. A bajnokságban szépen csillog az ezüst, de a kupában tenni szeretnénk érte, hogy javítsunk a szezonunkon. A Fehérvár elleni elődöntőkben jól ki jött a lépés, most is az a célom, hogy hasznos játékosa legyek a brigádnak.”

Benk András idén számos alkalommal csapatkapitányként vezette ki a Volánt a jégre. Az élet a legnagyobb forgatókönyv író, ahogy mondani szokás, két jó barát, Tokaji Viktor és Benk András egymás ellen játszik a hétvégén. Na de mi fog történni akkor, ha Benk Andrásnak a MAC csapatkapitányát kell leütköznie? Nos, most a Volán C betűsétől választ kapunk: “Hatalmas megtiszteltetés, hogy én viselhetem a C betűt, mivel sajnos Frank Banham megsérült. Tavaly még Tokaji Viktor vezette ki a csapatot a jégre, idén én fogom. Rengeteg mérkőzésen küzdöttünk egy cél érdekében, a jégen kívül is barátok vagyunk. Azonban ha őt kell leütköznöm szombaton, akkor ugyanúgy meg fogom tenni, mintha bárki más ellen tenném. Fontos számunkra a kupa, javítani szeretnénk az elmúlt évekhez képest, mivel a legutóbbi két szezonban nem jött ki a lépést a kupadöntőben.”

Így értékeltek tehát az érintettek, kíváncsian várjuk, hogy meg tudja-e tölteni ez a kiváló sportesemény újra a Tüskecsarnokot. A csapatoknak a feladat adott, azt kell nyújtaniuk, amit eddig megszoktunk tőlük, és remélhetőleg minden hokiimádó számára igazi jégkorong csemege lesz az előttünk álló hétvége.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum