A MAC egy győzelemre áll a MOL Liga döntőjétől

   

Vasárnap Fehérváron tovább fokozódnak az izgalmak a liga elődöntőjében, pedig azokban eddig sem volt hiány. A házigazdák a hetedik meccsért küzdenek.

A negyedik után, amelyet 8-2-re nyert a Fehérvár, Majoross Gergely, a MAC vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy a playoffban teljesen mindegy, hogy egy vagy hat góllal nyer az ellenfél. Mi az ötödik meccs előtt szelíden ugyan, de vitatkoztunk kicsit ezzel az állítással. Utána azonban hiba volna nem belátni, hogy ennél nagyobbat aligha tévedtünk volna. A MAC 1-3-as állásról tudott fordítani, nemhogy hosszabbításra mentette a meccset, de rendes játékidőben múlta felül ellenfelét. Mindennek a második harmadban nem sok nyoma volt, úgy sem, hogy a játékrész második felében már éledezett a MAC. Nagyon jó látni, hogy egyik csapat sem hajlandó behajtani fejét a nyaktilóba, a legreménytelenebb helyzetekben is képes megrázni magát, és kihasználni ellenfele legapróbb megingásait is. A magyar jégkorong egyik legalapvetőbb karakterének továbbélését látjuk az új nemzedék csapataiban: a megalkuvást nem ismerő küzdeni tudást. Ettől is olyan kivételesen jó ez a párharc.

Mind e mögött azonban rengeteg munka rejlik a szakvezetés részéről, ezek a tulajdonságok ugyanis nem képződnek meg maguktól a játékosokban. Külön öröm, hogy ebből a légiósok mellett mindkét csapatban kiveszi részét a magyar mag is. A harmadik meccsen 4-0-s MAC-előnynél Vincze gólja fújt riadót a többieknek, a mindent eldöntő találatot Bartalis vitte be, de asszisztos volt Becze, Varga Arnold és Vokla is. Az ötödik meccsen kiemelkedett a 19 éves hátvéd, Stipsicz Bence, aki gólt is lőtt és gólpasszt is adott az utolsó harmadban, de Terbócs is büszke lehetett a teljesítményére, ő két assziszttal zárt. Majoross Gergely is felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét csapat nagyon fiatal, talán ennek is tudható be, hogy hullámvasút a rájátszás. Ha jól számoltunk, a csütörtökön pályára lépő MAC átlagéletkora 25 év körül volt, a Fehérváré 22,5. Egy rutinosabb csapat talán magabiztosabban húzná ki a kritikus pillanatokat, de másrészt a fiatalos lendületnek és hitnek kiemelkedő szerepe van a vesztes állások megfordításában.

MACAVS SF2 5

Fotók: Mudra László (MAC)

Nagyon érdekes lesz látni, hogy a tétek emelkedésére hogyan reagálnak a fiatalok. Az eddigi feszültség majdhogynem semmi lesz ahhoz képest, amely annak következtében vár ránk, hogy a MAC egyetlen lépésre áll a döntőbe jutástól. Ha eddig „csak” tilos volt hibázni, akkor vasárnaptól ez tilos és életveszélyes – természetesen elsősorban a Fehérvár számára. Abban viszont Tyler Dietrichnek van igaza, hogy a hatodik mérkőzést így is, úgy is le kellett volna játszani, ott meg mindenképpen győzni szerettek volna, ezért a MAC csütörtöki sikere sok változást nem hozott a csapat vasárnapra vonatkozó terveit illetően. A Fehérvár mestere egyébként a 3-1-es vezetés ellenére sem volt elégedett a mutatott játékkal. Ezt nem részletezte a MOL Liga TV kamerái előtt, kívülről azonban úgy tűnt, a vezetés elsősorban annak volt köszönhető, hogy hátul jobban zártak, hamarabb visszaértek a játékosok, mint a túloldalon. Rajna és Bálizs egyaránt parádéztak, a két kapus a párharc viszonylag kevesebb figyelmet kapó hősei közé tartozik, de utóbbit gyakrabban hagyták magára a társak az ötödik mérkőzésen, legalábbis annak első felében. Rajtuk továbbra is sok fog múlni, ahogy mindenkin és minden egyes apróságon is.

A vasárnapi meccsre készülődés közben az egyik legnagyobb kérdés, hogy vajon mikor térhet vissza a jégre a Ferencváros elleni negyeddöntőben megsérült, de Tyler Dietrich elmondása szerint jó ideje a csapattal készülő Chris Bodo. Ha ő jön, újra összeállhat a MOL Liga egyik legeredményesebb duója, Brance Orbannal, ráadásul nagyban tágítaná a taktikai repertoárt és növelné a variációs lehetőségek számát Dietrich számára.

A két vezetőedzőt már sokszor kérdeztük és rengeteg megtudtunk Majoross Gergelytől, illetve Tyler Dietrichtől. A hatodik összecsapás előtt a stábban utánuk következőkkel, állandó segítőikkel, Énekes Lajos és Svasznek Bence edzővel beszélgettünk.

A Fehérvár felnőttcsapatainak állandó mestere, Énekes Lajos nagyra értékeli a MAC-cal vívott elődöntőt. “A döntőbe jutásért vívott párharc minősége minden képzeletet felülmúl ez idáig. Mindkét alakulat – hogy úgy mondjuk – emberére akadt. Mindenkinek a legtöbbet kell megmutatni a tudásából ahhoz, hogy közelebb kerülhessen a céljához. Ennél eredményesebb, hatékonyabb képzés nem létezik. Tudni kell alkalmazkodni az adott szituációkhoz, amik pillanatról pillanatra változnak. Ha ezt nem megfelelően reagáljuk le, azonnal bűnhődünk miatta. Ez természetesen fordítva is igaz. Mindezt maximális fizikai és mentális terhelés mellett. Azok a fiatalok, akik részesei ennek, olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, ami anélkül hogy ezt átélnék, nem lehetséges. Ezt segíti a szezonban eddig nem tapasztalt méretű fantasztikus közönség is. Természetesen az eredmény alakulhatott volna úgy, hogy számomra jobban tetsszen.”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

3-2-re vezet az ellenfél, így érthető az utolsó megállapítása. Az azonban már más történet, amire vasárnap kerül sor. “Ha vasárnap megmutatjuk, hogy az előző mérkőzésünkön is tanultunk valamit, akkor már jól alakulhat az eredmény része is. A tét ugyanaz maradt. A döntőbe jutás. Ennek a feltétele sem változott. Négyszer kell legyőzni az ellenfelet. A rendelkezésre álló mérkőzésszám már nem tud változni. Ez viszont épp elég nekünk. Az első lépés a célunk eléréséhez a vasárnapi mérkőzés. Hazai pályán már mutattunk jó dolgokat. Most ennél egy kicsit többet kell teljesítenünk. Eddig sem becsültük le az ellenfelünket, miért is tettük volna, de nem mindig jól reagáltunk adott szituációkban. Az elszántsággal nem lesz problémánk. Úgy gondolom, nagyon kemény összecsapáson kell holnap továbblépnünk.”

Adódik a kérdés, milyen szerep jut számára Tyler Dietrich vezetőedző mellett. Mi a feladata az edzéseken és a meccseken? “Tylerrel jó pár éve kezdődött a munkakapcsolatom. Az érkezésekor ő is segítette a mi munkánkat az EBEL-csapat fizikai felkészítése kapcsán. Nem sokkal később utánpótláscsapat irányításával bízták meg. Élt a lehetőséggel, jól dolgozott, eredményeket ért el, és azóta is ezek a játékosok alkotják a csapata magját. Tisztelik a játékosok, elfogadják, bíznak benne. Sok munkája van ebben. Én a MOL Liga-csapat megalakulásával kerültem mellé. Ezt a felnőttbajnokságokban szerzett tapasztalataim indokolták. Már a nyári felkészítő munkát is együtt csináltuk végig, és már itt nyitott volt az együttműködésre. Felkészült, ambiciózus, céltudatos. Mindenben kikéri a véleményemet, utána dönt. Mindketten tudjuk a feladatunkat. Bizonyos pozíciókat én vezényelek a mérkőzések közben, de mindig az előre megbeszélt forgatókönyv mellett. Edzéseken ő inkább a jeges oldalt irányítja, rám bízza a konditermi feladatokat. Remélem, az eredményeinkkel is tudjuk igazolni, hogy ez egy jól működő felállás.”

A MAC Budapestnél Svasznek Bence áll a kispadon Majoross Gergely mellett. A két tréner sokat játszott együtt korábban, csiszolódniuk egymáshoz aligha kellett. Az egykori hátvéd semmivel sem kevésbé lelkes a playoff eddigi alakulása miatt, mint kollégája. “Gyönyörű ez az elődöntő, ez a rájátszás. Ez a szezon sava, borsa, az egész idényben azért dolgoztunk, hogy ha lehet, az utolsó 10-15 mérkőzés, a szezon vége ilyen legyen. És ez még csak az elődöntő. A döntő csak ez után következik. A finálé hasonló lesz, remélem, a mi fűszerezésünkkel, a végletekig kiélezett. De bármelyik csapat is jut tovább, méltó ellenfél lehet a Miskolc számára.”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

A MAC szakembere kitért arra is, mi lehet fontos vasárnap. “Ebben a szakaszban nem olyan sűrűn vannak meccsek, mint az elején, most háromnaponta játszunk, ami a rövidebb padunk miatt nekünk kedvez, egy szavunk sem lehet.”

A munkamegosztásban itt is a másodedzőé a hátvédek irányításának feladata a meccseken. “Szabad kezet kapok a vezetőedzőtől. Nem nagy ördöngösség a feladatom, mivel három bekkpárral játszunk, őket forgatom. Az emberelőnyöket és -hátrányokat pedig előre megbeszéljük. Természetesen van, amikor a nagy tapasztalattal rendelkező topbekkeket visszaküldöm duplázni. Ha Majoross Gergely lát valamit, akkor szól, hogy változtassunk. Ha jól emlékszem, az elődöntő öt meccse alatt egyszer fordult elő ilyen. Megbízik bennem, jól tudunk együtt dolgozni. Ő olyan szakember, aki mindent szeret a kezében tartani. Az edzéseket döntő többségükben ő vezeti. Persze vannak feladatok, amiket én magyarázok el, és a videóelemzéseket is közösen egyeztetve végezzük. De Mogyi az alfahím a csapatban, kézben tartja a dolgokat és irányít.”

A mérkőzést a MOL Liga Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–MAC 2-1

   

Rajna Miklós védései, a gyenge MAC-os helyzetkihasználás és a rengeteg támadóharmadbeli szabálytalanság eredményezte, hogy a vendégcsapat nyomása ellenére sem tudott egyenlíteni az utolsó harmadban. Szerdán jöhet, amire szinte mindenki vágyott: a hetedik, mindent eldöntő mérkőzés.

Ismét telt ház várta a MAC vendégjátékát Székesfehérváron. Egy EBEL-hokikultúrájú jégcsarnokban komoly elismerés ez egy újonccsapat részére. Tempós támadó- és kissé zavart-bizonytalan védekező játékot mutattak a csapatok az első harmadban. Mindkét vezetőedző variált valamennyit a sorokon, Tyler Dietrichnek kényszerből is ezt kellett tennie – Vokla és Tóth Gergő betegsége miatt –, de egy füst alatt szétszedte a Sárpátki, Bartalis, Becze triót is. Majoross Gergely Niko Saarenpaa-t Tomas Klempa és Jeff Hayes mellé tette, Ian McDonald pedig Nagy Krisztiánnal és Terbócccsal ment. Az első gól a MAC finn és szlovák csatárának összjátékából született, utóbbi alaposan megugrasztotta Rajna kulacsát, majd a következő kettőben Sárpátki Tamás vállalt főszerepet. Előbb lényegében egyedül oldotta meg a 88-as, majd Varga Arnold tökéletes lövésénél jegyzett asszisztot. Még csak a 8. percnél jártunk, amikor már 2-1 állt a táblán. A folytatásban is gyakran alakultak ki helyzetek – sőt ziccerek –, ezeket azonban egyik csapatnak sem sikerült gólra váltania, noha egyik és másik is közel állt ehhez jó néhányszor. Összességében inkább a Volán dominált, az egygólos előny megfelelt a játék képének ebben az időszakban.

A második harmadot egy gyenge Volán-előny vezette be, amelynek utolsó pillanataiban azonban Szabó Krisztián került az üres kapuval szembe, de fölé lőtte a korongot. A Fehérvár ebben a harmadban visszább állt, inkább a MAC próbálkozott a támadásépítéssel, de nem igazán tudott komoly lehetőségeket kialakítani. Majoross Gergely csapata a letámadás eszközével is sokszor élt, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Eleinte azonban a hazaiak kontráiban több veszély volt. Már a játékrész felénél úgy tűnt, hogy a két csapat egymás taktikai zsákutcájába jutott, átmenetileg elfogyott az ötlet. Ment a darálás, de semmi több, a legkevesebb hokit talán ez a harmad hozta az egész döntősorozat folyamán. Az azonban feltűnt, hogy a volánosok feljebb csavarták az agresszivitásgombot, jóval többször fejeztek be ütközéssel akciót, mint korábban. Szabó Krisztián járt az élen ebben, folyamatosan keményeket adott a MAC-osoknak, jó értelemben véve provokatívan hokizott. Aztán Olsonnal emberére akadt, ekkor elfogyott a tudománya, kétszer is lepattant a jókötésű légiósbekkről. Parázslott a levegő, és amikor Hayes vállal palánkra lökte ellenfelét, közel kerültünk az elődöntő első ökölpárbajához. Varga bottal ütéssel torolta meg Hayes akcióját, aztán mindenáron verekedni akart, de nagyon jól fogta meg a feleslegesnek látszó kezdeményezést a játékvezetői négyes. Megállt a gólgyártás, és az utolsó két percig helyzet sem akadt. Akkor azonban könnyen egyenlíthetett volna a MAC. Saarenpaa ziccerben vezette Rajnára a korongot a 39. percben, rég akadt ekkora lehetőség a meccsen, de a Volán kapusa magabiztosan fogta a pakkot. Mestyán a playoff open ice hitjét osztotta ki, Szabó Dániel bánta, de állta becsülettel. Három nagy Rajna-védéssel zárult a periódus, pillanatokon belül Olson, Klempa és megint a hátvéd lőtt kapura. Közben még egy Bálizs–Becze páros mutatvány borzolta a kedélyeket, a fehér mezes kapus bárddal igen felesleges mozdulatot tett, rápaskolt Becze lábára, aki hatalmasat esett. A bírók nem ítéltek semmit. Az eset miatt Bálizs válogatott szitkok közepette vonulhatott az öltözőbe, amelynek bejárata éppen a Volán-tábor alatt található.

Bemelegítésként Becze, Bartalis akció végén levegőben lógott a hazai gólszerzés, Tokaji Viktor szabálytalansága is kellett ahhoz, hogy ez elmaradt. Bartalis a a vasnak esett, le kellett segíteni, de szerencsére gyorsan vissza tudott állni. Az emberelőny egy Orban-helyzettel indult, nem is volt benne több aztán. A harmadik harmadra szerencsére visszataláltak a csapatok a jégkoronghoz, megnyugodtak az öltözőben. A MAC rengeteget tett az egyenlítésért, a Volán jobbára az ellenféltől ajándékba kapott előnyökből alakított ki komolyabb szituációkat Bálizs kapuja előtt. Klempa és Nagy Krisztián is többször megszerezhette volna a második MAC-gólt, de nem tette egyikük sem. Sokszor beszorította ellenfelét a MAC a kapuja elé, de gól ezekből a nagy helyzetekből sem született, pontatlanok voltak a befejezések és Rajna is résen volt mindahányszor. Elsősorban Bartalist nem tudták tartani McDonaldék, a fürge csatár ellen előbb ő, majd Hayes követett el szabálytalanságot, ráadásul megint csak a támadóharmadban. Az utóbbi nagyon sokba került, alig maradt idő utána, és már nem is jutott lehetőséghez a MAC. A Volán rutinosan megölte a hátralévő időt, és behúzta a hatodik meccset 2-1-re, 3-3-ra alakítva ezzel a párharc állását.

Mindkét csapat mindent bevetett ezen a találkozón, repültek a sallerok, a botok, a bárdok, a bodicsekek és a hitek, estek-keltek a felek, elmozdultak a kapuk, de a két egyforma csapat meccsét ezúttal Rajna Miklós átlagon felüli formája, a pontatlan MAC-os támadásbefejezés és a sok támadóharmadbeli fegyelmezetlenség okán a Fehérvár nyerte, egy gyors gólváltás után gólcsendben zajló hatodik meccsen, 2-1-re. Eddig mindkét fél megnyerte mindhárom hazai mérkőzését. Szerdán a Tüskecsarnokban dől el, ki lesz a Miskolc ellenfele a jövő szombaton rajtoló MOL Liga-döntőben.

MACAVS SF1 22

Fotó: Gróf Barbara

Eljött az, amire mindenki várt, rajtunk kívül

   

Amikor gyerekkoromban játszottunk a haverokkal, akkor is mindenki a hetedik meccsen akart hős lenni. Dietrich és Majoross értékelése 3-3 után.

Tyler Dietrich (vezetőedző, Fehérvár): Micsoda győzelem! Megvolt minden ebben a meccsben, ez egy igazi csata volt, harc, folyamatos küzdelem. A harmadik harmadban nagyon a kapunkhoz szögezett minket a MAC, ez is mutatja, milyen értékes győzelem ez. Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. A közönségünk mindig extra energiát ad. Jön a hetedik mérkőzés. Minden jégkorongozó álma ez. Amikor gyerekkoromban játszottunk a haverokkal, akkor is mindenki a hetedik meccsen akart hős lenni, Gretzky vagy Lemieux módjára az utolsó meccsen tenni valami olyat, ami a történelemkönyvekbe bekerül.  Hát most ezeknek a srácoknak lesz lehetőségük ilyet tenni, ez a sava-borsa ennek a játéknak. Úgyhogy nagyon várom a MAC elleni utolsó meccset.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): A legtöbb mutatóban mi voltunk a jobb csapat, és többet kívánni sem nagyon tudok a csapatomtól, mint amit itt ma jégre vitt. Sajnos épp a legfontosabb mutatóban nem mi voltunk a jobbak, és az a lőtt gólok száma. Eljött az, amire mindenki várt, rajtunk kívül, hogy lehessen egy hetedik meccs. Biztos vagyok benne, hogy ha mi még egyszer így tudunk hokizni, ahogy most, akkor otthon el tudjuk dönteni ezt a szériát a javunkra. Az emberelőnyös játékunknak nyilván jobbnak kell lennie, mint amilyen ma volt, és akkor biztos vagyok benne, hogy eredményesek tudunk lenni. Amikor az első meccs után azt mondtam, hogy hosszú széria lesz, azért reméltem, hogy nem lesz ilyen hosszú. Ugyanakkor voltak olyan stádiumai a szériának, amikor azt mondtam volna, hogy boldog leszek, ha hét meccsig megyünk. Igazi hullámvasútszéria ez mindkét csapatnak, elsősorban érzelmileg. Most rendkívül egyszerű a helyzet, egyetlen meccs maradt a mi pályánkon, és aki nyer, az továbbjut.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2786 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Váczi, Pálkövi.
Rajna: 97,1% (Kalnins)
K
Bálizs: 92,3% (Zaka)
Krogh, Reiter A., Holmberg, Shupe, Orban
1
Nagy P., Tokaji, Silló, Németh A., Hayes
Varga A., Szaller, Bartalis, Becze, Vincze
2
Quinn, Mestyán, Nagy K., McDonald, Egyed
Szabó Dániel, Láday, Szabó K., Grieve, Sárpátki
3
Pozsgai, Olson, Klempa, Roczanov, Tóth R.
Arany M., Reiter R., Reisz, Kocsis, Hamvai
4
Stipsicz, Szappanos, Saarenpaa, Terbócs, Schmál
Dietrich Tyler, Énekes Lajos
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:18 MÚB Klempa Saarenpaa
1-1 05:14 FHA Sárpátki Szabó Dániel Arany M.
2-1 07:43 FHA Varga A. Sárpátki Grieve
26 Kapura lövések száma 34
4 Kiállításpercek 14

A Fehérvár–MAC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum