A magyar hoki többet ér annál, mint amennyire tartjuk

Ha a vége jó, minden jó ? tartja a mondás. A magyar jégkorongszezon vége igazán jónak ígérkezik.

Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy a magyar jégkorong-bajnokság elődöntője fényképes címlapsztori legyen a sportnapilapban. 2016. március 11-én ez a pillanat is elérkezett, még ha csak a második legnagyobb fotó virított is a címlapon, és az is hajtás alatt. Sok dolog szerencsés együttállására volt szükség, hogy így legyen, mindez azonban semmit nem von le a történtek értékéből. Nemcsak a sportújság címlapfotója mutatja, hogy sikerült megugrani egy akadályt, hanem a sok egyöntetűen elismerő vélemény is. Ki gondolta volna pár éve, hogy az EBEL-hez szokott fehérvári törzsszurkoló egyszer azt mondja a fiatalok MOL Liga-meccséről, hogy lenyűgözte a tempó? Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor egy MOL Liga-mérkőzésre egy nappal a meccs előtt ki kell tenni a megtelt táblát Budapesten?

Persze, hogy kellett ehhez a Fehérvár első csapatának elfuserált szezonja, ami miatt nem volt vetélytársa a MOL Ligának, de kellett az A-csoportos világbajnoki részvétel miatt fokozódó figyelem, valamint az is, hogy a párharcot két olyan csapat vívja, amelyek az utánpótlásban nagyokat csatáznak évek óta. Így azt sem lehetett mondani, hogy a MAC?Volánnak nincs múltja, hiába volt szó újoncokról.

A lényeg azonban az, hogy a MAC Budapest és a Fehérvár MOL ligás csapata küzdelmük során megmutatták mindazokat az értékeket, amelyek a magyar bázisú bajnokságban már régebb óta ott vannak, és amelyeket – ki tudja, miért? – sokszor magunk sem akarunk észrevenni.

Fotó: Mudra László (MAC)

Többen is elmondták a párharc kapcsán ? néhány meccsel ezelőtt mi magunk, legutóbb pedig a liga elnöke ?, hogy a MOL Liga szintet lépett. Szerintem ez elsősorban azt jelenti, hogy végre sikerült áttörni a nyilvánosságban érvényesülő versenyhátrányt, és a két csapat csatája ki tudta elégíteni a mégoly kényes ízlésű műértők igényeit is. Az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem, óriási fordulatok, vérre menő, ám sportszerű harc ? tehát csupa olyan dolog jellemezte az elődöntőt, amelyek kifejezetten médiaképessé tették, és ezzel egyszersmind régóta velünk élő dogmák is megdőltek.

A szubkultúrán kívüliek számára is kiderült, hogy a magyar jégkorong klassz sport. Kiderült, hogy a MOL Liga meccsein is tövig lehet rágni a körmöket az izgalomtól, kiderült, hogy itt is az egekbe tudnak csapni a szenvedélyek.

Kiderült, hogy lehet fejlődni a MOL Ligában.

Kiderült, hogy a rendszeresen az osztrák bajnokságból érkező játékosok sem tudnak maguktól értetődő természetességgel meccseket eldöntő tényezővé válni az itthon játszókkal szemben. Kiderült, hogy a hazai bázisú liga is képes dugig tölteni a lelátókat. Kiderült, hogy a termék, amit MOL Ligának nevezünk, tud piacképes lenni. Kiderült, hogy itthon is van minőségi élet a jégkorongsportban.

E sorok szerzőjét sokszor mosolyogták meg korábban, amikor arról beszélt, hogy a magyar bázisú versenysorozatnak vannak értékei, amelyek apró lépésekkel, közös munkával, sok erőfeszítéssel verseny- és médiaképes, minőségi sorozattá tehetik azt. Bár még nem lehetünk teljesen elégedettek, de a csütörtök este véget ért párharc rengeteget megmutatott abból a potenciálból, amelyek igenis benne vannak a MOL Ligában.

Az elődöntőn túl vagyunk, de máris kezdődik a döntő, aztán jöhet a Magyar Kupa végjátéka, amelyektől hasonló élményeket várunk. De a magyar hoki saját erejéből már megmutatta: sokkal többet ér annál, mint amennyire tartjuk.