Hári János négy assziszttal búcsúzott az alapszakasztól

 

A magyar csatár a svéd másodosztály harmadik legtöbb gólpasszát adta, csapata a negyedik helyről várja a folytatást. A Linköping kikapott, de Galló Vilmos asszisztot szerzett az első sorban. A Salzburg már 2-0-ra vezet a Klagenfurttal szemben.

Hári Jánosék az Allsvenskan alapszakaszának utolsó fordulójában a Björklövent fogadták. A Leksand ellen a tét a negyedik hely megőrzése volt, amely nem is tűnt lehetetlennek a bajnokság 12. helyezettje ellen. Ehhez képest némi időbe telt, míg a papírformát sikerült érvényre juttatni, kétszer szereztek vezetést a vendégek, az első 20 perc után 3-2-es hazai előny állt a táblán. A középső harmadban összeszedte magát a Leksand, 3-0-val hozták ezt a periódust, elrendezve a fontos kérdéseket. Azért a rend kedvéért a záró húsz percet is megnyerték Háriék, mégpedig 4-2-re, így alakult ki a brutális 10-4-es végeredmény. Hári János igazán kitett magáért, nem kevesebb, mint négy asszisztot osztott ki, ezzel az alapszakasz harmadik helyén végzett a liga passzkirályai között. A kanadai táblázaton hatodik lett, 43 ponttal, mindezt úgy, hogy 5-8 meccsel kevesebbet játszott, mint a többiek.

hari janos leksand

A svéd másodosztály innentől többfelé ágazik el. Az első két helyen végzett AIK és Tingsryds három nyert meccsig tartó párharcot vív, melynek győztese az élvonal 14. helyezettjével játszhat majd négy nyert meccsig tartó osztályozót a feljutásért. A 3-8. helyezett csapatok körmérkőzéssel döntik el, hogy ki közülük a legjobb, akinek esélye lesz az 1-2. helyezettek párharcának vesztesével játszani. Ennek a párosításnak a tétje az lesz, hogy ki játszhat osztályozót az SHL 13. helyezettjével. Háriék tehát negyedik helyezettként a következő etapben, amely március 2-10. között tart, 1-1 meccset játszanak az Oskarshamnnal, a Karlskogával, a Timrával, az Almtunával és a Morával. Ebbek a körbe az Oskarshamn 3, a Leksand 2, a Karlskoga 1 pluszpontot visz. Mindezt jól szemlélteti az alábbi táblázat.

hockey_allsvenskan

Egy osztállyal feljebb, a svéd elitben Galló Vilmosék az alacsonyabban rangsorolt Brynas otthonába látogattak. Az első harmad nem hozott gólt, a másodikban mindkét oldalon egy-egy találat született, külön öröm, hogy az első vendégtalálatnál Galló asszisztot jegyzett. A záró periódusban rosszra fordultak a dolgok, egy perc alatt két gólt ütött a Brynas. Az 56. percben egy gólra feljöttek Gallóék, majd a kapust is lehozták, ám ebből is a hazaiak szereztek találatot, beállítva a 4-2-es végeredményt. Galló közel 10 perc jégidőt kapott, egy asszisztot szerzett, öt gólja mellett ez volt a negyedik passza a szezonban. A Linköping továbbra is 4. helyen áll a tabellán.

A negyeddöntők második meccsét is elbukta a Klagenfurt, bár nagyon kevés hiányzott a bravúrhoz a Salzburg ellen. A vendégek Komarov duplájával az első 83 másodpercben 2-0-s előnyre tettek szert, ezt Sofron Istvánék kínkeservesen, az 58. percre tudták ledolgozni. Mindhiába, 11 másodperccel a rendes játékidő vége előtt harmadik gólját is megütötte a Salzburg és 3-2-re nyert. Sofronnak három lövése volt, pontot nem szerzett, összesítésben a Red Bull 2-0-ra vezet a párharcban.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 19 4 2 6
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 5. 42 5 5 10
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 33 19 20 39
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 38 5 4 9
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 4. 44 10 33 43
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 23 7 6 13
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sági Martin VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 9 1 3 4
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 8. 46 5 9 14
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 28 2 5 7
Klagenfurt EBEL 2. 11 1 3 4
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 30 8 13 21
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 42 10 27 37
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum