Zibanejad és Forsberg is klasszikus triplát ütött

   

Az Ottawa játékosa ráadásul rekordidő alatt lőtt hármat. Giroux félezredik pontját szerezte, a Detroit nyerte a szabadtéri mérkőzést.

Mika Zibanejad nagy napját hozta Calgaryban a Flames?Senators mérkőzés. A hazai gárda az első negyven perc során háromszor is két góllal vezetett és a befejező húsz percet is kétgólos előnnyel várta. A záró harmad azonban az Ottawa csatáráról szólt, aki 2 perc 38 másodperc alatt hozott össze három gólt, amivel megdöntötte Marián Hossa 13 éve fennálló hétperces franchise-rekordját. A végeredményt Jean-Gabriel Pageau állította be egy perccel a dudaszó előtt.

Zibanejad

Filip Forsberg négy nap alatt a második klasszikus mesterhármasát ütötte. A svéd játékos a Toronto után a Bluest szomorította el, amelynek 14 perc alatt ütött egy triplát a második harmadban, amit megtoldott még egy gólpasszal is. Forsberg mellé Pekka Rinne nőtt fel, aki 28 védéssel lenullázta a St.Louist.

A Dallas hiába játszott végig fölényben a Rangers ellen, nem tudott pontot szerezni hazai jégen. A Stars még kétszer egyenlített a mérkőzésen, de három perccel a befejezés előtt Kevin Klein góljára már nem volt válasza. A Rangers az utolsó öt meccséből négyet megnyert, a Dallas viszont hatból ötöt elbukott.

A Flyers a három kihagyott meccs után visszatérő Claude Giroux és az első játékrészben három gólpasszt kiosztó Mark Streit vezetésével győzte le az Arizonát. A Philly kapitánya szerezte csapata második gólját, ami pályafutása 500. pontja volt. A Flyers még nem tette le a playoffról, csak három pont a hátránya a nyolcadik Pittsburgh mögött.

A Flyers által üldözött Penguins is győzött, mégpedig a Winnipeg ellen. A Pittsburghben Carl Hagelin és Marc-André Fleury vitte a prímet, a svéd szélső duplázott és győztes gólt szerzett, a kanadai kapus 27 lövést fogott. A Pittsburghbe három hét kihagyás után visszatért Malkin, azonban nem szerzett pontot.

A játéknap egyetlen szétlövését a Jackets?Panthers meccs hozta, ahol végül a hazaiak örülhettek. A találkozón nem volt hiány izgalomban. A Columbus kétgólos hátrányból fordított, de a Florida öt perccel a vége előtt Logan Shaw góljával megmentette az egyik pontot. A rávezetések során Brandon Dubinsky egyetlen gólja döntött a harmadik párban.

A Toronto hiába vezetett már a hatodik percben a Bell Centerben, sima vereséget szenvedett az Original Six-mérkőzésen. A Canadiens válaszul négyet ütött, amiből Max Pacioretty két perc alatt ütött két góllal vette ki a részét a harmadik harmadban.

Ötvenezer néző előtt győzött a Detroit a Colorado ellen a Stadium Series újabb állomásán. A Coors Fielden rendezett meccsen a Red Wings az utolsó harmadban játszott parádésan, amikor is négy gólt szerzett. A találkozó 3-3 után egy perccel a vége előtt dőlt el, amikor Brad Richards vette be a hazaiak kapuját. 40 másodperccel később Darren Helm biztosította be a győzelmet egy üres kapus góllal.

A Los Angeles kapusa, Jhonas Enroth lehúzta a rolót, így a Kingsnek elég volt Tanner Pearson duplája a Buffalo ellen. A Los Angeles zsinórban negyedik sikerét szerezte és négy ponttal áll az Anaheim előtt a Pacific-csoport élén.

NHL, 2016. február 27.

Philadelphia?Arizona 4-2
G.: Laughton, Giroux, Gagner, Bellemare ill. Richardson, Ekman-Larsson

Pittsburgh?Winnipeg 4-1
G.: Hagelin (2), Letang, Wilson ill. Wheeler

Columbus?Florida 4-3
G.: Hartnell, Jones, Saad ill. Barkov, Trocheck, Shaw

Nashville?St. Louis 5-0
G.: Forsberg (3), Smith, Wilson ill. ?

Dallas?NY Rangers 2-3
G.: Sceviour, Nyicsuskin ill. Kreider, McDonagh, Klein

Montreal?Toronto 4-1
G.: Pacioretty (2), Galchenyuk, Smith-Pelly ill. Hunwick

Colorado?Detroit 3-5
G.: MacKinnon, Barrie, Tanguay ill. Tatar, Nyquist, Abdelkader, Richards, Helm

Calgary?Ottawa 4-6
G.: Gaudreau (2), Colborne, Monahan ill. Zibanejad (3), Smith, Paul, Pageau

Los Angeles?Buffalo 2-0
G.: Pearson (2) ill. ?

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum