Perry döntött a kaliforniai rangadón

   

Az Anaheim csatára egy gólpassz mellett pályafutása kilencedik tripláját ütötte. Lezárta rossz sorozatát a Minnesota.

A Los Angeles sem tudta megállítani az Anaheimet, amely egymás után nyolcadik sikerét jegyezte. A Ducks nyerőembere Corey Perry volt, akinek az első két találatát még kiegyenlítették a vendégek ám a harmadik gólra már nem volt válaszuk. Sőt Perry ezután még egy gólpasszt is adott, így csapata mind a négy góljából kivette a részét. Az Anaheim az utolsó 17 meccséből a 15-öt megnyert és két pontra megközelítette a csoport élén azt a Los Angelest, amely 1991 óta nem nyerte meg a divízióját.

perry

A bajnok megállította a bajnokjelöltet, azaz a Chicago verte a Washingtont. A Hawks minden harmadban egy-egy gólt ütött, amelyet keretbe foglalt a fővárosiak egy-egy emberelőnyös találata a mérkőzés elején és a végén. A Chicago az utolsó nyolc meccséből csak a harmadikat nyerte.

Eric Staalt a Rangersbe cserélték, így a csapatkapitányát vesztett Carolina simán elbukott hazai jégen a St.Louis ellen. A Canes 20 percig bírta a tempót, még 2-1-re is vezetett az első szünetet követően, de a második és a harmadik játékrészben két-két gólt kapott és háromgólos vereséget szenvedett. A Bluesban három játékos is góllal és gólpasszal zárt, azonban kiemelkedett belőlük Kyle Brodziak, aki emberhátrányban szerzett győztes találatot.

A Minnesota hazai jégen győzte le a Floridát és ezzel két hónap után nyert ismét saját közönsége előtt. A rossz sorozat lezárásában a főszerep Erik Haulának jutott. A balszélső tíz perccel a befejezés előtt gyönyörű egyéni akció révén győztes gólt szerzett, majd az utolsó percben gólpasszt adott a győzelmet bebiztosító Jason Pominville-nek.

A Tampa simán nyert Bostonban és ezzel zsinórban hatodik sikerét szerezte. A Bruins hiába szerzett korán vezetést, a Bolt néggyel válaszolt, amiből Ryan Callahan két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. A végeredményt Steven Stamkos állította be büntetőből, aki ezzel zsinórban hatodik mérkőzésén volt eredményes.

Akárcsak a Tampa, a San Jose is 4-1-es idegenbeli sikerrel zárta a játéknapot. A Sharks Vancouverből hozta el a pontokat kiváló harmadik harmadbeli játékának köszönhetően. A vendégek hátrányban várták az utolsó etapot, de a gólig és gólpasszig jutó Joe Pavelski vezetésével négy gólt ütve fordítottak és fölényes sikert arattak.

Hét elvesztett meccs után győzött az Edmonton, amely hazai jégen verte az Islanderst. Az Oilers az utolsó harmadban játszott remekül, amikor hat perc alatt háromszor vette be ellenfele kapuját. A három gólból Brandon Davidson egy-egy találattal és assziszttal vette ki a részét.

NHL, 2016. február 28.

Chicago?Washington 3-2
G.: Kane, Toews, Rasmussen ill. Johansson, Kuznyecov

Minnesota?Flordia 3-1
G.: Coyle, Haula, Pominville ill. Ekblad

Carolina?St. Louis 2-5
G.: Skinner, Hainsey ill. Rattie, Backes, Brodziak, Fabbri, Pietrangelo

Boston?Tampa Bay 1-4
G.: Miller ill. Callahan (2), Kilorn, Stamkos

Vancouver?San Jose 1-4
G.: D. Sedin ill. Pavelski, Hertl, Marleau, Braun

Anaheim?Los Angeles 4-2
G.: Perry (3), Perron ill. Martinez, Pearson

Edmonton?NY Islanders 3-1
G.: Lander, Draisaitl, Davidson ill. Cizikas

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum